Állatkínzás bűntettének gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség a szadai szafaripark két elefántjának halála ügyében, tudta meg a Telex a Pest Megyei Rendőrkapitányságtól.
Mint arról mi is beszámoltunk, a múlt héten derült ki, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz által működtetett szadai szafaripark öt elefántjából még augusztusban elhunyt kettő, Mambo és Betty. Az állatokat a park területén temették el, boncolás nem volt, a halál okát az állatorvosok sem tudták megmondani.
A Nébih is csak a múlt héten értesült az esetről, és soron kívüli helyszíni ellenőrzést tartott. A feltárt jogsértések miatt a Nébih az ügyben állatvédelmi, és az állati hullák kezelésére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt hivatalból hatósági eljárás indított. Emellett október 27-én büntetőfeljelentést tett állatkínzás vétségének gyanúja miatt.
A Telexnek Mándoki Míra, az Állatorvostudományi Egyetem Patológiai Tanszék vezetője azt mondta, szabálysértésnek számít, ha egy ekkora tetemet elásnak a földbe. Egy uniós rendelet szerint ráadásul a vadon élő, egzotikus állatok tetemét tilos elásni, el kell égetni, mert nem tudni, mi áll az elhullás hátterében.
Még több cikk a szadai szafariparkról:
- Megszólalt a szadai szafaripark két elpusztult elefántjának tulajdonosa
- Zsiráfok, elefántok és tevék között lehet autókázni Pest közelében