Gyötrelmes házasságban élt Móricz Zsigmond

Caféblog | 2019. Március 24.
Több nő között vergődött, közben pedig pokollá tették egymás életét.

Móricz Zsigmond első feleségével, Holics Jankával sokáig élt kiegyensúlyozottan, három lányukat nevelve, mígnem egyszer csak beütött a krach, maga Móricz is kezdett kicsit megőrülni, ráadásul találkozott Simonyi Mária színésznővel, és teljesen egymásba estek. 

Emellett Holics Janka régóta nyúzta otthon az írót, bár valószínűleg pontosabb, hogy nyúzták egymást. Hiszen Móricz mindennemű múzsáját akarta Jankában megtalálni, és ugye Janka is azt akarta, hogy találja meg benne, csak hát egyetlen nőben minden, de minden, az sehogyan sem lehet meg. Annyi regényt mégsem lehet egy személyről írni.

Janka pontosan észrevette, hogy mennyire vágyik a férje a színésznő iránt, követelőzni kezdett, jeleneteket rendezett, felajánlotta a szerelmét, öngyilkosságokat kísérelt meg, Móricz hol elhagyta, hol visszament hozzá, hol összejött véletlenül egy harmadik nővel, majd egyszer csak Jankának sikerült az öngyilkosság.

A cikk még nem ért véget, a folytatáshoz kattints erre a linkre!

Wikipédia

Exit mobile version