A Kossuth-díjas operatőr és rendező a Telexnek megerősítette, ő is oktatni fog az egyetemen, de majd csak ősztől, és elmondása szerint a mesterképzésre járó filmrendező hallgatókat fogja tanítani.
Arról, hogy mit gondol az intézmény átalakítása körüli helyzetről, családi okokra hivatkozva nem kívánt hosszabban nyilatkozni, csupán annyit mondott, hogy ebben a konfliktusban nem vett részt egyik oldalon sem, nem akar most véleményt formálni, őt azért kérték fel, hogy átadja a hallgatóknak azt a több évtizedes tapasztalatot, emberséget, amit több mint 70 film elkészítése során szerzett.
Koltai Lajos egyébként a hatvanas években maga is ebben az intézményben tanult, igaz, akkor még nem egyetem, hanem főiskola volt.
Ahogyan a Telex írja, a SZFE átalakítása miatt a Magyar Operatőrök Társaságából (HSC) több mint húsz tag lépett ki azt követően, hogy Novák Emilt, a szervezet elnökségi tagját kinevezték a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) általános rektorhelyettesévé, és ezt a HSC etikai bizottsága nem találta aggályosnak. Majd később maga Novák Emil, illetve Koltai is kilépett a Magyar Operatőrök Társaságából (HSC), amelynek addig elnöke volt.
Még több hír az SZFE átalakításáról:
- Nem bírja tovább, lemond az SZFE HÖK elnöke
- Fullajtár Andrea is felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
- Szász János filmrendező is felmondott az SZFE-n