A híres „Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!” idézet a Csillagok háborúja című filmből szinte a vérünkké vált már, annyit hallottuk a szüleinktől a ‘80-as években. Tulajdonképpen bármire és mindenre ezt válaszolták, miután 1977-ben megjelent a film a mozikban, annyira megfogta őket ez a mondat. Yoda mester egyértelműen a világ legnépszerűbb motivációs trénere, csak akkor még tudta, hogy ez a hivatalos foglalkozása.
De nemcsak Yoda, a többi szereplő szájából is csak úgy röpködnek a filmben (filmekben) a bölcsességek és megfontolandó tanácsok, minden irónia nélkül mondjuk, hogy érdemes olyan szemmel – és füllel – nézni a Csillagok háborúját, mintha egy terápián ülnénk, és nem egy sci-fi filmet látnánk. Teljesen szubjektív válogatás következik, a saját kedvenc öt idézetünket hoztuk el a Csillagok háborújából, hogy bátorságot adjon neked is.
5 idézet a Csillagok háborújából, amiből bátorságot meríthetsz
„A csatában nincs helyük a kétségeknek. Hinned kell. Hinned az Erőben. Nyúlj érte és eléred!”
„A félelemmel nincs semmi baj mindaddig, amíg nem bénítja meg magukat. Ne szégyenkezzenek miatta. A félelem természetes vészjelző, életben tartja magukat, hogy harcolhassanak. Mutassanak nekem egy katonát, aki nem fél, és én mutatok egy bolondot, aki veszélyezteti az egész hajóját.”
„Az erő hatalmas. Az életből árad, ezért nagy, körülvesz valamennyiünket, összeköt és megvilágosít minket, nem az izmaidban, magadban, magad körül kell érezned az erőt!”
„A sötétség nagylelkű. Türelmes. Mindig győz. Ám erejének szívében ott lakozik a gyengesége: egyetlen magányos gyertya elegendő, hogy elűzze őt. A szeretet pedig több egy magányos gyertyánál. A szeretet képes lángra lobbantani a csillagokat.”
„A halál az élet természetes része. Örömmel gondolj azokra, akik végre egyesülnek az erővel. Ne gyászold őket! Ne fogóddz beléjük! A ragaszkodás féltékenységhez vezet, és az a kapzsiság ikertestvére.”
Segítünk még több idézettel:
- A dalai láma 17 inspiráló és csodás üzenete
- Idézetek A kis hercegből, amiktől garantáltan megmelegszik a szíved
- Halhatatlan idézetek Hofitól, akitől 17 éve búcsúztunk