Készül a következő Marvel Kapitány film, ismét egy nő ül a rendezői székben

Andersen Dávid | 2020. Augusztus 06.
A szuperhősnőről szóló első film több mint egymilliárd dolláros bevételt jelentett a Disney-nek.

A 2019. márciusában bemutatott Marvel Kapitány fontos szuperhős film volt, főként a studió, de a rajongók számára is. Bár a Fekete Özvegyet alakító Scarlett Johansson személyében már eddig is volt egy erős női tagja a Marvel Univerzumnak, de a producerek sokáig nem ismerték fel, hogy mekkora lehetőség rejlik egy olyan filmben, amelynek nem csak egyik alakja, hanem egyenesen főszereplője egy erős nő.

Kicsit talán el is aludtak a Disney-Marvel főkolomposai, az eddigi legsikeresebb hasonló filmnek ugyanis egyértelműen a 2017-es (egyébként szintén egy nő, Patty Jenkins által rendezett) Wonder Woman bizonyult, amely egy csapásra A-listás sztárt csinált az izraeli Gal Gadotból.

A Marvelnél valószínűleg csak a konkurens DC Comicshoz ömlő dollármilliók láttán kaptak észbe, így a Marvel Kapitány első része csak két évvel később készült el, Brie Larson főszereplésével, Anna Boden rendezésében. Azért nem volt ez sem rossz üzlet, a film ugyanis világszerte több mint egymilliárd dollárnyi bevételt hozott a Disney konyhájára, így nem volt kérdés, hogy a folytatás is elkészülhet.

Brie Larson Marvel Kapitányként foglalta el a helyét a szuperhősök között (Fotó: Fórum Hungary)

Az egyelőre csak Captain Marvel II címen jegyzett alkotás premierje a The Hollywood Reporter értesülései szerint 2022. július 8-án lesz majd, egyelőre azonban nem tudni, hogy az első rész szereplői közül kik fognak visszatérni a főszereplőn kívül. Az első epizódban olyan nevek tűntek fel, mint Jude Law, az Oscar-díjas Annette Benning vagy a nálunk kevésbé ismert Gemma Chan, aki a Humans című sci-fi sorozatban nyújtott emlékezetes alakítást, de feltűnt a Crazy Rich Asians című nagy sikerű vígjátékban is.

Azt viszont most jelentették be, hogy a második epizód rendezésére is egy nőt, Nia DaCostát kérték fel, aki nemrég fejezte be az 1982-es Candyman című horrorfilm remake-folytatását. DaCosta ezen kívül egy nagyjátékfilmet rendezett korábban, a 2018-as Little Woods című western-drámát, de az is igaz, hogy a rendezői feladatok mellett forgatókönyvíróként és producerként is dolgozott az eddigi rendezésein.

Bár a Marvel nemrég fontos szakaszt zárt le filmjei történetében, a Bosszúállók: Végjáték című alkotással, a rajongók megnyugodhatnak, a közeli jövőben sem maradnak Marvel-filmek nélkül. A Budapesten forgatott Fekete Özvegy premierjére November 6-án kerül majd sor (eredetileg május 1-én mutatták volna be, azonban a koronavírus járvány miatt halasztásra kényszerültek). Szintén ekkora tervezték az Angelina Jolie, Salma Hayek és a Trónok harca című sorozatból ismert Richard Madden közreműködésével leforgatott The Eternals című filmet, kérdéses, hogy a Fekete Özvegy miatt ezt későbbre csúsztatják-e, mivel az valószínűtlen, hogy egy napon mutatnának be két egész estés filmet. 23021-ben pedig a Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings című film érkezik majd, amely a távol-keleti harcművészetek világába kalauzolja majd el a nézőket.

További cikkeink a film és mozi világával kapcsolatban:

Exit mobile version