Bár Salvatore Lucania Szicília utcáin gyerekeskedett, később szándékosan változtatott az életrajzán, azt állítva, hogy New Yorkban született. Tíz évvel meg is öregítette magát papíron, annak érdekében, hogy jobb színben tűnjön fel új környezetében: a gengszterek világában. A valóságban azonban csak 1907-ben, azaz 10 évesen érkezett az Egyesült Államokba szüleivel és négy testvérével, azt remélve, hogy ott jobb életük lesz. Manhattanben, az olasz negyedben nőtt fel.
A tanulás nem nagyon érdekelte, ráadásul a családnak minden pluszbevétel jól jött, ezért 14 évesen kimaradt az iskolából, és egy hajóra ment kisegítőnek heti 5 dolláros fizetésért. Nem sokkal később kockajátékon 244 dollárt nyert, ez volt a “kezdőtőke”, amiből felépítette egész maffiabirodalmát. A könnyen jött pénzt ugyanis az utcán próbálta kamatoztatni, és megalapította első saját bandáját hasonló korú, tizenéves haverjaiból. Már akkor nagyban próbált játszani, és a pitiáner lopásokat kerülte. Inkább védelmi pénzben utazott, és a “vállalkozás” bizony jól jövedelmezett. Zsidó kamaszoktól heti 10 centet zsebelt annak fejében, hogy “megvédi” őket más, hasonló bandák támadásaitól.
Kijátszotta a törvényt és a bérgyilkosokat is
Lucianót nem véletlenül hívták “Lucky”-nak, azaz “Szerencsésnek”. E becenév történetét sok legenda övezi, valójában nem tudni, miért kapta. Egyesek szerint azért, mert illegális hazárdjátékok, tiltott szesz- és fegyverkereskedelem, zsarolások, rablások, drogügyletek, maffiaháborúk és számos egyéb bűntett ellenére nem került börtönbe, csak élete végén, de akkor is kiszabadult. Mások szerint viszont azért tarthatta magát szerencsésnek, mert túlélt egy brutális verést huszonévesen.
Az ifjú maffiózó még csak 32 éves volt, amikor tevékenységét és nevét megismerte egész Amerika, hiszen az addigi félhomályból a nyilvánosság elé lépett. Na persze nem önszántából, hanem élete egyik legnagyobb balhéja kapcsán. 1929-ben ugyanis három férfi megverte és megkéselte, majd egy kocsiból az utcára dobta őt. A támadást ugyan túlélte, de a támadók kilétét soha nem árulta el. Az ügy kapcsán cikkezni kezdtek róla az újságok, egyesek arról beszéltek, hogy egy konkurens banda intézte őt el, mások szerint rendőrök voltak a támadók, de olyanok is akadtak, akik úgy vélték, hogy egy féltékeny férj akarta móresre tanítani.
Alkoholcsempészetből pénzelte a politikusokat
Az 1920-1933 közötti szesztilalom idején Lucianónak lehetősége nyílt arra, hogy illegálisan ugyan, de jól megszedje magát anyagilag. Mivel a szeszgyártás és -kereskedés tiltása ellenére is nagy kereslet volt az alkoholra, Luciano megoldotta ezt a problémát, és csempészetbe kezdett, méghozzá Arnold Rothstein, az akkori egyik legnagyobb maffiavezér segédletével. 28 éves koráig évente 12 millió dollárt keresett ügyeiből és illegális szerencsejátékokból. Igaz, általában csak évi 4 millió dollár maradt a zsebében, ugyanis valamit valamiért alapon a többi pénzt politikusok és rendőrök megvesztegetésére költötte.
Véres háborúban vette át a hatalmat a maffiavilágban
Luciano 30 éves korára már a brooklyni maffiavezér, Guiseppe Masseria jobbkeze lett. Emellett fiatal gengszterekkel megalapította önálló bandáját is “Fiatal zsarnok” néven, és egyhamar saját társaságába olvasztott számos későbbi maffiavezért, köztük Frank Costellót és Joe Bonannót. A nagy álma az volt, hogy egy egész országot behálózó maffiaszervezetet hozzon létre, amelyben a nagy elődjeinek hagyományaival szemben nemcsak olasz, hanem amerikai és ír gengszterek is jelen vannak. A terv sikerült, de óriási vérengzések árán.
1931-ben egykori mentora, Masseria ellen kezdeményezett maffiaháborút. Luciano ugyanis felkérést kapott a konkurens Maranzanótól arra, hogy tervezze meg és hajtsa végre Masseria meggyilkolását, és ha ez sikerül neki, Maranzano megteszi őt az első emberévé. Luciano feladta hát a hűségét, és elfogadta az ajánlatot. Egy alkalommal, amikor együtt ebédelt egy étteremben Masseriával, Luciano kiment a mosdóba, és négy fegyveressel tért vissza, akik lelőtték Masseriát. Luciano pedig a jól végzett munka eredményeként megkapta a Maranzano által beígért posztot.
Luciano azonban vérszemet kapott, és nem sokkal később magát Maranzanót is meggyilkoltatta. Ezután pedig átvette a hatalmat. New Yorkot öt részre osztotta, minden területet egy-egy maffiacsalád felügyeletére bízva, határokat állítva, ezáltal pedig elkerülve az állandó belháborút és vérengzést. A modern szervezett bűnözés atyja lett, aki egy egész gengszterbirodalmat épített fel, amelynek természetesen ő volt a vezetője.
Tőle kért segítséget a kormány
A hírhedt maffiavezér közel 40 éves koráig a Waldorf Astoria egyik lakosztályában élte fényűző és gondtalan életét. Mindaddig, amíg 1936-ban új főügyészt neveztek ki a városban, akire Lucianónak nem volt ráhatása, bárhogyan is ügyeskedett. Thomas Dewey perbe fogta Lucianót nőfuttatás miatt, és sokévi börtönre ítélték őt. Bevonult ugyan letölteni a büntetését, de a rácsok mögül továbbra is irányította birodalmát. A második világháború adott esélyt a szabadulására, amikor is az amerikai kormány kérte Luciano segítségét abban, hogy náci kémeket keríthessenek kézre. Együttműködéséért cserébe 1946-ban szabadon távozhatott a börtönből, de ezzel együtt Amerikát is kénytelen volt elhagyni az alku szerint.
Luciano Kubába ment, ahol ugyanolyan szervezetet próbált létrehozni, mint amilyet Amerikában, és ahonnan már kiépített amerikai hálózatát tovább irányította. Amerika azonban erről tudomást szerzett, és kényszerítette Kubát, hogy toloncolják vissza Lucianót szülőhazájába. A maffiózó így kénytelen volt visszatérni Olaszországba, ahol hírnevének köszönhetően sztárként fogadták és kezelték.
Sokszor próbálták meggyilkolni
Luciano hatalmát az amerikai maffiaszervezetben egyáltalán nem törte meg a száműzetés. Néhány barátja ugyanis mindvégig hű maradt hozzá, és haláláig segítették megtartani pozícióját az általa felépített gengsztervilágban. A kemény munka mellett Palermóban letelepedve még szerelemre is volt ideje. Igea Lissonival, a nála 30 évvel fiatalabb táncosnővel 11 évig élt együtt, a nő 1958-ban bekövetkezett haláláig.
Szinte hihetetlen, de Luciano, a közel fél évszázados alvilági tevékenysége ellenére végül természetes halált halt. 1962-ben meg akarták filmesíteni az életét, de pont akkor, amikor a producerrel találkozott a nápolyi repülőtéren, szívinfarktust kapott, és 65 évesen ott helyben meghalt. (Később, 1973-ban mégis készült film az életéről – a szerk.) Bár örök életére kitiltották Amerikából, mégis New Yorkban temették el. Temetése hihetetlenül látványosan zajlott, kétezer ember kísérte utolsó útjára, köztük a legbefolyásosabb maffiacsaládok.
