Angelina Jolie: egy A-kategóriás filmsztár, aki szinte sosem csinál jó filmeket

Angelina Jolie négyévnyi szünet után tért vissza a színészkedéshez a Demóna: A sötétség úrnője című Disney-filmmel. Távolmaradásának két oka volt: az egyik az egyre inkább beinduló rendezői karrierje, a másik pedig a válása Brad Pitt-től, amit nehezen viselt. Most azonban újra itt van, de rá kellett jönnöm valamire: egyáltalán nem hiányzott. Eszembe sem jutna elvitatni Angelina Jolie színészi tehetségét, de a szerepválasztásaiba bármikor örömmel belekötök, ő ugyanis az a színésznő, aki úgy vonzza a középszert és a pocsék filmeket, mint légypapír a legyeket. Meglepő módon még a legnagyobb sikerfilmjei is rosszak, vagy legalábbis középszerűek, ami pedig a rendezést illeti, hiába kacsingat jó ideje ebbe az irányba, sokkal rosszabbul teljesít ezen a téren, mint színészként. De hogy lehet valakiből a világ egyik legnagyobb filmcsillaga, ha az életművében nagyítóval kell keresnünk a jó filmeket?

A szépség és a tehetség

Kezdjük a legalapvetőbbel: Angelina Jolie szép. Nagyon szép. Díva módjára ragyogó szépség, már-már királynői tartással. Eszünkbe nem jutna olyasmit mondani rá, hogy szomszédlány-típus. Ő inkább a megközelíthetetlen fajta: egyszerűen túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Az a fajta nő, aki ha belép egy terembe, minden szem azonnal rá szegeződik, és a legtöbb szempár hosszan rajta is marad. Persze ez még bőven kevés egy kiemelkedő színészkarrierhez, ezért gyorsan tegyük hozzá, hogy Jolie iszonyatosan tehetséges is. Lehet, hogy az Észvesztő című filmje nem több, mint a Száll a kakukk fészkére lightos, kissé középszerű változata, de az ő alakítása tényleg elsőrangú benne: piszkosul megérdemelt volt az a mellékszereplői Oscar-díj.

Volt kitől örökölnie a tehetségét. Édesapja, Jon Voight igazi veterán színész, aki maga is Oscar-díjas, szóval bátran mondhatjuk, hogy vérében van a szakma. Angelina Jolie-nak csupán egyetlen korlátja van a színészetben: a saját szépsége. Dívás kvalitásai miatt, legyen bármilyen tehetséges, egyszerűen nem hisszük el neki, hogy ő csak egy hétköznapi nő. Ahhoz ő túl távol esik a hétköznapiságtól. Hozzá inkább a larger than life típusú karakterek illenek, vagyis az igazán nagyszabású egyéniségek, az elrajzolt, extravagáns karakterek. Ha egy filmben azt akarja elhitetni velünk, hogy ő csak egy szingli anyuka hétköznapi állással és élettel, nehezen veszi be a gyomrunk. De ha egy vagány bérgyilkos vagy egy gonosz boszorkány bőrébe bújik, egyből telitalálatnak érezzük a szereposztást.

Színésznőből szexszimbólum

Jolie-ra még 1998-ban figyelt fel először a szakma, amikor a Gia című tévéfilmben eljátszotta a tragikus sorsú topmodellt, Gia Carangit. Volt a kisugárzásában valami vad, szenvedélyes és kiszámíthatatlan, ami izgalmassá tette őt a szereposztóknak, és miután az alakításáért Emmy-díjra jelölték, és Golden Globe-díjat kapott, egy csapásra ő lett a legforróbb friss hús az álomgyárban. Hollywood fiatal, illetve idősebb színésznőket szeret leginkább díjakkal az egekbe emelni, és ahogy évekkel később például Jennifer Lawrence-t, úgy Jolie-t is gyorsan felmagasztalták: még csak 24 éves volt, amikor a polcára tehetett egy Oscar-díjat. Ezután választhatta volna azt az utat is, hogy izgalmas, kevésbé látványos szerepekben keres szakmai kihívásokat, de ő inkább gyorsan pénzre akarta váltani a stúdiók csekkjeit, és elment akciófilmeket forgatni. A Tolvajtempóban még csak mellékszerep jutott neki Nicolas Cage oldalán, de a Tomb Raider-filmekben már ő volt az akciók középpontjában.

Angelina Jolie földöntúli szépségére jellemző, hogy különösebb feltupírozás nélkül hozta a számítógépes játékokból ismert Lara Croft túlontúl tökéletes testű és arcú figuráját, beteljesítve egy csomó geek kamaszfiú nedves álmát. Hogy a Tomb Raider-mozik pocsék filmek voltak? Igen. De pénzt hoztak (főképp az első), és Jolie-ból egy csapásra a világ egyik legismertebb szexszimbóluma lett. A jelenséget a színésznő azzal is fokozta, hogy akkoriban nagyjából két éven át Billy Bob Thorntonnal járt, és ők ketten minden létező fórumon hangoztatták, milyen vad és extrém szexuális életet élnek (kések az ágyban stb.). Ez volt az a pont (az ezredforduló környékén járunk), amikor a világ már nem annyira színésznőként, hanem jelenségként és szexszimbólumként kezdett el gondolni Angelina Jolie-ra.

A bulvár megmentette és skatulyába zárta

Jolie a kétezres évek első felében kétféle filmben volt látható: olyan erotikus drámákban és thrillerekben, amik egyértelműen a vonzerejére és a szexualitására épültek (Eredendő bűn, Életeken át), vagy olyan üres látványfilmekben, mint a Tomb Raider folytatása, illetve a Sky Kapitány és a holnap világa. Közben mondjuk színészi feladatot is vállalt a Nagy Sándor, a hódítóban, de már a gondolat is nevetséges volt, hogy ő játssza majd el Colin Farrell anyukáját: nem csoda, hogy a film jókorát hasalt.

Az erős indulás után a filmjei sorra bukni kezdtek, és ha 2005-ben nem jön a Mr. & Mrs. Smith és vele együtt a Brad Pitt-románc, valamint az ezzel járó sokéves bulvártéboly, könnyen lehet, hogy ez a cikk sem született volna meg, hiszen Jolie karrierje simán dugába dőlhetett volna. Azonban a hírverés, hogy a világ legszexibb pasija együtt szerepel a világ legszexibb nőjével, ráadásul a forgatáson valójában összejöttek, bőven elég volt ahhoz, hogy mindenki látni akarja, ahogy a moziban izzanak közöttük a szikrák.

A Mr. & Mrs. Smith egy egyszer nézhető, látványos limonádéfilm, de a körülötte lévő bulvárfelhajtás mégis az egekbe emelte, megmentve ezzel Jolie lefelé ívelő karrierjét. Ezután a Jolie–Aniston-viszály (Jennifer Aniston volt Brad Pitt előző neje), valamint az örökbefogadások, a szülések és a mellrák-megelőzéséről, illetve a melleltávolító műtétjéről szóló hírek hosszú évekre biztosították számára a címlapokat, amit olyan klisés akciófilmek sikerre vitelével tudott pénzre váltani, mint a Wanted vagy a Salt ügynök. Közben az igazi színészi próbálkozásai (Hatalmas szív, Elcserélt életek, A turista) rendre kudarcba fulladtak: a közönséget már egyáltalán nem érdekelte Jolie színészi tehetsége, ők csak a dívát, az akciófilmes istennőt akarták viszontlátni. Őt pedig láthatóan egyre kevésbé érdekelte a színészszakma.

A filmezés után

Míg 2000 és 2009 között 18 filmhez adta a nevét színészként, ez a szám 2010 és 2019 között mindössze 7 (!!!), és ezeknek a nagy részét is még az évtized első felében készítette. Jolie-t láthatóan egyre inkább az érdekelte, hogy világpolitikai ügyekben véleményt nyilvánítson, és küzdjön az elesettekért (főképp az elesett gyerekekért), míg a filmszakmában a rendezés irányába fordult. Naiv és érzelgős filmjeiből (A vér és méz földjén, Rendíthetetlen…) ugyan kiderül, hogy hatalmas szívű és igazságérzetű emberről van szó, de mindehhez rendezői jó ízlés nemigen társul: szinte minden filmje giccsbe fullad, amelyik pedig nem, az unalomba, mint A tengernél. Utóbbi film egyetlen erénye, hogy szépen megjövendölte (vagy beteljesítette?) a Brad Pitt-től való elszakadást és válást, amitől kapott egy izgalmas magánéleti többletet. Utolsó sikerfilmjét, a Demónát még 2014-ben játszották a mozik, a mostani visszatérését mégis hatalmas várakozás előzi meg: a Disney azt gondolja, hogy Angelina Jolie továbbra is érdekes az embereknek, és tömegével fizetnek majd be, hogy újra láthassák őt gonosz boszorkányként a nagyvásznon.

Filmsztár jó film nélkül

Akárhonnan is nézzük a dolgot, Angelina Jolie jelenségként sokkal izgalmasabb, mint színésznőként. A karrierjét végigkísérték olyan magánéleti döntések és események, melyek miatt az elmúlt 20 évben végig izgalmas tudott maradni még annak ellenére is, hogy amit közben a filmvásznon láttunk tőle, még jóindulattal sem volt közepesnél jobbnak nevezhető. Bizarr módon úgy lett a filmvilág legnagyobb női sztárja, hogy iszonyatosan meg kell erőltetnünk magunkat, ha valóban akarunk találni egy jó filmet a munkásságában – bármennyire igyekeztem, összesen egy ilyen jutott eszembe: Clint Eastwood magabiztos rendezése, az Elcserélt életek című krimi, de az meg inkább Angelina Jolie ellenére jó, nem pedig miatta. Tudom, gonoszság ilyet mondani, de Jolie egyszerűen túl szép volt ahhoz a szerephez, és Eastwood mégis olyan magabiztosan vezényelte le a filmet, hogy elérte a csodát: a nézők erről hajlamosak voltak megfeledkezni.

Angelina Jolie a magánéletével, a párkapcsolataival, a szokatlan örökbefogadásaival, az alaposan kitaglalt melleltávolító műtétjével és a jótékonysági munkájával kétségtelenül nyomot hagy a világban, és ő az az ember, aki olyankor is ad beszédtémát, amikor épp nem csinál semmit („Láttad, mekkorára nőttek már Angelina Jolie gyerekei?”). A filmtörténetben viszont vajmi kevés nyomot hagyott, és mivel leszerződött a Marvelhez, láthatóan nem is áll szándékában a közeljövőben fajsúlyosabb filmekkel és alakításokkal próbálkozni. Pedig azért egyetlen igazán jó film kijárna neki. Még Adam Sandler is összehozott már legalább hármat.