Nyaralj itthon: 10 drónvideó Magyarországról, amitől elakad a szavad

Szentes Adél | 2020. Május 15.
Ha eddig nem volt ötleted, hogy hol nyaralj idén, akkor most mutatunk néhány ihletadó drónvideót. Káprázatos tájak, amelyek idehaza várnak arra, hogy felfedezzük őket.

Most, hogy lassan az egész országban elkezdik feloldani a koronavírus miatti korlátozásokat, és elkezdünk majd újra többet kimerészkedni az otthonunkból, sok családban téma már a nyár, a nyaralás. Külföldre idén nyilvánvalóan sokkal kevesebben fognak menni – egyrészt óvatosságból, másrészt anyagi megfontolások okán. Egy április végi felmérés szerint mindössze a magyarok 10 százaléka tervez idén külhoni nyaralást, 24 százalék pedig inkább idehaza pihenne. A maradék kétharmad pedig egyelőre nem szeretne olyan helyre utazni itthon sem, ahol nagy tömeg van.

Most azoknak hoztunk néhány inspiráló ötletet, akik szívesen kimozdulnának az elkövetkezendő hónapokban, de még nem tudják merre induljanak. Persze, kézenfekvő megoldás a Balaton, de higgyétek el, rengeteg olyan hely van még Magyarországon, amit látni kell. Ráadásul, hazánk méreteiből adódóan a legtöbb ezek közül elérhető távolságra van akkor is, ha csak egy-két napos kirándulást szeretnétek tenni.

Jöjjön most tíz káprázatos drónvideó, ami madártávlatból mutatja meg az ország egy-egy gyönyörű vidékét. Akár egy magyarországi bakancslista állomásainak is beillenek ezek az úticélok.

Megyer-hegyi tengerszem

Ha ki kell választani Magyarország legszebb természti csodáit, a Megyer-hegyi tengerszem biztosan bekerül a TOP3-ba nálam.  Kedvelt kirándulóhely ez Sárospataktól északra, mely minden évszakban lélegzetállító látnivalót kínál a természetbarátoknak.

És ha már ott vagyunk, akkor Sárospatak

A Zemplén legszebb települése, mely szép állapotban megmaradt várával és festői fekvésével azoknak is jó kikapcsolódási lehetőség, akik városi környezetben szeretnek csavarogni, és azoknak is, akik a természet kincseit többre értékelik.

Regéc vára

Külön misét megérne egy videósorozat az ország várairól. Regécet most azért választottuk – azon túl, hogy szép -, mert szintén a Zemplén egyik csodája, tehát ha arra jártok, nem szabad kihagyni. Ráadásul, mivel jóval eldugottabb, mint Sárospatak, itt könnyen megy a javasolt távolság betartása is. 

Lillafüred

Az Észak-Magyarország legromantikusabb települése címet simán megszavaznánk Lillafürednek. Az Hámori-tó, a lillafüredi vízesés, a kastély és az egész Garadna-völgy rengeteg látnivalót rejt, aminek felfedezésére mindenképp érdemes több napot rászánni.

Tisza-tó

Bevallom, én sokáig egyáltalán nem vágytam a Tisza-tóhoz, az alföldi táj nekem sokáig idegen volt, mivel somogyi lány vagyok. Nekem a táj legyen minimum dimbes-dombos, még jobb, ha magasabb hegyek és vízpart is vár. Aztán harmincéves korom tájékán eltöltöttem pár napot a Tisza-tónál, és egészen elvarázsolt a vidék. Szuper strandolási lehetőségek várják itt a környéken nyaralókat, az aktívabb pihenés kedvelői pedig nagyokat evezhetnek a tavon és a Tiszán. És életkortól függetlenül nagyon ajánljuk mindenkinek, hogy a Tisza-tavi Ökocentrumba mindenképp menjen el, mert fenséges vizákat láthat a hatalmas akváriumban, és hajózhat óriási tavirózsamezők között.

Pilis, Prédikálószék

Budapestről alig egyórányi autóútra találjuk ezt a pazar kirándulóhelyet, ahonnan olyan kilátás nyílik a Dunakanyarra, amivel nem lehet betelni. 

Szigetköz

A Kisalföld észak részén, a Nagy-Duna és a Mosoni-Duna által körbezárt terület. Itt van Magyarország legnagyobb szigete. Láperdők, mocsárrétek és csodaszép ligeterdők várják itt, hogy felfedezzétek őket. A legjobban akkor jártok, ha mindezt egy vízitúra formájában valósítjátok meg.

Eger környéki tavak

Aki Eger felé veszi az irányt, az Magyarország egyik legszebb városát is bejárhatja, és remek kirándulásokat tehet a környező tóvidékre. A most következő videóban feltűnik a Síkfőkúti tó mellett a Egerszóláti- és a Bogácsi-víztározó is. 

Somogyország

Kissé arcoskodóan hathat a tájegység megnevezése, mely a Balaton és a Dráva között elterülő dombvidéket jelöli. Évente rengeteg embert csábít a Balaton, az ország legnagyobb tava – a déli partot különösen a kisgyerekesek szokták szeretni ugyebár -, de higgyétek el, aki többet vár az éves pihenéstől, mint egy vagy két hét vízparti láblógatást, az egészen festői kis falvakra bukkanhat a Somogyságban, nem is beszélve a Tókaji Parkerdőről vagy éppen az őrtilosi Dráva-Mura torkolatról. Nézzétek csak:

Kis-Balaton

Végül, de nem utolsó sorban, aki még nem járt a Zala torkolatvidékénél, az okvetlenül menjen el a Kis-Balatonhoz. A terület páratlan madárvilága és a vadregényes Kányavári-sziget olyan élményt nyújt, amit nagy kár lenne kihagyni.

Ha tovább barangolnál Magyarország csodás vidékein, erre parancsolj:

A Kányavári-sziget Magyarország egyik eldugott csodája, ahol páratlan madárvilágba csöppenhetnek a kirándulók. (Pillanatkép ASDAM drónvideójából.)

Exit mobile version