Ed Sheeran leigázta a Földet, a Szigeten pedig megkoronázták

Ed Sheeran a Trump-éra emblematikus popsztárja. Donald Trumptól tudjuk, hogy minimum két valóság van: az egyik, amit az épelméjű átlagemberek meg az objektivitásra törekvő újságírók gondolnak és állítanak, meg a másik, amit Trump és rajongói köre hangoztat (erről nemrég az elnök legutóbbi nemierőszak-ügye kapcsán írtunk).

Ed Sheeran körül is két valóság épült ki az utóbbi években. Az egyikben ő a világ legsikeresebb zenésze, aki éppen idén augusztusban, a szigetes fellépése előtt döntött meg minden világszintű bevételi rekordot aktuális turnéjával. A másik valóságban pedig Ed Sheeran gyanús alak, akinek a zenéjére a kutya se kíváncsi, de tudni lehet róla, hogy valamit végérvényesen eltört a zeneiparban.

Én egészen néhány nappal ezelőttig ebben a második valóságban éltem, amikor viszont kiderült, hogy írnom kellene a szigetes Ed Sheeran-koncertről, kénytelen voltam átlépni a párhuzamos dimenzióba. Előzetes kutatómunkám eredményeit öt pontban foglalnám össze:

• Ed Sheerant könnyű megkedvelni. Egyszerű, történetmesélős popballadákat játszik, de nem veti meg a hip-hopot és az R’n’B-t sem. Ezeket vagy ezek kombinációját pedig ki ne szeretné?
• Noha elképesztően híres, Ed Sheeran egy Egyszerű Srác maradt, aki az egész, milliárdos bevételű turnéját végignyomja egy olyan hosszú ujjú pólóban, aminek a párját én 2011-ben kidobtam, mert cikinek éreztem.
• Ed Sheeran egy zenei mágus, aki annak ellenére tudja teletölteni a bolygó összes koncertarénáját, hogy egyedül áll a színpadon egyetlen gitárral és egy looperrel, népszerűségét pedig az sem veti vissza, hogy matematikai műveleti jeleket ad albumcímnek.
• Ed Sheeran leigázta a bolygót: a megjelenés hetében harmadik albumának összes, mind a 16 dala bekerült a brit slágerlista első húsz száma közé. Nem nagyon volt ott más, csak Ed Sheeran, ameddig a szem ellát. Ugyanitt 2018-ban ő volt a legtöbbet hallgatott előadó, pedig nem adott ki semmit.
• Ed Sheerannek közmondásosan, már-már patologikusan bizarr és ízléstelen tetoválásai vannak. Nagy szó ez abban a korban, amikor a minőségi tetoválások jóformán társadalmi rétegtől függetlenül elérhetővé, elfogadhatóvá és divatossá váltak.

A popzenei Antikrisztus

Ed Sheeran maga is tudja, hogy megosztó személyiség, annak ellenére, hogy ő mindent megtesz azért, hogy szeressék. Arról pedig nem tehet, hogy a Spotify-on mindenki az ő dalait játssza. Ed Sheeran elképesztő sikere, ami annyira zavarja a zenerajongók egy jelentős, bár a rajongókkal szemben nyilvánvalóan kisebbségben maradó részét, elsősorban technológiai probléma.

A popzene befogadása úgy alakult át az utóbbi években, hogy a legtöbb zenét nem külön, albumonként vásároljuk meg, hanem streameljük. A slágerlisták sorrendjét ma leggyakrabban a Spotify dönti el: aki ott jól teljesít, az joggal állíthatja, hogy világszerte őt hallgatják a legtöbben. És senki nem teljesít jobban, mint Ed Sheeran, akinek a dalait mindenki szívesen teszi fel a saját lejátszási listájára, mert háttérzenének is kiválóak. Legutóbbi lemezére ráadásul Sheeran felvett egy-egy közös számot mindenkivel, aki ma kicsit is számít a mainstream popzenében, Cardi B-től Khalidon át Justin Bieberig és Bruno Marsig. Őket is folyton streamelik, és ha őket streamelik, az együttműködésnek köszönhetően percek alatt már Ed Sheerant streamelik. Szinergia, konvergenciák, megváltozott tartalomfogyasztási szokások.

Ed Sheeran ahhoz a kilencvenes évek elején született, brit csodagyerek-generációhoz tartozik, amelynek Jake Bugg, Stormzy vagy King Krule is tagja. Náluk azonban sokkal kevésbé ragaszkodik egyetlen zenei stílushoz: dallamos gitárpopjába gond nélkül illeszt rapbetéteket vagy ad neki R’n’B-s lüktetést.

Úgy tűnik, őt soha nem kellett győzködni arról, hogy új számaival tegyen a rádiók kedvére: eleve középutas rádióslágerekben gondolkodik, ami egyszerre tetszik a 13 éves kamaszlányoknak meg a nagymamájuknak is.

Zeneileg nincsenek nagy ambíciói, de úgy dőlnek belőle a giccses, lágyan sodró dallamok, mint Elton Johnból – akit egyébként példaképének tart, felléptek közösen, az egyik dalában pedig a Tiny Dancer előtt rója le tiszteletét. Mindezek miatt még a Sheerant megvető körökben is el szokás ismerni, hogy jó zenész, de legalább annyit, hogy „tud valamit a srác”.

Egy rokonszenves fiatalember

Tudjátok, kik nem voltak ott a szerdai, teltházas, szigetes koncerten? Ed Sheeran ellendrukkerei. Ott volt viszont mindenki más, főleg inkább lányok és nők, legtöbben harminc alatt, de sokkal vegyesebb volt a közönség, mint például a tavalyi Lana Del Rey-koncerten. Sheeran késés nélkül, mi több, egy perccel a kiírt kezdés előtt lépett a színpadra, ami el is várható valakitől, aki műveleti jeleket ad albumcímnek.

Valamivel rövidebb műsort játszott, mint a turné legtöbb állomásán, 14 számot, de azért befért a legtöbb sláger, a kiugrását hozó A-Teamtől a pattogós Galway Girlön át a Shape of Youig, ami szerintem a legjobb száma, és kicsit sem zavar, hogy a nyitó karibi szintifutam körülbelül annyira autentikus, mint a Tiki Bár a Király utcában.

A közönség annyira imádta Ed Sheerant, és olyan pontosan tudta körülöttem mindenki a dalszövegeket, hogy átjárt a bizsergető érzés: talán végképp elvesztettem a kapcsolatomat a kortárs popzenével?

Sheeran igyekvőnek, lelkesnek és természetesen profinak, hidegvérű profinak tűnt, de különösebben izgalmasnak azért nem mondanám a zenéjét. Viszont nyilvánvaló, hogy az akusztikus gitárból mindent kihozó előadása a minimalizmusa ellenére is sokkal jobban illik a Sziget nagyszínpadára, mint a szívemhez egyébként sokkal közelebb álló Rihanna szerencsétlenkedése pár évvel ezelőtt. Teljesen mindegy, hogy a „sznobok” mit gondolnak Ed Sheeranről: minden ízében kitalált, másodpercre pontosan kalibrált, mégis eleven és energikus koncert volt.

Arra ugyanakkor nem jöttem rá, miért tartja jó ötletnek Ed Sheeran a hátborzongatóan csúnya háttérvetítést. Az előadó monokrómba fordított képmását nyaldosó lángnyelvek, digitális szárazjég-effekt és lakossági mémoldalak grafikai arculatát idéző rajzocskák határozták meg a koncert vizuális arculatát. A trashes stílusnak persze még mindig nagy divatja van (sajnos), csak éppen nem Ed Sheeran zenei közegében, hanem mondjuk Ariel Pink új videoklipjében látom a helyét az ilyesminek.

De mit számít, hogyan van megrajzolva a kivetítőről a közönségbe csókot hintő száj, ha az a csók a Galway Girl közben érkezik?

Jó, ha tudjuk, 2019-ben Ed Sheeran a Föld bolygó legnépszerűbb előadója, és örüljünk neki, hogy a sikerei csúcsán láttuk a királyt.

Kiemelt képünk nem a szigetes koncerten készült. Fotó: Getty Images