Szabadidő

Vajon egyetlen sikerfilm feltámaszthatja a tetszhalott mozikat?

A mozik ugyan már június óta nyitva tartanak, egy-két gyöngyszemet leszámítva nem sok izgalmas dolog történik bennük. Egy új forgalmazási modell azonban fordulatot hozhat. Tényleg csak a Tenet című film hozhatja el a megváltást?

Miután a Warner stúdió másodjára is elhalasztotta a Tenet című nagyszabású kémthriller premierjét (jelen állás szerint augusztus 26-ra, de az még olyan messze van…), és vele együtt az olyan filmek is elcsúszni látszanak, mint a Hang nélkül 2 vagy a Mulan, sokakban merülhet fel a kérdés, hogy lesz-e még bármilyen érdekes film idén, amiért megéri majd moziba menni? 2020 márciusáig a moziforgalmazásnak jól kialakult, stabil rendszere volt. A nagy látványfilmeket egy masszív reklámkampány után szinte mindenütt a világon egyszerre mutatták be, optimalizálva ezzel az elköltött reklámdollárokat, míg a kisebb filmek első körben a nagy nemzetközi filmfesztiválokon próbáltak első körben némi hírverést csapni maguk körül, majd a díjszezon közelében elcsípni egy jó bemutatóidőpontot, hogy amennyiben lehetséges, minél tovább tartson a szóbeszéd az esélyeikről.

A koronavírus mindennek betett. Egyrészt a világ számos országában zárva vannak a mozik, így világpremiert tartani jelenleg lehetetlen, másrészt a filmfesztiválok is sorra maradtak el (ha minden igaz, szeptember elején a velencei lesz az első, amit majd megtartanak), harmadrészt pedig a jövő évi díjszezonnak már a gondolata is kissé nevetségesnek tűnik: bár egyelőre az Oscar-időpontját február végéről áprilisra halasztották, jelen körülmények között irreálisnak tűnik, hogy egy ilyen elképesztően gyenge év után díjakat osztogassanak. Mégis, mi kapja az Oscart, a Bad Boys 3?

Az online filmezés jött, látott, de még nem győzött

A filmforgalmazói és a mozis szakma lassan fogta fel, hogy az eddigi módszerek ilyen körülmények között nem működnek, de mostanra úgy fest, kezdik átlátni, hogy az új helyzethez új módszerekre van szükség. Az első fecske ebben a Universal volt, akik nagyon gyorsan próbálkoztak valami újjal: Trollok a világ körül című animációs filmjüket a mozik helyett egyből online kölcsönözhetővé tették az amerikai VOD oldalakon, és a kísérlet nem vallott kudarcot. A film nagyon szépen termelt, sokak szerint annyira szépen, hogy a mozikban sem termelt volna jobban. A gond ezzel csak az, hogy ezt nem tudhatjuk biztosan, lévén a mozibevételekkel szemben a filmek VOD bevételei nem nyilvánosak. A siker után mindenki azt gondolta, hogy ez a jövő, a mozik lassan becsukhatják kapuikat, és a házimozizás végképp betesz a nagyvászonnak, mégsem így történt.

Bár néhány viszonylag nagyobb film (Scooby, Staten Island királya…) átkerült Amerikában a tervezett mozibemutatók közül az online kölcsönzők választékába, ezekről már nem születtek óriási győzelmi jelentések, és nem dicsekedtek azzal, hogy milyen sokan nézték meg őket. Hamar kiderült: a Trollok a világ körül VOD sikere inkább csak szabályt erősítő kivétel volt: a karanténban otthon ragadt családok április elején egyrészt még fizetőképesek voltak, másrészt bármit megadtak azért, hogy olyan tartalmat kapjanak, amivel a gyereküket lekötheti egy időre. Azonban, ha már az ember otthon akar filmezni, alaposan meggondolja, fizet-e egy új filmért 10-25 dollárt, miközben ugyanennyiért vagy kevesebbért egy teljes havi előfizetést kaphat mondjuk a Netflixen.

Jöhet pár nagy hollywoodi sikerfilm a mozikba

Trolls World Tour (Fotó: xfinity.com)

Az online filmforgalmazásban még nincs elég pénz

A VOD forgalmazással több probléma is van. Egyrészt jelenleg még csak Amerikában divatos, a világ többi részén maximum aprópénzt lehet keresni a filmenkénti online kölcsönzésekből. Másrészt egyetlen kölcsönzés árából az egész család megnézheti a filmet, és persze áthívhatjuk magunkhoz a rokonokat és barátokat is, miközben ugyanazért a filmért a moziban minden egyes mozilátogató külön jegyet fizet, így a bevétel még úgyis jóval magasabb, hogy a mozi elveszi a jegyár felét. Problémát jelent az is, hogy a VOD-ra kirakott filmek szinte azonnal megjelennek a torrent oldalakon, méghozzá sokszor egészen kiváló minőségben. Amíg moziba menve az ember elmondhatja, hogy azért fizetett, hogy nagy vásznon, kényelmes székben, szuper hangrendszerrel nézze meg a filmet, odahaza gyakorlatilag ugyanazt az élményt kapja akkor is, ha fizet egy online kölcsönzésért, és akkor is, ha letorrentezi valahonnan a filmet. Mindezek miatt az amerikai stúdiók vonakodnak felpakolni a legvonzóbb címeiket, és csak a kisebb, vagy a közepes darabokkal próbálkoznak.

A blockbustereket moziban akarjuk nézni

Egy igazán nagy látványfilm költségvetése manapság 120 és 300 millió dollár között mozog, amiben még nem szerepel a marketingbüdzsé. Ahhoz, hogy a mozivásznakon egy ilyen film egyáltalán nullszaldós legyen, büdzsétől függően minimum 500-800 millió dollárt kell összeszednie a világ mozijaiból. Ez jelenleg online filmkölcsönzésekből lehetetlen, és ez még úgyis igaz, ha a mozikkal ellentétben az online kölcsönző (Amazon, Fandango, Google Play, Apple, YouTube…) nem 50 százalékot tesz zsebre a bevételből, csak nagyjából 20-at. Néhány kivételtől eltekintve ezeken a felületeken általában azok a filmek futnak jól, amiket már kedvezményes, 3-5 dolláros áron kínálnak, a 10-25 dolláros kezdőárak sokakat riasztanak el a kölcsönzéstől/vásárlástól. Ennyiből pedig nem lehet kizsonglőrködni egy méregdrága film költségvetését. Ezért van az, hogy hiába van készen az új James Bond mozi, van dobozban a Wonder Woman 1984, illetve áll készen a Top Gun 2 vagy épp a Tenet, ezeknek a filmeknek az online forgalmazása gyakorlatilag biztos bukást jelentene, mivel annyira sokba kerültek. Inkább megéri akár egy évvel eltolni a premiert, mint most biztosan pénzt veszíteni rajtuk. Viszont a filmstúdiók is pénzből élnek, márpedig abból március óta nem olyan sok folyt be hozzájuk. A masszív bevételekhez viszont masszív mozipremierekre lenne szükség, amire nem láttak sok esélyt július közepéig. Csakhogy ekkor történt valami Dél-Koreában.

Jöhet pár nagy hollywoodi sikerfilm a mozikba

Nézők az újra megnyitott Cinema City Arénában 2020 július 2-án (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Egy koreai zombifilm, ami mindent megváltoztatott

Dél-Koreában a vírushelyzet elég jól áll, és csökkentett kapacitással ugyan, de moziba járni is lehet. Mivel az ottani kínálatból is hiányoznak az új hollywoodi filmek, a helyi forgalmazók úgy döntöttek, bedobnak egy hazai zombifilmet, hátha érdekelni fogja a nézőket. A hazánkban is ismert Train to Busan második része egyetlen hétvége alatt 14 millió dollárt produkált a csökkentett férőhelyű mozitermekben, ami még Amerikában sem lenne csúnya szám, pedig ott 300 millióan élnek, ellentétben Dél-Korea 50 millió lakosával. A premier egyetlen jól irányzott pofon volt a filmszakmának: megmutatta, hogy az embereket továbbra is érdekli a mozi, ha játszanak olyan eseményfilmet, ami érdekli az embereket. Jelenleg például a hazai mozitermek 10-20 százalékos kihasználtsággal működnek, és ugyan biztosan akadnak olyanok, akiket a koronavírustól való félelem tart vissza a mozizástól, a többségnek inkább az a problémája, hogy nem tűznek műsorra olyan filmet, amiért megérné kimozdulni otthonról. Bár a világ mozijainak jó része zárva van, egy másik része azonban nyitva áll, és arra vár, hogy kaphasson olyan filmeket, amikre kíváncsiak a nézők. És erre Hollywoodnak is reagálnia kellett. A kasszák üresen állnak, elkélne beléjük némi bevétel.

A Tenet még megmentheti a moziévet

Amikor a Warner bejelentette, hogy a Tenet premierjét elcsúsztatják augusztus közepéről bizonytalan időre, már mindenki temette az idei moziévet. A stúdió nyilatkozata szerint letettek a világpremier tervéről, valami mást fognak megpróbálni, és ez a más már körvonalazódni látszik. Már a hivatalos bejelentés előtt filmes szaklapok sokasága számolt be arról, hogy a Warner úgy döntött, hogy ott, ahol lehet (ez most főképp Európát és néhány ázsiai országot jelent), augusztus végén mozikba küldi a Tenetet, hogy aztán a világ többi része akkor nézze meg, amikor már náluk is kinyithatnak a mozik. Jelen pillanatban úgy fest, hogy egyes, járványügyileg jobban álló amerikai államok mozijaiban látható lesz a film szeptember elejétől, míg másokban nem. A stúdió bízik abban, hogy a rugalmas hozzáállása segíti a mozik megnyitását, ugyanis vannak országok/államok, ahol már engedélyezett a mozizás, a mozik mégsem nyitnak ki. Arra számítanak, hogyha látják, a Tenet milyen sikereket ér el máshol, ők is meggondolják majd magukat. Tény, hogy a film titkai kiszivárognak majd, de a Warnernél olyannyira bíznak a pozitív szájhagyományban, hogy azt gondolják, ez nem fog ártani neki.

Jöhet pár nagy hollywoodi sikerfilm a mozikba

John David Washington és Robert Pattinson a Tenet c. filmben (Fotó: Profimedia)

Egy fecske nem csinál nyarat

A Tenet sikerén sok áll vagy bukik. Ha bejön, egyre több filmpremier – aminek még nem jelentették be a halasztását – esetében próbálkozhatnak ugyanezzel. Van azonban egy másik módszer is, az úgynevezett hibrid megoldás. Ennek a lényege, hogy azokban az országokban, ahol lehet mozizni, ott a filmet a mozikba küldik, ahol pedig a koronavírus miatt nem lehet, ott vagy várnak, vagy mondjuk Amerika esetében VOD-on kölcsönözhetővé teszik prémium áron a filmet. Valószínűleg ezt a módszert láthatjuk majd élesben a 20th Century Studios régóta halogatott szuperhősfilmje, az Új mutánsok esetében augusztusban. És bár sorra halasztgatják el a premieridőpontokat, még akad pár nagyobb őszi film, ami tartja magát: a Kingsman előzményfilmje például jelenleg elég stabil szeptemberi szereplőnek tűnik, és a Kampókéz, valamint a Halál a Níluson is könnyen lehet, hogy kitart az októberi premier mellett. Persze ehhez az kell, hogy Európában ne jöjjön egy igazán durva második hullám. Addig is a hazai mozik jobbára magyar filmpremierekkel (Pesti balhé, Hab, Toxikoma…) és kinti VOD premierek mozis bemutatkozásaival (Scooby, Pont az a dal…), valamint kisebb, független közönségfilmekkel (Ava, Made in Italy…) próbálják szórakoztatni a magyarokat, ami átmeneti megoldásnak elmegy, de ahhoz, hogy a mozizás ismét mainstream legyen, kellenek majd a nagy eseményfilmek is. Már úton vannak, csak győzzük őket kivárni. 

Mit nézz a Netflixen és az HBO-n mostanában? Van néhány tippünk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top