A nápolyi (nem az ostyás édesség, hanem a dél-olasz város) Raimondo di Sangro, Sansevero hercege (1710–1771) mintha csak a 18. század összes kihívásának meg kívánt volna felelni: egyszerre volt széleskörűen művelt, felvilágosult humanista, különc és gáláns főúr, az ördöggel cimboráló, tiltott könyveket bújó alkimista, vitéz katona, kétes hírnevű kalandor és magának való szobatudós. Számos nyelven beszélt, kitüntette magát az osztrák örökösödési háborúban Velletrinél, a gyalogság alkalmazásáról szóló tanulmányát pedig maga II. Frigyes porosz király méltatta meleg szavakkal, ám a herceg mégsem hadvezérként vagy esetleg diplomataként futott be karriert, hanem elsősorban feltalálóként. Találmányai (vagy legalábbis tervei) végtelen sorában akadt örökfényű lámpás, vízálló szövet, könnyű szerkezetű ágyú, soha nem látott színekben pompázó tűzijáték, vízemelő szerkezet, viaszalapú festék, színezett márvány, kétéltű kocsi, többszínű nyomatok előállítására alkalmas gép és még számos elképesztő furcsaság.
Raimondo di Sangro vízen közlekedő kocsija (Forrás: museosansevero.it)
Azt meg talán mondanunk sem kell, hogy Raimondo di Sangro természetesen a korszak titkos elit férfiklubjának, a szabadkőműves társaságnak is oszlopos tagja volt, sőt egy ideig még a nápolyi páholy nagymesteri tisztségét is betöltötte, ám miután XIV. Benedek pápa, illetve a herceget korábban igen nagyra becsülő III. Bourbon Károly egyaránt a szabadkőművességet elítélő nyilatkozatokat adtak ki, kénytelen volt lemondani.
A polihisztor főúrról egyébként már életében számos különös pletyka keringett: mesélték, hogy
- még a szabadkőműveseknél is misztikusabb társaság, a rózsakeresztesek tagja,
- vért tud előállítani a semmiből,
- embereket öl a csontjaikért és a bőrükért, amelyekkel aztán titokzatos okkult kísérleteket végez, valamint
- képes Szent Januáriusz nápolyi vércsodáját reprodukálni.
A Sansevero család kápolnájáról (amelyet nem túl meglepő módon Sansevero-kápolna néven szokás emlegetni, habár hivatalosan úgy hívják, hogy Santa Maria della Pietà) meg az a hír járta, hogy egy ősi Ízisz-templom romjaira épült. Hogy utóbbi igaz-e, vagy sem, azt nem tudjuk, az azonban biztos, hogy Raimondo herceg életének fő műve nem a hadászati traktátus vagy a vízálló szövet volt (és végképp nem az állítólagos nápolyi vércsoda), hanem maga a kápolna, amely oly tömény és elragadó esszenciáját nyújtja a rokokó szobrászművészetnek, hogy azzal még a felbecsülhetetlen értékű remekművekkel alaposan telezsúfolt Nápolyban is feltűnést tud kelteni.
A Sansevero-kápolna belülről (fotó: museosansevero.it)
A kifogástalan ízléssel és temérdek pénzzel rendelkező mecénás herceg által rendelt szobrok közül különösen három érdemel figyelmet.
Először is Giuseppe Sanmartino elomló márványcsodája, a Krisztus a lepel alatt, amelyről így ránézésre elég nehéz elhinni, hogy egy kalapács és egy véső segítségével készült valami poros műhelyben, és mondjuk nem bájos nápolyi szüzek gyúrták finomra hófehér kezeikkel.
Krisztus a lepel alatt (Fotó: Reddit)
A szobor arca közelebbről (Fotó: Wikipedia)
Hasonlóan virtuóz és bravúros Antonio Corradini műve, a Szemérem néven ismert, hártyafinomságú fátyolba burkolt allegorikus nőalak, amely Raimondo di Sangro anyjának, Cecilia Gaetani d’Aragonának síremlékét díszíti.
Antonio Corradini: Szemérem (Fotó: Wikipedia)
Ez pedig itt az apa, Antonio di Sangro emlékműve, a Szabadulás a megtévesztettségből, amelyen az aprólékosan kidolgozott halászháló ejti a nézőt egyik ámulatból a másikba.
Francesco Queirolo: Szabadulás a megtévesztettségből (Fotó: Reddit)
Ám a Sansevero-kápolnában (vagyis annak egy földalatti kamrájában) nemcsak fátylas rokokó márványcsodákkal találkozhatunk, hanem két, meglehetősen hátborzongató, ún. anatómiai géppel is, ami talán meglepő lehet ebben a környezetben, de hát, ugye, a megrendelő sem volt hétköznapi ember.
A férfi (Fotó: himetop.wikidot.com)
A nő (Fotó: himetop.wikidot.com)
A nő közelebbről (Fotó: himetop.wikidot.com)
A valódi emberi csontvázakból, fémdrótokból, viaszból és selyemből készült, az emberi keringési rendszert rémítő és lenyűgöző alapossággal bemutató modelleket egy Giuseppe Salerno nevű anatómus rakta össze, habár sokáig tartotta magát a legenda, mely szerint valójában személyesen Sansevero hercege volt az alkotó, aki valamiféle kristályosító oldatot fecskendezett két szolgájába (miközben még éltek, természetesen), majd miután a vérük fémmé dermedt, mindkét testet kipreparálta.
De még az is lehet, hogy tényleg így történt.