Játszókörnek indult, magyar iskola lett belőle Kaliforniában

Működik egy összetartó közösség, egy magyar alapítványi iskola nem messze San Franciscótól, egy napfényes, kaliforniai kisvárosban. Egy kis sziget a helyi magyarok számára, ahol igazi összetartó, támogató közösségre találnak, a gyermekeik pedig izgalmas foglalkozásokon, sok színes program közben ismerkedhetnek a szüleik nyelvével és kultúrájával.

Az iskola megálmodója és igazgatója a szolnoki születésű Muhi Mária, férjezett nevén Maria Rachidi, aki éppen 20 éve, 2001-ben érkezett meg egy szál bőrönddel, egyedül New Yorkba…

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fogok maradni és itt alapítok családot, sőt iskolát is. Az első pár év persze még nem az önmegvalósításról, hanem a túlélésről szólt, hogy legyen miből megélnem, legyen hol laknom. Nem volt könnyű, mert nagyon nem azt kaptam, amire számítottam. Éjjel-nappal kellett dolgoznom, tanulnom, bizonyítanom, sokkal nehezebb volt külföldiként létezni, mint a helyieknek, vagy akár otthon Magyarországon. De én nem akartam feladni…”

Egy népszerű, az RTL Klubon futó műsor szerkesztői pozícióját hagyta hátra az amerikai álmaiért. Kezdetben felszolgálóként dolgozott Manhattanben, majd bártenderként, később pedig elkezdett kisebb produkciós irodáknak dolgozni forgatásokon.  Pár év múlva a Magyar Turisztikai Szövetség New York-i képviseletén lett PR menedzser. Közben írt egy könyvet, újságíróként dolgozott helyi lapoknál és „mellékállásban” megszervezett egy mai napig működő magyar közösséget. „14 évig éltem New Yorkban, imádtam a nyüzsgést, a pörgős, izgalmas életet. Egészen addig, amíg férjhez nem mentem és meg nem születtek a gyerekeim. Akkor egyszeriben sokkal kevésbé lett élhető számunkra a város, mert kevés a park, nagy a zaj, a forgalom, az emberek folyton rohannak. Szerencsére hat évvel ezelőtt váratlanul jött egy lehetőség, hogy elköltözhetünk San Francisco közelébe, egy nagyon barátságos kisvárosba, Walnut Creekbe. Nem sokat gondolkodtunk, összepakoltuk a férjemmel az életünket, elköszöntünk a barátainktól és meg sem álltunk Kaliforniáig.”

Miután áthurcolkodtak és berendezkedtek, egy nap arra ébredt, hogy a férje már úton van a vadonatúj munkahelyére, ő pedig ott maradt egy idegen városban, teljesen egyedül a két pici gyerekkel, egy aprócska lakásban. „Úgy éreztem, hogy rám borult a csend, nem volt senki, akihez szólhatnék. Az első néhány napban úgy éreztem, hogy meg fogok őrülni, ha ez mindennap így lesz. Elkezdtem hát társaságot keresni magamnak. Felfedeztem, hogy van egy magyar közösség, sőt van egy cserkészcsapat is, de nagyon messze tőlünk, és nekem akkoriban se autóm se jogosítványom nem volt. Az első hétvégén azonban a helyi piacon egy nő – nyilván hallott beszélni – megszólított, hogy magyar vagyok-e… Beszédbe elegyedtünk és elmesélte, hogy ennek a kisvárosnak van egy kis magyar szervezete és egy testvérvárosa is, mégpedig Siófok. El sem mertem hinni, hogy ekkora mázlim van… Elkezdtem náluk önkénteskedni és így megismerkedtem más magyarokkal és anyukákkal is. Ők persze hasonló gondokkal küzdöttek, mint én: nem volt magyar társasága a gyerekeiknek. Ezért onnantól páran a gyerekeinkkel hetente egyszer összejöttünk. Csakhogy hétről hétre egyre többen és többen lettünk, alig fértünk el a társasház közös klubszobájában. Komolyan gondolkodtam azon egy idő után, hogy mi lenne, ha létrehoznék egy alapítványt, hogy ki tudjunk venni valami használható helyiséget. Szívesen szerveztem az életünket, mert egykeként nőttem fel, és élvezem, ha emberek vesznek körül. Jó érzés, ha a közösség működik általam, és mindenki segíti, támogatja egymást abban, amiben csak tudja.”

Egy San Franciscóban élő, magyar származású ügyvéd, George Kanabe hónapokon keresztül teljesen ingyen vállalta, hogy segít az alapítvány és az iskola létrehozásában. Sikerült elhivatott tanárokat és támogatókat is találni, így 2016. május 31-én elindulhatott az „East Bay Hungarian Educational Group” vagyis a  Walnut Creek-i magyar iskola Mária vezetésével.

Nagyon gyorsan fejlődtek, így tavaly már tudtak bérelni hétvégenként egy iskolát egy hegy tetején, csodaszép kilátással és hatalmas játszótérrel. „A gyerekek nagyon unnák, ha csak olvasni és írni tanítanánk őket, így nem csak ezeket, de olyan érdekes tantárgyakat is oktatunk nekik, mint a videóvágás, rajz, videójáték készítés, főzés, kreatív írás. A lényeg, hogy magyarul kommunikáljanak. Ez egy nagyon jó lehetőség, mert a gyerekek legtöbbször angolul beszélnek egymással. Ha leveszed a szemed róluk, azonnal átváltanak angolra, mert az sokkal könnyebb nekik. Tudomásul kell vennünk, hogy ezek a gyerekek amerikaiak, itt nőnek fel, akármit csinálunk ez akkor is így van. Viszont ha a szülőnek fontos a magyar kultúra, akkor nekik is fontos lesz.”

Annak idején, amikor kiköltözött, csak arra vágyott, hogy beilleszkedjen az amerikai társadalomba. Nem foglalkoztatta a magyarsága, úgy akart beszélni, élni, mint ők, hogy ne tűnjön ki közülük. Amikor viszont anya lett, egyszeriben nagyon fontossá vált számára, hogy az identitását, az anyanyelvét átadja a gyerekeinek. 

„Az első időkben volt bennem kisebbségi érzés, hogy én nem amerikai vagyok, még akkor is, amikor már állampolgár lettem, mert akárhova megyek, az akcentusom miatt minden egyes alkalommal megkérdezik, hogy honnan jöttem, de néha a gyerekeim is kinevetnek, ha valamit nem jól ejtek. Ma már inkább büszke vagyok arra, hogy bevándorló vagyok.”

Évek óta rendszeresen szervez az iskola szabadtéri fesztivált is, ahol összejöhet mindenki: gyerekek, szülők, barátok és bemutathatják a tradícióikat. A helyiek pedig imádják őket. „Itt Kaliforniában nagyon jó az idő egész évben, szinte egyáltalán nem esik az eső, csak november és február között néhány csepp. Élvezet programot szervezni, hiszen bármelyik hétvégét ki lehet jelölni, soha nem kell félned a rossz időtől, mert tudod, hogy felkelsz és sütni fog a nap, meleg lesz és kék az ég. Emiatt állandóan kint vagyunk a szabadban, rengeteg kinti program van, így valahogy adta magát, hogy hozzunk létre egy fesztivált is a város egyik népszerű, központi parkjában, ami abszolút nyitott és ahova bárki jöhet. Amúgy is minden hétvégén kint vannak a családok, szól a zene, rengeteg ember élvezi a napsütést és egymás társaságát. Itt nagyon nyitottak ezekre a kezdeményezésekre. Az első fesztiválon csak pár száz ember volt, izgultam is előző nap rendesen, hogy lesznek-e elegen, akiket érdekel a magyar kultúra, az ételeink, italaink, a zenéink, a táncaink. A másodikon viszont már több ezren voltak. Minden évben a helyi polgármester is eljön és beszédet mond a konzullal együtt, megkóstolják az ételeinket, meghívják a barátaikat. Fontosnak tartják ők is a kezdeményezésünket, mert a kisváros életét is színesítjük. Tavaly sajnos kimaradt a fesztivál a vírus miatt, de reméljük, idén már meg tudjuk tartani.”

A Covid-helyzet nem csak az iskola bezárását, elszigetelődést, aggódást és karantént hozott magával, de pozitív változásokat is. Olyan előremutató fejleményeket, amelyekről soha nem gondolták volna, hogy lehetséges. „Elkezdtünk online oktatni és kiderült, hogy nem csak nagyon jól működik, de így sokkal több embert el tudunk érni.  De hogy élő kapcsolat is legyen, kampuszokat fogunk nyitni a nagyobb városokban, hogy ott is összekapcsolódhassanak a magyarok. Most, hogy online is elérhetőek lettünk, hónapról hónapra egyre több államból tudnak csatlakozni hozzánk magyar származású gyerekek, de az idei évtől már Kolumbiából vagy Thaiföldről is részt vesznek az óráinkon.

De az is hatalmas változás, hogy rengeteg magyarországi szakembert, tanárt, más előadót tudtunk elkezdeni foglalkoztatni. Például idéntől egy pesti színház színészei tartanak órákat a gyerekeknek. Nagyon jó érzés, hogy segíthetünk ebben a nehéz helyzetben és amerikai óradíjat kínálhatunk a munkájukért. Ezen felül a világ minden pontjáról egyre több érdekes emberrel tudjuk a számítógépen keresztül összekapcsolni a tanulóinkat, de akár a szülőket is, mert havonta rendszeresen az egész család számára is szervezünk ingyenes programokat: ha nincs vírus, akkor pl. hatalmas bográcsozós partikat, most pedig előadásokat, beszélgetéseket. Tavaly létrehoztunk még egy Youtube-csatornát is, a »Creative Kids Adventure«-t, hogy az amerikai angolt anyanyelvi szinten beszélő gyerekeink az otthoni társaiknak segíthessenek az angolt gyakorolni.”

Annak idején, amikor New Yorkból Kaliforniába költözött a családjával, nagyon megváltozott az élete. Talán az állandó napsütés miatt, de itt az emberek is mások, és ez belőle is a legjobbat hozta ki. „Emlékszem, amikor megérkeztünk, akkor eleinte nagyon idegesített, hogy például a boltban az emberek megállnak beszélgetni. Megkérdezi az eladó a vevőt, hogy hogy van. És nemcsak megkérdezi, hanem meg is várja a választ.  Én meg ott állok és mondom, hát ezt nem bírom ki, hát nem megyünk innen sehova? Aztán egyszer csak rájöttem, hogy hova rohanok? Itt amúgy sincs hova rohanni.

Itt úgy gondolják az emberek, hogy élvezni kell minden percet és minden napot, hogy megtaláld a belső békédet. És én úgy érzem, hogy ezt itt megtaláltam. Az iskolában is szinte mindennap elmondják a gyerekeknek a tanárok, hogy bármit el tudnak érni, amit csak akarnak. Ha elbuknak, az csak arra jó, hogy felálljanak, és később megpróbálják újra. És nem kell mindig sikeresnek lenni, viszont nem adhatják föl! Ez az életszemlélet nagyban segíti őket, és rajtuk keresztül minket, szülőket is áthat és motivál. Ez az iskola is egy egyszerű játszókörnek indult, aztán ez lett belőle. Most már viszont egészen másképp gondolunk rá, most már hatalmas terveink vannak…”

Ilyen az élet Amerikában:

• Több millió amerikai hiszi azt, hogy a csokis tej a barna tehenekből jön
• Budapest valaha virágzó település volt, de az alkoholtilalom padlóra küldte