Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Magyar király apródja volt az ötéves Mozart

Sajnos nem igazából, csak a színpadon. Magyarországon csupán egyszer járt a salzburgi komponistazseni, de számos magyar barátja volt Bécsben: az egyikük emlékére gyászzenét írt, egy másikat pedig titokban kellett zenére oktatnia, nehogy újra seggbe rúgassa a szigorú érsek úr.

Wolfgang Amadeus Mozart életének több magyar vonatkozásáról is tudunk. A bécsi klasszika és az egyetemes zenetörténet későbbi óriása 1761-ben, ötéves korában lépett fel először közönség előtt, és mindjárt egy hazai témájú dalműben: Johann Ernst Eberlin és Marianus Wimmer Zsigmond magyar király című, iskoladrámaszerű operájában, amelyet a salzburgi egyetem tanévzáró ünnepségén mutattak be. A magyar történelem egyik véres epizódját feldolgozó, ötfelvonásos, latin nyelvű és nyilván minden szempontból kimerítő  darab főbb szerepeit főúri műkedvelők játszották, a népséget és katonaságot a cselédség és a város polgárai; összesen vagy százötven fő vonult fel a színpadon. Mozart itt még nem zenélt, csupán a tánckarban kapott helyet egy aprócska, néma szerepben: ő volt Zsigmond király kis apródja. A neve is ekkor szerepelt először a kinyomtatott szövegkönyvben, bár itt még a nehezen felismerhető Wolfgangus Mozhart formában.

A meglepően nagymamásan festő kis Mozart (forrás: wikipedia)

Nagyjából másfél évvel később, 1762 decemberében járt először (és utoljára) Magyarországon; nagy valószínűséggel a híres felvidéki nemesi család, a Pálffyak, valamint a gáláns kalandjairól bravúros és súlytalan rokokó versekben beszámoló költő–katona–filozófus, Amadé László gróf meghívására érkezett apja és nővére társaságában Pozsonyba, ahol két hétig vendégeskedett, és legalább egy privát koncertet adott a műértő magyar főúri társaságnak. Nem elhanyagolható mellékkörülmény, hogy a kis Wolfgang Amadeus ekkor még korántsem számított Európa-szerte ünnepelt csodagyereknek, így pozsonyi koncertje nemcsak a hazai arisztokrácia jó ízlését dicséri, hanem a trendérzékenységét is. A (történelmi) Magyarország területén hasonló eseményre legközelebb talán csak 227 évvel később, 1989 novemberében került sor, amikor a Petőfi Csarnokban fellépett a még senki által nem ismert, de pár évvel később világsztárrá váló Nirvana. Mondjuk az a koncert állítólag pocsékul sikerült, és az is kétségtelen, hogy Kurt Cobainéket előtte sem III. Miksa bajor választófejedelem, sem Mária Terézia udvarába nem hívták meg, ellentétben Mozarttal, bár ennek gyaníthatóan inkább történelmi okai voltak.

Mozart többször sajnos nem látogatott Magyarországra (ahogy a Nirvana sem), de műveiben rendre megjelentek magyaros-verbunkosmotívumok; igaz, ezeket a szerző valamiért török eredetűnek vélte. A legismertebb talán az A-dúr szonáta Alla Turca (Allegretto) című tétele, hétköznapi nevén a Török induló. Érdekesség, hogy a szonáta eredeti, korábban nem ismert kézirata (illetve annak töredéke) a Széchényi Könyvtár mélyéről került elő 2014-ben, meglehetősen váratlanul, így pláne tekinthetjük afféle tiszteletbeli magyar zeneműnek:

Egyik korai, nem különösebben jelentős vígoperájában, a hasoncímű Goldoni-színmű alapján készült Színlelt együgyűben pedig három magyar szereplő is van, legalábbis elvileg, mivel Fracasso kapitányról, Rosina bárónőről és Simone őrmesterről a neveik alapján aligha mondaná meg bárki, hogy honfitársaink. Ez a darab egyébként is el volt átkozva: a tizenéves Mozart eredetileg II. József kívánságára írta, de a féltékeny bécsi zenei elit megtorpedózta a tervezett bemutatót, ami komoly törést okozott az ifjú Wolferl karrierjében. Szóval talán nem is baj, hogy nem úgy emlékszik erre a világ, mint Mozart magyar operájára (bár ez elsősorban talán azért lehet, mert nem emlékszik rá sehogy).

A császárvárosban töltött évei alatt a zeneszerző természetesen számos magyarral került közelebbi, nem ritkán szívélyes baráti viszonyba; Batthyányakkal, Zichykkel, Nádasdyakkal, Szapáryakkal és egyéb illusztris történelmi családok zenekedvelő tagjaival, akik előszeretettel hívták meg szalonjaikba, és támogatták pénzzel vagy kisebb-nagyobb ajándékokkal Mozartot, de sokukkal valószínűleg a korszak népszerű férfiklubjában, a szabadkőműves mozgalomban is rendszeresen összefutott.

Ilyen volt mindenekelőtt a később Beethoven skalpját is begyűjtő Apponyi Antal György gróf, a művelt és jó nevelésű Hadik András generális, vagy a két híres Esterházy: Károly egri püspök, a tudomány és művészetek elkötelezett támogatója, valamint Ferenc gróf, udvari főkancellár, Mária Terézia kegyeltje, akinek emlékére Mozart a Szabadkőműves gyászzenét írta. A nagy magyar irodalomszervező (mellesleg ugyancsak szabadkőműves) Kazinczy Ferenc pedig részt vett a Figaro házassága bemutatóján, amelyről emlékirataiban is beszámolt, bár szűkszavúan, de igen lelkesen, és amely többek között azért is emlékezetes, mert a szerző egyszerre vezényelte a zenekart, és játszott a fortepianón:

Storazzi, a szép énekesné, szememet, fülemet, lelkemet elbájolta. – Mozart az orkesztert igazgatá, fortepianóját vervén. De az oly annyira nem-testi örömek felől, mint amiket a muzsika ád, nem szabad szólani. Hol az a szó, mely azt fesse?

De nemcsak a magyar főurak zsongták körül, hanem az előkelő magyar nemesasszonyok is, mint Bánffy Györgyné vagy Zichy Károlyné, akiknek zenei leckéket adott. Legtehetségesebb tanítványát, Pálffy Jozefa Gabriella grófnőt csak teljes titokban fogadhatta, mivel a hölgy nagybátyja, Hyeronimus Colloredo salzburgi érsek ki nem állhatta Mozartot; egyik bizalmasával, Arco gróffal egy ízben még seggbe is rúgatta a muzsikust (nem metaforikusan, hanem szó szerint), így érthető, ha a két férfi viszonya nem volt épp felhőtlen. Aztán ott volt még az a titokzatos, közelebbről soha meg nem nevezett ungarische Dame, aki azzal bízta meg a művészt, hogy zenésítse meg a magát középkori bárdnak képzelő jezsuita szerzetes, Michael Denis Gibraltár című alkalmi költeményét, amely az Angol Királyi Haditengerészet franciák feletti győzelmét ünnepelte. A témával Mozart is tudott azonosulni, mivel éppen heveny frankofób korszakát élte akkoriban, magát a verset viszont nem annyira kedvelte; eltúlzottnak és dagályosnak találta, úgyhogy három versszak után fel is adta a komponálást. Hogy a magyar hölgy mit szólt ehhez, azt sajnos nem tudjuk.

forrás: Bíbor Máté János: Mozartiana Hungarica/Sebestyén Ede: Mozart ismeretlen magyar kapcsolatai

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top