Megfelelni apának
Bár szülei egy farmon éltek, amikor Dean 1931-ben megszületett, a család később mégis a nyüzsgő Kaliforniába, Santa Monica városába költözött. Fogtechnikusként dolgozó édesapjával ritkán találkozott, édesanyját pedig nem sokkal a kilencedik születésnapja után elveszítette. A sokat dolgozó apjának nem maradt ideje az ő nevelésére, és úgy döntött, a gyereknek jobb sorsa lesz vidéki rokonoknál a farmon. Ott, vagyis az Indiana államban található Fairmountban töltötte kamaszéveit James Dean, aki hiába lett a kosárlabdacsapat tagja, hiába jelentkezett a színjátszókörbe, apja figyelmét nem tudta felkelteni. Az ugyanis már új életet kezdett második feleségével. Az érettségi után minden álma az volt, hogy színész lehessen, ezért pedig először apjához és annak új feleségéhez költözött Santa Monica egyik városrészébe, majd Los Angelesbe ment tovább, és beiratkozott az állami egyetemre, ahol színművészetet kezdett tanulni.
Siker és csapás
Sok-sok évtizeddel később Brad Pitt egy gyorsétterem reklámban villantotta meg először tehetségét, James Deannek ez a lehetőség egy Coca Cola-reklám volt, amit kisebb statisztaszerepek követtek. Mivel azt tanácsolták neki, hogy a nagyobb filmekhez és a színpadi szerepekhez New Yorkba menjen, ő áttette a székhelyét oda. Bár kapott szerepeket, kezdetben, hogy fenntartsa magát, buszsofőrként is dolgozott. Aztán jött a Broadway, és elérkezett az 1955-ben bemutatott igazi áttörés, az Édentől keletre című mozi. Dean bankszámlája hirtelen igencsak megduzzadt, a siker és a hírnév is elérte, ő pedig, aki korábban buszokat vezetett, teljesítette régi álmát, és vásárolt magának egy Porsche 550 Spyder versenyautót.
Az Édentől keletre sikere két újabb szerepet hozott magával. Egymást követően kezdte forgatni a Haragban a világgalt, és az Óriást. Ekkor következett be a tragédia. James Dean bepattant versenyautójába, hogy részt vegyen egy országúti versenyen Los Angeles és Santa Barbara között, ám a célba már nem érkezett be. A színész, aki alig néhány nappal korábban vezetési tanácsokat adott fiataloknak egy interjúban, karambolozott új autójával, amelynek következtében 24 évesen elhunyt.
Tudtad?
A Spyder roncsát sokan szerették volna megszerezni, de 1960-ban titokzatos módon eltűnt, amikor Los Angelesből Miamiba szállították át. Persze valószínű, hogy elrabolták, de a rendőrség még ma sem tud pontos választ adni arra, hogy mi történt vele.
Ha valaki lekérdezi szerepeinek listáját a kisebb felkérésekkel együtt majdnem 30 címmel találkozik majd, ám az igazság az, hogy James Dean mindössze három nagyobb mozifilmben szerepelt. Tehetségének köszönhető kétszer is jelölték Oscar-díjra. A sors kegyetlen játéka, hogy ezt már nem élhette meg.
Szerelmek
Halála után kezdtek csak igazán pletykálni a magánéletéről is. Hollywoodban tényként kezelik, hogy viszonya volt Marlon Brandóval, de karrierje kezdetén lefeküdt a CBS csatorna egyik rendezőjével is. Életrajzírói szerint nem volt homoszexuális, s bizonyos esetekben csak a karrierje miatt mondott igen férfiak közeledésére. Dean egyébként még 1952-ben jegyezte el Liz Sheridant, de viszonya volt még Ursula Andress színésznővel, és pletykáltak arról is, hogy Marily Monroe oldalán is kereste a boldogságot.
Amikor a sors kegyetlen:
- Sztárok, akik tragikusan korán haltak meg
- Meggyilkolhatták a fiatalon elhunyt modellt
- 4 drámai sorsú híresség, akinek a története könnyeket csal a szemedbe