Nagyon nehéz helyzetbe került a kulturális tao megszüntetése után az Átrium színház. A kulturális kormányzat csupán 23 százalékát ítélte meg a tavaly törvény szerint járó összegnek, amellyel a színház idénre is tervezett.
Az Átrium ezért gyűjtésbe kezdett, 100 millió forintra lett volna szükségük, de ebből csak 20 millió jött össze. Így ha majd hozzáférnek az Emmi által megítélt 50 millió forinthoz – de még az első részlet időpontja is bizonytalan –, akkor is súlyos kompromisszumokra kényszerülnek.
Nem tudnak új bemutatókat tartani, előadásokat kell levenni a műsorról, csökkentik az előadások számát, és jelentősen növelik a jegyárakat. Emellett az Átrium munkatársainak 90 százalékától meg kell válniuk.
A műsorstruktúra átalakul, valószínűleg havonta két-három produkció lesz, blokkosított játszásban. Emellett arra kényszerülnek, hogy az épületet nem kulturális rendezvényekre is bérbe adják.