Miért készítette el Alfred Hitchcock a Psychot-t? Egyes egyedül a zuhanyjelenet miatt. A feszültségkeltés mestere tudta, hogy ezzel valami igazán nagyot guríthat, meglepheti és sokkolhatja a nézőit. A Psycho előtt a gyilkosságjelenet csak a kiindulópontot jelentette a filmekben a rejtélyhez és a nyomozáshoz, de Hitchcock klasszikusa után maga a gyilkosság bemutatása is a szórakoztatás egyik formájává vált (ezek csúcsteljesítményei lettek később a slasher filmek, amikben a hangsúly mindig a gyilkosságok bemutatásán van). A néző pedig a gyilkos szemszögét felvéve nézhette végig az áldozat utolsó, kétségbeesett pillanatait, amivel akaratlanul is az elkövető cinkosává avanzsált. Erkölcsös? Egyáltalán nem. Szórakoztató? Piszkosul.
Egy zuhany mind fölött
Marion Crane (Jamie Lee Curtis anyukája, Janet Leigh alakításában) kap 40 ezer dollárt a főnökétől, egy ügyfél pénzét. Csakhogy a korábban megbízható alkalmazott elcsábul a kezébe kerülő hatalmas összegtől. Ahelyett, hogy azt tenné a pénzzel, amire a főnöke megkérte, ő inkább gyorsan összepakol, autóba ül, hogy valahol távol új életet kezdjen a szerelmével. Az vezetés fárasztó, a nő pedig kiszúrja a kihalt Bates Motelt az út szélén. Ideálisan félreeső hely egy szökésben lévő tolvajnak az elbújásra. Marion kivesz egy szobát, és az estére készülődve elmegy zuhanyozni nem sejtvén, hogy a falon lévő lyukon keresztül figyeli valaki. Elhúzza a zuhanyfüggönyt, megnyitja a csapot, így nem veszi észre, hogy a fürdőszobába belopakodik közben egy késes alak. Az érkező a függönyt félrerántja, majd jó néhány késszúrással végez a zuhany alatt álló, halálra rémült nővel, akinek még megnézhetjük, ahogy a szemében szép lassan kialszik az élet. Ennyiből áll minden idők talán legismertebb filmjelenete, amihez a látszólagos egyszerűsége ellenére rengeteg legenda tapad.
Új beengedési szabályzatot kaptak a mozik a Psycho miatt
Alfred Hitchcock jól tudta, milyen elképesztő ereje van annak, hogy a film elején bemutat és felépít egy látszólagos főszereplőt, a nézők megismerhetik a történetét, elkezdhetnek szimpatizálni vele, aztán a játékidő nagyjából harmadánál egyszerűen fogja és végez vele, hogy aztán a gyilkosát tegye meg a sztori főhősévé. Azóta már persze láttunk többször is hasonlóan merész húzást, elég, ha csak a Sikoly Drew Barrymore-jára vagy a Tűzparancs Steven Seagaljára gondolunk, de 1960-ban egyszerűen példátlan volt a mozikban egy ilyen csavar. Hitchcock igyekezett foggal-körömmel védeni a filmjét, és minden eszközzel azon volt, hogy tovább építse a Psycho körüli misztikumot. Ehhez jó eszköz volt egy szabály, amit direkt a film kedvéért fogadtatott el a mozitulajdonosokkal. A filmre csak az mehetett be, aki megérkezett a kezdés időpontjáig, később az ajtókat már zárva tartották. Ha valamelyik néző menet közben ki akart ugrani mondjuk a büfébe, az kimehetett, de már nem térhetett vissza. A módszer egyrészt azért volt jó, mert hírverést csapott a filmnek, másrészt pedig elérte, hogy a nézők nem mászkálhattak ki-be a sorok között, így semmi sem zavarhatta meg a rendező feszültségkeltését. Hitchcock tudta, hogyha egy sokat késő néző is beül a filmre, annak egyáltalán nem lesz akkora pillanat Marion Crane zuhany alatti halála, így a szabállyal elérte, hogy ezt megakadályozhassa.
Egy jelenet, egy hét
Csak a zuhanyjelenet felvétele egy hetet vett igénybe, ami onnan nézve, hogy nagyjából három perc az egész, borzasztó sok. De ha azt nézzük, hogy 78 kamerabeállítást és 52 vágást használtak hozzá, már sokkal érthetőbbé válik a dolog. A zuhanyjelenet vágása még ma is tökéletes alapanyag a filmes iskolákban az illúziókeltéshez, ugyanakkor két dolog indokolta, hogy szükség legyen rá. Egyrészt még érvényben volt az álomgyár öncenzúrájaként működő Hayes kódex, vagyis sem meztelenséget, sem igazán véres jelenetet nem szabadott volna mutatni a nézőknek. És mindezt egy olyan jelenetben kellett betartania a rendezőnek, ahol egy meztelenül zuhanyzó nőt ölnek meg egy jókora konyhakéssel a zuhany alatt.
Egyrészt az egyes testrészek meztelen bemutatásával Hitchcock elérte a meztelenség illúzióját: a nézők pucérnak látták Janet Leight, miközben a kamera egyetlen érzékenyebb testrészt (mell, nemi szerv, fenék…) sem mutatott belőle, miközben a színésznő valójában sosem állt meztelenül a kamera elé. Másrészt a vágásnak volt köszönhető, hogy anélkül is kegyetlenül erőszakosnak éreztük a jelenetet, hogy jelentős mennyiségű vért láttunk volna. Egyedül a lefolyóba ömlő vért mutatta meg Hitchcock, valamint egyetlen alkalommal láthatjuk, ahogy a kés valóban hozzáér a hashoz, és ekkor egy vércsepp is feltűnik rajta: a pillanatot úgy vették fel, hogy az életlen kést a hashoz tartották, tettek rá egy vércseppet, majd elrántották onnan, a filmben pedig fordítva játszották le, mintha épp akkor szúrna a testbe. A vágás legötletesebb eleme azonban az volt, amikor egyre közelebbről mutatták a lefolyót az odaömlő vízzel, majd a lefolyó helyén hirtelen Janet Leigh szemét láthattuk, amint kialszik benne az élet.
Testdublőr és csokiszirup
A jelenet rengeteg apró trükköt igényelt. A vizet spriccelő zuhanyrózsát például úgy kellett átalakítani, hogy az alá rakott kamerát körbespriccelje, de a kamera lencséjét ne érje a víz, ami nem kis fejtörést okozott a technikai csapatnak, de megoldották. A vért csokisziruppal helyettesítették, ami nagyon jól mutatott a Psycho fekete-fehér képein. A testbe hatoló kés hangjához Hitchcock megtiltotta, hogy a hangmérnökök konzerv hangot (előre rögzített, hangokból készített könyvtár hangmintái) használjanak, így rengeteget kísérleteztek, mire rátaláltak a megfelelőre, ami a sárgadinnyébe és a sirloin steakbe hatoló kés hangja volt. A steak húst a hangmérnökök a hangfelvételek után hazavitték és megették. Ezek után már csak Bernard Herrmann zeneszerző tolakodó és idegőrlő hegedűfutamaira volt szükség a tökéletes hatás eléréséhez.
A saját édesanyja ruháiba bújó Norman Batest alakító Anthony Perkins érdekes módon nem volt jelen a zuhanyjelenet felvételénél, mert a Broadway-n volt dolga: mivel az arcát úgysem láthatjuk a jelenet során, ez nem okozott gondot: egy sötétre festett arcú dublőrnő ugrott be a helyére. Ennél is érdekesebb, hogy időnként a Psycho zuhanyzó áldozatát játszó Janet Leigh is hiányzott a felvételeknél. A stáb ugyanis felbérelte Marli Renfro-t, a 21 éves Playboy címlaplányt a színésznő testdublőrének, akit több pillanatban (például a zuhanyfüggönybe kapaszkodó kéz az övé, vagy az a has is, amibe a kés behatol, sőt ő az, akinek a meztelen testét aztán Norman Bates becsavarja a zuhanyfüggönybe később) is látható az elkészült filmben. A kiválasztását annyira komolyan vették, hogy maga Janet Leigh castingolta őt: melltartóra és bugyira kellett vetkőznie a színésznő előtt, aki így tesztelte kettejük testének hasonlóságát.
Marli Renfro, Janet Leigh testdublőre
Janet Leigh félelme a zuhanyzástól
A Marion Crane-t alakító Janet Leigh még egy 1984-ben készült interjúban mesélte el, hogy a Psycho rá is hatással volt: a film óta például egyáltalán nem zuhanyozik, inkább fürdeni szokott.
„Amikor kádba ülök, előtte mindig alaposan körbenézek, hogy a ház vagy lakás összes ablaka és ajtaja biztosan zárva legyen. A fürdőszoba ajtaját is mindig nyitva tartom, és sosem húzom be a zuhanyfüggönyt sem. Mindig úgy helyezkedem, hogy rálássak az ajtóra, függetlenül attól, melyik oldalon van a zuhanyrózsa”
– avatta be a Woman’s World újságíróját a színésznő.
Marion Crane zuhanyzós jelenete (Fotó: Bettmann via Getty Images)
A paranoiáját nem maga a film, mint inkább a film utóélete idézte elő. A Psycho bemutatója után ugyanis számos fenyegető levelet kapott: ismeretlenek fenyegették azzal, hogy ugyanúgy végeznek majd vele, ahogy a karaktere is meghalt a film híres képsorában. A fenyegetések egy idő után annyira komollyá váltak, hogy még az FBI is nyomozni kezdett az ügyben.
Imádunk leskelődni
A Psycho zuhanyjelenetének erejét azonban az adja, hogy Hitchcock szembesített minket azzal, hogy nemcsak a gyilkos, hanem mi nézők is imádunk leskelődni. Amikor Norman Bates félrehúz egy festményt a falon, hogy az ott elrejtett lyukon keresztül lesse meg Mariont, már maga a Susanne and the Elders című kép is a leskelődésről szól: két idősebb férfit ábrázol, akik éppen egy mosakodó, fiatal nőt csodálnak meg.
Több kamerabeállítás is azt szolgálja, hogy a zuhanyozó Mariont az őrült Norman Bates szemszögéből láthassuk, a jelenet pedig ezzel készíti elő a főszereplőváltást: a nő meggyilkolása után derül csak ki, hogy a Psycho valójában Norman Batesről, és nem a menekülő Marionról szól. Manapság már viszonylag gyakran előfordul mind mozifilmekben (A parfüm), mind sorozatokban (Dexter), hogy egy sorozatgyilkos szemszögéből követhessük a történetet, de 1960-ban ez még sokkolóan újnak számított. Hitchcock olyat mert mutatni nekünk, amit még soha senki, és ezzel örökre megváltoztatta azt, ahogy filmeket nézünk. A zuhanyzás a Psycho miatt lett veszélyes pillanat a moziban: ha valakit hosszan molyolva láthatunk egy filmben , amint zuhanyozni készül, szinte biztosak lehetünk abban, hogy valami rossz történik majd vele.
A horror pszichológiája az nlc-n:
- Horror: az önkéntes borzongás, és ami mögötte van
- A frászt hozzák ránk, mégis imádjuk őket – Mi a horrorfilmek titka?
- A családi horrorfilmek kifilézik a lelkedet