Kutyagumis cipő és szexuális segédeszköz is került már a szegény gyerekeknek szánt csomagba

Sipos Márta | 2018. November 15.
Elképesztő esetekről számolt be a Vöröskereszt.

Döbbenetes dolgokat találnak a rászorulóknak összeállított ajándékcsomagokban a Vöröskereszt munkatársai. Többek között kutyagumis cipőt, szexuális segédeszközt, lángolt kolbászt is találtak már gyerekeknek (!) szánt karácsonyi csomagokban, de olyan gyerekruhát is kaptak már, amelyből kivágták a mintát, és a „maradékot” küldték el ajándékba – mesélte a Délmagyarnak a Vöröskereszt Csongrád megyei igazgatója, Sasvári Krisztina.

Szegénynek lenni rossz, nem kell még megalázni is őket azzal, hogy rongyot meg vackot adunk nekik

– mondta az igazgató. Sasvári arra kéri az adakozókat, hogy csak jó állapotú, tiszta játékot, édességet, ruhákat ajándékozzanak:

Mindenki olyat adjon, aminek ő vagy a gyereke örülne. Nem kell újnak lennie, csak jó állapotú legyen.

Az igazgató azt is elmondta, hogy a fent említett esetek miatt minden egyes csomagot felbontanak és ellenőriznek, a szemetet pedig kidobják. Ehhez a munkához természetesen emberek kellenek, karácsony közeledtével éppen ezért önkéntesek segítségét várják. Erre a szervezet honlapján is lehet jelentkezni.

A csongrádi Vöröskereszt egyébként legközelebb december 7-én és 8-án fog adományokat gyűjteni a megye Tesco áruházaiban. Itt elsősorban tartós élelmiszert gyűjtenek, az adományokból pedig egységcsomagokat készítenek, és az egész megyében osztanak belőlük a rászorulóknak.

Pexels

Exit mobile version