Medvetámadást úszott meg a Barátok közt színésznője

nlc | 2019. Október 13.
Nagy Alexa nemrég barátnőivel lazított Ázsiában, ám a túra nem volt veszélytelen: a lányok útját egy medve is keresztezte.

Az utazás az igazi kikapcsolódás Nagy Alexa számára, aki nemrég Thaiföldön lazított barátnőivel. A színésznő számtalan országban járt már, legutóbbi kalandja azonban több dolog miatt is emlékezetes marad. „Igazi hátizsákos túra volt ez. Teljesen más hangulata volt a nagyvárosnak, ahol egy sky barban is jártunk, és a kis, eldugott falvaknak, de mindegyiket nagyon élveztük. Különösen ezeket a természetközeli helyeket. Az egyik faluban medvével is találkoztunk” – mesélte nevetve az RTL Klubon látható Kalandozóban a színésznő.

„Egyik este szállás után kellett néznünk egy dzsungeles területen. Esett az eső, sötét volt, nekünk pedig egy kis ösvényen kellett átvágnunk az egyik bungalóhoz. Egyszer csak hallottuk, ahogy – Görgényi Fruzsi kolléganőm szerint, aki az egyik útitársam volt – egy motorhang dörmögött fel. Kiderült, hogy egy maláj medve volt, így nem mentünk át azon az ösvényen. Azonnal visszafordultunk” – mondta Nagy Alexa, aki egyetlen utazása alatt sem érzi úgy, hogy veszélyben lenne.

„Jártam Laoszban, ahol kábeleken kellett közlekedni egy szintén dzsungeles területen. Volt, hogy 250 méter magasan, 500 méteren keresztül egy csörlőn csúsztunk le. Még az árnyékunkat sem láttuk, olyan magasan voltunk. Szálltam már meg fa tetején, ahol 40-50 méter magasan volt a szállás. Keltem már át a folyón úgy, hogy bambuszrudakba lehetett csak kapaszkodni. Szeretem ezeket az izgalmas dolgokat. Kevés dolog van, ami le tudja kötni a figyelmem, csak ilyen formában tudok kikapcsolódni” – árulta el Nagy Alexa, aki legszívesebben egész évben utazna.

„A színészet és az utazás, más emberek, más kultúrák megismerése a szenvedélyem. Sok dolog történt már velem, estem el motorral, harapott meg majom, de nem érzem, hogy veszélyes lett volna bármelyik utazásom, hiszen a végkifejlet mindig pozitív. Kuba, Mexikó és Brazília a következő úti célom” – mondta a műsorvezetőnek, Tuka Nikinek a színésznő. 

Exit mobile version