Az advent a latin adventus, azaz megérkezés, eljövetel szóból ered, és a karácsonyt megelőző 4 hetes várakozás, felkészülés időszakát jelöli. Az adventi időszak legpontosabb meghatározása az András napjához, november 30-hoz legközelebbi vasárnap és december 25. közötti 4 hét. Az 5. század óta ünnepeljük, és számos hagyomány, szokás kötődik ehhez az időszakhoz.
Mivel az advent a csendes visszavonulás, befelé fordulás és várakozás időszaka, ezért régen ebben a 4 hétben a nagy zajjal, hangoskodással járó mulatságokat és a lakodalmakat mellőzték, és még a kocsmákban is csak az utazókat szolgálták ki. Minderre az 1611-es nagyszombati zsinat is ráerősített, ami vízkeresztig betiltotta a mulatságokat. Egészen a 20. század közepéig advent idején böjtöltek is: heti minimum 3-szor, később szerdán és pénteken mellőzték a húst az asztalról. Úgy tartották, hogy a testi-lelki böjt idején könnyebben meghallhatjuk Isten szavát.
Roráte, az adventi misék hagyománya
Az adventet szent időnek is nevezték, harangszó jelezte a kezdetét, és a bűnbánat mellett a remény időszaka is volt. Az úgynevezett aranyos vagy angyali miséket, azaz a rorátékat ebben az időszakban tartották a Messiás eljöveteléért. Kora reggel, pontosabban hajnalban gyerekek énekeltek, kántáltak és csengettek, hogy minden hívő biztosan felébredjen, és a korai misére időben odaérjenek. A roráte a Szűz Máriával való együtt várakozás jelképe is volt.
Boszorkányűző és férjfogó praktikák
Úgy tartották, hogy a roráte előtt kelnek útra a boszorkányok, így még a harangszó előtt bezártak minden ajtót, ablakot, istállót és ólat. A lányok a hajnali misére harangozáskor cukrot és mézet ettek, hogy férjet édesgessenek magukhoz. Sőt, az eladósorba jutott nagylányok a templom harangjához siettek, hogy a harangkötélből 3 kis darabot leszakítsanak és a pántlikájukba tegyék – ha ez sikerült, farsang környékén számíthattak a lánykérésre.
December 6.: Láncos Miklós napja
Ugyan a csokoládét, cukorkát jellemzően a Mikulás hozta már régen is, de a Láncos Miklósok hagyománya is sokáig élt a Dunántúlon. A legények láncokat vettek magukhoz, bekormozták az arcukat, és gyerekeket, lányokat ijesztgettek, miközben hangosan csörgették a láncokat. A hagyomány célja az ártó szellemek elijesztése, elűzése volt, és nagyon hasonlított a német nyelvterületről később elterjedt krampusz kultuszához. Az ijesztgetés után ajándék is járt.
December 13.: Luca napján kiderült a leendő férj neve, és az is, hogy ki a boszorkány
A Luca név a lux lucis, vagyis a fény szóból ered, és rengeteg népi hagyomány kötődik a napjához. Ezen a napon Luca-cédulákkal megjósolhatták a lányok, hogy ki lesz a férjük: 12 cédulára felírtak 12 fiúnevet, és mindennap eldobtak egyet anélkül, hogy megnézték volna. Az a cédula rejtette a leendő kérő nevét, amelyik utoljára maradt. December 13-án készült a Luca-szék is, amit 9, illetve 13 fából raktak össze, és ha ráállt a készítője az éjféli misén, megláthatta a falu boszorkányát. A Luca-kalendáriumot is 11 nappal szenteste előtt kezdték el készíteni: mindennap felírták, milyen idő volt aznap – napos, esős, havas, enyhe vagy hideg –, mert úgy tartották, hogy a következő év 12 hónapjának időjárását mutatja a Luca-nap és a karácsony közé eső 12 nap.
December 15.: szentcsalád-járás
Advent idején gyakran nemcsak kitakarították, hanem ki is meszelték a házat, hogy a szentcsalád-járásban részt vehessen a család, ami Szűz Mária és József szálláskeresésének állított emléket. December 15-től 9 napon át naponta más-más család adott otthont a szent családot ábrázoló képeknek, szobroknak, amiket egymásnak vittek át a Máriának és Józsefnek öltözött falubeliek. Mielőtt a kép vagy a szobor megérkezett, imádkoztak, böjtöltek.
December 21.: Tamás napja és a gyógyító disznózsír
A disznóvágások november 30-tól, András napjától kezdődtek meg, és egészen februárig tartottak. Aki december 21-én, Tamás napján ölte le a disznót, nemcsak sok finom húsra, hanem gyógyhatású zsírra is szert tett. A disznó zsírjából ilyenkor nemcsak ettek, hanem el is tették, hogy betegségek esetén elővehessék.
Az első adventi koszorú
Az első adventi koszorú nem is olyan régen, 1839-ben készült, és egy hamburgi lelkésznek köszönhetjük. Johann Hinrich Wichern evangélikus lelkész kocsikerék méretű koszorúját – amit a plafonra függesztett fel – nem 4, hanem 24 gyertya díszítette: 4 fehér és 20 piros. Az adventi koszorú készítése kezdetben csak a német protestánsok hagyománya volt, majd az ausztriai keresztények után hozzánk is elérkezett. A kör alakú koszorú az örökkévalóságot szimbolizálja, és bár idővel a gyertyák száma 4-re csökkent – 3 bűnbánatot jelölő lilára és 1 örömre utaló rózsaszínre –, a jelentésük ugyanaz maradt: minden alkalommal, amikor újabb gyertyát gyújtunk meg, a világosság növekedése szimbolizálja azt a fényt, amit Jézus hozott el a születésével.
A 4 gyertya a hit, a remény, az öröm és a szeretet szimbólumai, és személyekhez, népekhez is kötődnek. Az első gyertya a hitet, vagyis Ádámot és Évát szimbolizálja, akiknek Isten elsőként ígért megváltást, a második a reményé, amit a zsidó nép testesít meg, akik közül a Messiás leszületett a földre. A harmadik, rózsaszín gyertya jelképezi az örömöt és Szűz Máriát, aki megszülte a Fiút, a negyedik pedig a szeretetet és Keresztelő Szent Jánost, Jézus eljövetelének hirdetőjét.