A Bánkitó Fesztivál is elmarad idén

nlc | 2020. Április 30.
Újabb nagy, hazai nyári fesztivált mondtak le a koronavírus-járvány miatt. Nem lesz idén Bánkitó.

A koronavírus miatt elmarad az idén júliusra tervezett 2020. évi Bánkitó Fesztiváljelentették be a szervezők. 

„Sok forgatókönyvet jártunk körül az utóbbi másfél hónapban – végigvettük a lehetőségeinket, egyeztettünk hazai szakemberekkel, figyeltük a környező országokban érvényben lévő intézkedéseket, tendenciákat, mindvégig szem előtt tartva, hogy nem fogunk fesztivált szervezni olyan körülmények között, ahol nem garantálható a látogatóink biztonsága” – írták közleményükben.

A 2018-as Bánkitó Fesztivál (MTI Fotó – Mónus Márton)

A szervezők felhívták a figyelmet arra is, hogy mivel a Bánkitó Fesztivál független kulturális rendezvény, fennmaradása azon múlik, hogy azok, akiknek elővételes napijegyük vagy bérletük van az idei fesztiválra, miképp döntenek a jegyük sorsáról. Idén ugyanis értelemszerűen elmaradnak majd a fesztivált megelőző hónapok során befolyó bevételek, így a szponzorációk, illetve a vendéglátós bevételek is.

Arra kérnek tehát mindenkit, aki megteheti, támogassa a fesztivált azzal, hogy a jegyét nem váltja vissza. Az idei rendezvényre megváltott jegyek, bérletek érvényesek lesznek a jövő évi fesztiválra.

Hozzátették: aki szeretné, annak természetesen visszatérítik a jegye árát. Május 3. és 7. között minden jegyvásárlóval felveszik a kapcsolatot e-mailben.

nlc.kapcsolódó

Exit mobile version