Szabadidő

Megszólalt a szadai szafaripark két elpusztult elefántjának tulajdonosa

Az elefántok, Betty és Mambo augusztus végén hunytak el.

A Magyar Nemzeti Cirkusz által működtetett szadai szafariparkban még augusztusban elhunyt két elefánt Mambo és Betty. A körülményekről az elefántok gazdája René Casselly a Blikknek nyilatkozott.

Szadai szafaripark elpusztult elefántjai

(Fotó: unsplash, illusztárció)

“Amikor Mambot és Betty elvesztettük, Tongára fókuszált mindenki, akit végül sikerült megmenteni. Az állatok boncolására, egészen egyszerűen esélyünk sem volt, az orvos specialista és segédei az élet megmentésére koncenráltak. Így az elefántok halálának pontos oka nem derült ki. Tonga életéért 3 napig küzdöttünk, ebből az első órákban kritikus volt a helyzet, de utána is napokig szorult kezelésre és állandó jelenlétünkre” – mondta az állatok gazdája, René Casselly.

A lap az állatok pusztulásának pontos okára is rákérdezett, Casselly ez ügyben azt nyilatkozta, hogy a körülmények miatt nem volt mód az állatok hatályos időn belüli boncolására, így sajnos a pontos ok számukra is ismeretlen.

Olvass még többet elefántokról az nlc-n: 

(Nyitó kép: unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése