Gyula és Mariann gyereket szeretne, de nem jön nekik össze. Egy idő után belátják, hogy az örökbefogadás maradt az egyetlen lehetőségük, és ekkor elkezdenek tanfolyamra járni. Ezt mutatja meg most a Becsúszó szerelemből ez a pompás kis jelenet, amiben Gyula azt próbálja elmondani kissé bénán egy játékbabának, hogy örökbe fogadták.
A jelenetben Ötvös András mellett Stefanovics Angélát és Tenki Rékát láthatjuk, de a film története ezzel még nem ér véget. A páros ugyanis beköltöztet magához egy intézetis, terhes cigánylányt, hogy majd az ő gyerekét neveljék fel sajátjukként, de ez komoly bonyodalmakhoz vezet. A Becsúszó szerelem november 12-től látható a mozik műsorán.
Olvasnál még magyar filmekről?
- “Veszélyt eszünk reggelire” – Az előítéleteinkkel szembesít Farkas Franciskáék új filmje
- Jön a mozikba a magyar paraszthorror