Aladdin a színpadon, előadás közben kérte meg Jázmin kezét

Hercsel Adél | 2020. Január 04.
Aladdin mindenkit meglepett, amikor az előadás végén váratlanul fél térdre ereszkedett, és megkérte a Jasmin hercegnőt játszó kedvese kezét.

A közönség már a társulatot tapsolta, amikor december 27-én a leicesteri De Montfort Hall színházban az Aladdint alakító színész váratlanul megkérte barátnője, Natasha Lamb kezét. A fiatal szerelmes ráadásul úgy intézte, hogy mindkettejük szülei jelen legyenek a nézőtéren az előadás, egyben a meglepetésnek szánt lánykérés estéjén.

Igen, a meghatódott Natasa igent mondott.

A 30 éves Matthew a lánykérés során a közönség előtt elmondta szerelmének, hogy a vele töltött elmúlt négy év teljesen megváltoztatta az életét. „Te vagy a legkedvesebb ember az egész világon, akit ismerek. Teljes szívemből szeretlek. Te vagy a legjobb barátom is egyben, és ha megengeded, szeretném veled együtt leélni az életemet” – hangzott el a színpadon. 

A férfi a BBC-nek utólag elmondta, nagyon izgult az előadás előtt, különösen azért, mert trükkösen kellett elrejtenie a jelmezében a jegygyűrűt, aminek nem volt zsebe. Végig attól rettegett, hogy a gyűrű véletlenül kiesik belőle előadás közben. A lánykérést pedig azért alakította így, mert ezt a módját sokkal különlegesebbnek és romantikusabbnak találta.

Natasa hozzátette, egyelőre még kissé sokkhatás alatt van, nem is emlékszik pontosan, hogy mi történt azokban a pillanatokban. Ezért is örült neki, hogy készültek videófelvételek a nagy pillanatról. A menyasszony és a vőlegény egyébként a közös társulat és a közös munka révén ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Életük ugyanúgy a színpad, és remélik, hogy még sok-sok éven át együtt játszhatnak.

Via BBC

Kiemelt képünk illusztráció

Exit mobile version