A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az „Év madara”” akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A négy évtizede futó program legutóbbi állomásaként, a tavalyi év nyarán, ismét a lakosság választhatott három faj közül (erdei fülesbagoly, füleskuvik, uráli bagoly). A szavazásban győztes erdei fülesbagoly Magyarország legismertebb és lakott területeken is leggyakoribb bagolyfaja.
Az erdei fülesbagoly közepes termetű, álcázó mintás tollazatú, hosszú, felmereszthető tollfülű bagoly, melynek szárnya hosszú és keskeny, röpte csapongó. Hatalmas elterjedési területű madár, Európában, Ázsiában, Északnyugat-Afrikában és Észak-Amerikában egyaránt költ. A világállomány mintegy 28 százaléka él Európában. Magyarország leggyakoribb bagolyfajának állománya 6 500-12 000 pár közé becsülhető. Ragadozó életmódot folytató faj, fő táplálékát kis rágcsálók képezik, de helyenként és időszakonként jelentős lehet énekesmadár-zsákmányolása is – derült ki az MME közleményéből.
Emberkövető viselkedése miatt az elektromos szabadvezeték-hálózaton az áramütés, az autók és vonatok általi elütés számos madár pusztulását okozza minden évben. A gyéríthető varjúfélék fészkeiben kotló tojókra, a tojásokra és a fiókákra egyaránt veszélyt jelent az illegális „belepuskázás”, amikor a vadászok a tiltást figyelmen kívül hagyva alulról belelőnek a fészekbe. A varjúfélék, mint a legfontosabb fészekgazdák helyenkénti megritkulása negatívan hat a fészkelő párok számának alakulására.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az év hüllőjét is megválasztotta. Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya (KHVSZ), folytatva a 2012-ben indult Év hüllője / Év kétéltűje programot, „Nem minden mérges, ami fekete!” címmel hirdette meg 2020-as év hüllőjének a keresztes viperát. A felhívó szlogen célja annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy minden fekete kígyótól tartani kell, hiszen a hazai, nem mérges siklófajok között is akadnak sötét színváltozatok.
A keresztes vipera nem nő nagyra, a 60-80 cm már hosszúnak számít. A hímek alapszíne szürke vagy hamvasszürke, fekete cikcakk-mintázattal, de előfordulnak sárgás vagy éppen vöröses árnyalatú példányok is. A nőstények barnásak, és a hátszalagjuk is barna. Itthon azonban előfordulnak koromfekete példányai is a sík- és dombvidéki vizes élőhelyek közelében, Somogyban, Zalában és a Beregben. A keresztes vipera ragadozó. Zsákmányát elsősorban kisemlősök képezik, de fogyaszt békákat, gyíkokat és madarakat is.
A keresztes viperát itthon és Európa más részein is elsősorban az élőhelyeinek eltűnése veszélyezteti. A növényzetet átalakítjuk, a kaszálókat beszántjuk. A baj a bajban, hogy sok helyen az egykori virágos, bokros erdőszegélyeket olyan özönnövények lepik el, és teszik élhetetlenné a keresztes viperák számára, mint az aranyvessző, a selyemkóró vagy az akác. Mindezt tetézi a klímaváltozás, amelynek a viperáinkra gyakorolt pontos hatását még nem ismerjük, de a szakirodalom már tele van figyelmeztető eredménnyel a klímaváltozás hüllőkre gyakorolt hatásáról. A faj Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.