1917-ben egy különös kis könyvecske jelent meg az Egyesült Államokban. A puritán kötésbe csomagolt, pamfletszerű kiadvány elsősorban a címével hívta fel magára a figyelmet, amely – körülbelül – így szól:
Ebből a kis könyvből kiderül, miért is nem kellene szavazati jogot adni a nőknek
Miért ne szavazzanak a nők? (Fotó: publicdomainreview.org)
Még különösebb, hogy a borító tanúsága szerint a kiadó az N.W.S pub. co. volt, vagyis a National Woman Suffrage Association (Nemzeti Női Választójogi Társaság, mondjuk), amely már 1869 óta küzdött – a név alapján ez alighanem senkit nem fog meglepni – az amerikai nők általános választójogáért (ez egyébként végül 1920-ra valósult meg országosan, akárcsak a nyugati világ nagy részén). Azonban ha belelapozunk, rögvest világossá válik, mi is volt a patinás nőjogi szervezet célja ezzel az egésszel: a könyv ugyanis nem valami gyújtó hangú kiáltványt vagy komoly politikatudományi mélyelemzést tartalmaz, hanem tökéletesen üres, fehér (jó, inkább sárgásbarnás) oldalakat.
Ezt az egyszerű üzenetet talán már a legbigottabb és legsovinisztább tökfilkók is megértették.
A könyv belülről (Fotó: publicdomainreview.org)
Az ötlet maga nem volt teljesen eredeti, tudniillik ilyen szatirikus üres könyvek már korábban is készültek. Az első – vagy az egyik első – alighanem az Egyesült Királyságban 1880-ban megjelent Dalkeith gróf politikai eredményei (alcíme: megbízható forrásokból gondosan összegyűjtve) lehetett, amely 32 üres oldalon keresztül sorolta William Montagu Douglas Scottnak, Buccleuch hatodik hercegének, a skót konzervatívok egyik vezéralakjának eddigi bámulatos sikereit. Ugyancsak 1880-as az amerikai választásokra időzített, barokkos című Jegyzék Winfield Scott Hancock tábornoknak, a demokraták elnökjelöltjének államférfiúi erényeiről és politikai eredményeiről, amely körülbelül 12 oldalon át részletezi a nagy semmit (Hancock aztán szoros küzdelemben ki is kapott a republikánus James A. Garfieldtól, amiben talán a gúnyiratnak is volt némi szerepe).
Alább lapozgatni is lehet:
A műfaj azóta is él. 2011-ben például közepesen nagy érdeklődést váltott ki Jimmy Moncrief 200 oldalas műve, a Minden, amit Obama tud a gazdaságról, és még elsöprőbb siker övezte David King hasonló szellemben fogant 2016-os könyvét, melynek címe: Amiért Trump bizalmat, tisztelet és csodálatot érdemel. Az amerikai konzervatív véleményvezér, Michael Knowles egy évvel későbbi, ugyancsak teljesen üres, ám aprólékos tartalomjegyzékkel ellátott kiadványa, a Miért szavazzunk a demokratákra? – Egy átfogó ismertető pedig egy jó ideig kirobbanthatatlan volt az Amazon bestseller-listájáról. A könyvet még maga Donald Trump is igen nagyra becsülte, ami annak fényében pláne érthető, hogy az elnök köztudottan nem nagyon szeret hosszú írott szövegekkel bíbelődni.
A magyarok közül mindenképpen említést érdemel Friderikusz Sándor 1988-as, a magyar néplelket és közállapotokat boncolgató műve, az Ez egy tiszta jó könyv – avagy 216 oldal arról, hogy a 80-as évek végén mi mindentől boldog 825 magyar ember?, amely állítólag 210 ezer példányban kelt el; egészen fantasztikus eredmény ahhoz képest, hogy nincs benne semmi. Illetve ez nem teljesen igaz, mivel a könyv utószavát maga Esterházy Péter jegyzi, mármint nem csak „jegyzi”, hanem valódi, betűkből és szavakból álló magyar mondatokat írt egymás után. Többek közt ilyeneket:
„A kéziratot többször gondosan elolvastam, és nem találtam benne semmit.”. […] „Aki ismeri Friderikusz stílusát, ezt a kicsit nagyszájú, a rámenősségtől sem mentes, olykor agresszív szóhasználatot, melyet hol tárgyszerűség, hol az igazság, hol a személyesség kedvessége gyeplőz – azt meglepheti ez a visszafogottság. A kézirat első oldalán megütött hang végig kitart; az első oldal olyan, mint az utolsó. Ez nem kis teljesítmény.”
Ez egy tiszta jó könyv (Fotó: moly.hu)
Friderikusz aztán kilenc évvel ezelőtt ismét elsütötte majdnem ugyanazt a viccet, habár Az én családom – Összegyűjtött emlékek nem teljesen saját lelemény volt, hanem hivatalosan egy fordítás (vagy mondjuk inkább úgy, hogy licenc). A 320 oldalas, kb. egy kilót nyomó kemény borítós könyvmonstrum eredetijét egy amerikai szerző, bizonyos Mary Beth Sammons írta, illetve alkotta meg, és – hasonlóan a Tiszta jó könyvhöz –, ez sem volt azért teljesen üres. Ahogy az ajánló írja: Az én családom – Összegyűjtött emlékek című kötet lehetőséget nyújt arra, hogy saját szavaival mondhassa el családja történetét. Közel 500 kérdés segíti ebben; a kérdések igen részletesek, köztük vannak olyanok is, amelyek esetleg magától eszébe sem jutottak volna. Hát, az már igaz, hogy ilyesmi tényleg ritkán jut magától az ember eszébe.
Emmeline Pankhurst 1913-ban és Friderikusz Sándor 2015-ben (Kép: Getty Images, Smagpix, Neményi Márton)
További olvasnivalók a témában:
- Az univerzum születése és a festészet nullfoka – minden, amit a fekete négyzetekről tudni kell
- Akkor is lehet belőlünk kortárs zeneművész, ha semmilyen hangszeren nem tudunk játszani