Miskolcon stand upozott nekünk az egykori James Bond

Sean Connery, Roger Moore, Daniel Craig, Pierce Brosnan és Timothy Dalton. Őket nagyjából mindenki ismeri, és egytől egyig James Bondként írták be magukat a filmtörténetbe. A listához azonban egy kakukktojás név is tartozik: az ausztrál George Lazenbyé, aki nemcsak származása miatt lóg ki a sorból, hanem azért is, mert ő az egyetlen olyan színész, aki mindössze egyetlen alkalommal játszotta el a világ leghíresebb kémjét. Lazenbyt nem kirúgták: ő maga mondott fel egyetlen film után, mert azt hitte, a hetvenes évek hippikultúrájában senkit se fog érdekelni az öltönyös, konzervatív Bond.

Azt gondolta, egyetlen Bond-mozi elég lesz ahhoz, hogy egy életen át híres színészek életszínvonalán éljen, és sorra kapja a jobbnál jobb munkákat, de elszámította magát. James Bond még ma is a csúcson van, ő viszont kénytelen volt ingatlanosként újjáépíteni önmagát. Évtizedekig nem szívesen mesélt élete legkalandosabb néhány évéről, de idős korára megenyhült, és még egy filmben (Becoming Bond) is közreműködött, ami bemutatta, hogyan lett egy ausztrál autószerelőből 007-es szuperkém. A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra életműdíjat érkezett átvenni, ez alkalomból kaptam lehetőséget, hogy beszélgessünk.

Interjú helyett stand up

Összesen öt magyar újságíró kapott lehetőséget, hogy beszélgessen George Lazenbyvel Miskolcon. A terv az volt, hogy mindenki kap 15 percet, és sorra egymás után interjúzunk, de a 80 éves sztár nehezen pihente ki a jetlaggel járó fáradtságot, és jókora késéssel futott be, és mivel az interjú után közönségtalálkozóra volt hivatalos, alig maradt ideje interjúkat adni. Kényszermegoldásként ötünket egyetlen kerekasztalhoz tereltek, hogy egyszerre árasszuk el az egykori 007-est a kérdéseinkkel. Végül kiderült: így jártunk jobban. George Lazenby ugyanis egyáltalán nem szokványos interjúalany.

Mivel az életéből nagyjából mindenki egy alig néhány évet átölelő szakaszra kíváncsi, az elmúlt évtizedekben bőven volt alkalma elmesélni az erről az időszakról szóló összes anekdotáját. Látszatra annyiszor mondta már el őket, hogy amikor beszél, már nem is annyira beszélgetésnek, mint inkább egy jól begyakorolt performansznak tűnik. Nagyjából két-három tucatnyi örökzöld anekdotával a tarsolyában bármilyen beszélgetést képes feldobni, és mivel biztonsági játékos, sokszor akkor is ezeket a sztorikat veszi elő, amikor nem is ezekről kérdezik. Valahogy mindig megtalálja a módját, hogy visszakanyarodjon a jól bevált történeteihez. Nagyjából az interjú 2/3-ánál járunk, amikor rájövök, hogy ez valójában nem is egy interjú, hanem egy stand up előadás, ahol nekem nagyrészt a mikrofonállvány szerepe jutott. Olykor egy-egy percre ki lehet őt zökkenteni a rutinjából, de mindig nagyon gyorsan visszatér a tutihoz, és a zavaró kérdések sokaságát azzal az egyszerű taktikával hárítja el, hogy olyan hosszan beszél, hogy csak elvétve lehessen bedobni egy-egy kérdést. Az, hogy mennyire stand up jellegű a dolog, leginkább akkor derül ki, amikor utána a közönségtalálkozóra is beülök. Teljesen másképp hangzó kérdésekre majdnem ugyanazokat a válaszokat mondja, mint a negyven perccel korábbi interjún…

Egy másik kor gyermeke

Ennek ellenére George Lazenby tagadhatatlanul nagy formátumú személyiség és rendkívül szórakoztató jelenség. Nyolcvanévesen sokan szeretnének olyan jó formában lenni, mint ő, ráadásul ő erőlködés nélkül csinálja: állítása szerint sohasem edzett életében, csak a lányok után futkorászott. A sztorijait hallgatva azonban gyorsan feltűnik, hogy ő egy egészen más kor gyermeke. Hosszasan ecseteli, hogy mennyire nem ért a számítógépekhez, miközben a három tinédzser gyereke (a második házasságából születtek, azóta elvált teniszező feleségétől) egyfolytában a telefonját nyüstöli, és bár már kamaszok, még vezetni se tudnak. Bezzeg ő már ötéves korában lopta el az első kocsiját, amivel neki is ment egy tűzoltóautónak.

A hatalmas korkülönbség miatt láthatóan nehezen megy a köztük lévő kommunikáció, aminek egy perc erejéig fültanúja is lehetek: Lazenbyt épp az exe hívja fel az interjú közepén, ő felveszi, a telefonhoz kéreti a legkisebb fiát, Samet, de a kettejük közti kommunikáció hallhatóan nyögvenyelős, Sam nem nagyon tudja, mit is kéne mondania az apjának. Lazenby mindenesetre imádja a srácait (két fia, és egy lánya született a második házasságából), büszkén meséli, hogy az egyikük milyen tehetséges sportoló, ahogy azt is gyorsan hozzáteszi, milyen gyönyörű barátnője van. A gyerekek folyton kritizálják az apjukat, de annak nagyon örül, hogy a legkisebb, Sam gyerekszobájának falát egy Őfelsége titkosszolgálatában-plakát díszíti.

A romantikus Bond

George Lazenby az egyetlen igazán romantikus James Bondként vonult be a filmtörténetbe, hiszen ő az egyetlen 007-es ügynök, aki megházasodott. Amikor rákérdezek, hogy a való életben is romantikusnak tartja-e magát, szinte vádló tekintettel néz rám:

A hírek szerint egy lány volt az, akinek a kedvéért annak idején átszelte az óceánt Ausztráliából, és meg sem állt egészen Londonig. A színész megerősíti a sztorit, és azt is hozzáteszi, hogy három hónapon át kereste a lányt Angliában, mire végül sikerült rátalálnia. Mobiltelefon és social media nélkül nem volt ez olyan egyszerű. Az elmesélt sztoriból inkább afféle zaklatás története bontakozik ki. A lányt azért küldte az apja Londonba, hogy elválassza a bajkeverő pasijától (tőle), de amikor mégis sikerült rátalálnia, a lány már látni sem akarta, ő mégis magával rángatta, sőt a lány egy haverjának még jól le is kevert egyet, hogy hagyja őt békén. Klasszikus „zaklató barát” -sztorinak tűnik, bár felszínes információk alapján ítélek.

Emberünktől a szexizmus sem áll távol, bár James Bondnál ez egy ideig alapkellék volt, és amúgy is nehéz haragudni ilyesmiért egy nyolcvanéves bácsira.

A legenda szerint nagyjából ezer nővel feküdt le, bár az interjú során ezt az információt nem erősítette meg.

Megkapni Bond szerepét

Leginkább akkor érzi magát elemében, amikor arról mesélhet, hogyan kapta meg a 007-es ügynök szerepét mindenféle színészi előképzettség nélkül. Érződik, hogy ezerszer elmesélte már a sztorit, de még mindig örömmel mondja, mert büszke rá. Végül is nyolcszáz fickó közül választották ki. Ha hihetünk a sztorijainak, a szöget a fejébe ültető színészügynök, Maggie Abbott az alábbi szöveggel hitette el vele, hogy ő a tökéletes Bond:

Lazenby az ügynököt egy randin ismerte meg (a haverja helyett ment el Abbott-tal egy filmbemutatóra), és bár nem volt tagja a színészszakszervezetnek, a haját Sean Connerysre vágva, Connery egyik öltönyét kibérelve egy úri szabóságból, egy bérelt Rolexszel a csuklóján állított be a producerekhez, kicselezve a recepciós éberségét. Harry Saltzman producernek azt hazudta, hogy szerepelt már filmekben Kínában, Afganisztánban és Szaúd-Arábiában (a lényeg az volt, hogy a sztorijait ne lehessen lecsekkolni), és annyira magabiztosan adta elő magát, hogy elérte, visszahívják őt a rendezőhöz. Olyan pofátlan volt, hogy hozzátette, nem ér rá a pénteki meghallgatásra, mert aznap Párizsban forgat 500 fontos napidíjért (ez akkoriban fél évnyi angliai átlagbérnek felelt meg), Saltzman pedig inkább kifizette az összeget neki előre, csak jöjjön el a meghallgatásra a Svájcból hazatérő Peter Hunt rendezőhöz. Huntnak aztán pár nappal később már bevallotta, hogy sosem látott még kamerát ezelőtt, de a rendező úgy gondolta, hogy aki át tudta verni az ipar két legdörzsöltebb producerét, az megfelelő ember arra, hogy a vásznon 007-es ügynök legyen.

Egy Bondos élet

Az Őfelsége titkosszolgálatában egy intenzív, kilenc hónapos forgatás volt, aminek a nagy részét Lazenby egyáltalán nem élvezte. Utálta a rengeteg leállást, a sok várakozást. Mivel nem volt színészi tapasztalata, azt hitte, hogy a filmekben a kaszkadőrmutatványokat is a színészek csinálják, így mindent bevállalt, kivéve a síelős kunsztokat, mert ahhoz már a biztosítótársaságnak is volt egy-két szava. Minden jelenetben ő bunyózott, ő lógott a drótokon, ő ugrott le egy helikopterről, ő lovagolt… Rendesen megdolgoztatták a pénzéért. Peter Hunt sem zavartatta magát ezzel: úgy volt vele, hogy ezt a Bondot úgysem ismerik, még senki se látta, tehát nem kell félteni. Amúgy sem voltak túl jóban Lazenbyvel: a színész egyszer félreértésből elzavarta a forgatásról Hunt meleg barátait, amiért a rendező megorrolt rá, és a forgatás befejezéséig kizárólag az asszisztensén keresztül kommunikált vele.

Amikor nem forgatott, James Bondként királyként élt. Volt nála kölcsönben egy Ferrari és egy Aston Martin, két szponzormotorral futkározhatott, és heti ezerdolláros apanázst kapott a produkciótól a forgatás idejére. Eredetileg száz dollárt akartak neki adni. 

A százdollárosait egy aktatáskában gyűjtötte, és amikor Telly Savalas (aki a filmben a gonosz Blofeldet alakította) meglátta ezt, azt hitte róla, hogy profi pókerjátékos.

Helikopterrel hordták be Zürichbe szórakozni, hogy ne unja magát annyira. Engedély nélkül vett fegyvert, és a hegyekben durrogtatott, sőt, még a Londonba tartó repülőgépre is magával vitt egy töltött Lugert (!!!), de ezt is megúszta. Más idők jártak akkor.

A felmondás

Egy ideig tartotta magát a pletyka, hogy Lazenbyt egyetlen film után kirúgták, annyira elviselhetetlen természetű volt, és ebben a pletykában benne lehettek a 007-es filmek producerei is, akik nem nézték jó szemmel, hogy a színész egyetlen film után cserbenhagyta őket. De hogy tehette meg ezt? Úgy, hogy az első filmnél még csak szándéknyilatkozatot írt alá, a hosszú távú szerződését pedig addig-addig módosítgatta, és annyiszor küldte vissza átírásra, hogy végül az első filmet gyakorlatilag szerződés nélkül csinálta végig. További hét Bond-filmre tartottak rá igényt, és filmenként egymillió fontos gázsi ütötte volna a markát, ám ő nem kért az elköteleződésből.

Körülötte sokan azt sugdosták, hogy a hippikorszakban Bond egy konzervatív matuzsálemnek számít. A hosszú haj, a szakáll és a farmer a menő, nem a szmoking és a jól fésült haj. A Szelíd motorosok a menő, és nem James Bond. Lazenby pedig simán elhitte ezt. Bogarat ültetett a fülébe az is, hogy míg egy Bond film forgatása majd egy évbe telik, ez alatt akár két-három filmet is forgathat Európában, és együttesen azokkal is kereshet annyit, mint egy Bonddal. Végül is Clint Eastwood félmilliót keresett filmenként a spagettiwesternjeivel, és azokat többnyire csak egy-két hónapig forgatták.

– mesélte. De tévedett.

Feketelistán

Lazenby az angolszász filmiparban feketelistára került. A Bond producerek azt terjesztették, hogy szerződésben áll velük, így senki nem mert elkezdeni vele dolgozni.

Olaszország mellett Hongkong nyújtott még neki mentőövet, ahol három kungfu-filmet forgatott, és úgy volt, hogy egy Bruce Lee-filmben is szerepelni fog. Három nappal a sztár halála előtt ültek le tárgyalni, de Lee halála miatt a munkából végül semmi nem lett, ő azonban egy darabig Hongkongban maradt filmezni, mert ide már nem ért el a Bond-csapat keze. Hongkongban sztár volt, de ő nem erre vágyott. Visszautazott Amerikába, hogy ott aztán ócska tévés szerepek várják. Végül úgy döntött, hogy vált, és az ingatlanozásban találta meg a jövőt. „LA-ben pillanatok alatt duplázódtak meg az ingatlanok értékei” – emlékezett vissza a sorsfordító évekre.

Bánja, nem bánja

Szórakozásból időnként elvállal egy-egy kisebb színészi munkát, de Hollywood számára már a múlté. Időnként eszébe jut, hogy talán nem lett volna hülyeség még egy-két Bond-filmet csinálni, és csak azután felmondani, de nem sokat rugózik ezen. Arra a kérdésre, hogy bánja-e a döntését, határozottan válaszol:

Megkérdezem, mi a véleménye Daniel Craig 007-es ügynökéről.