Június végén tervezik megtartani a Balaton Soundot, már a helyet is lefoglalták

B.Esz. | 2021. Február 26.
Szigorú járványügyi feltételek mellett tartanák meg a Balaton Sound fesztivált Zamárdiban, már amennyiben a járványhelyzet engedi.

Négy hónap múlva megrendezné a Balaton Soundot Zamárdiban a Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft., a helyszínt legalábbis lefoglalták a rendezvény számára a 24.hu információja szerint. A lap úgy tudja, a szigetesek új szerződési ajánlattal jelentkeztek be a Balaton-parti városban, ahol a polgármester által összehívott rendkívüli képviselő-testületi ülésen megszavazták, engedélyt adnak arra, hogy a nyáron – szigorú járványügyi feltételek mellett – két fesztivált rendezzenek a településen.

Közönség G-Eazy (Gerald Earl Gillum) amerikai rapper koncertjén a Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban 2019. július 7-én (Fotó: MTI / Bodnár Boglárka)

A Balaton Soundot június végére, július első hetére tervezte be a Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft., a Strand Fesztivált pedig augusztus közepére a Volt Kft.

A megszavazott megállapodási javaslat ugyanakkor arra is lehetőséget ad, hogy amennyiben a járványhelyzet az idén nem engedi meg a rendezést, mindkét fesztivált 2022-re vigyék át. 

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere a 24.hu kérdésére azt mondta, hogy a település hosszabb távon „kivezeti” a fesztiválokat, így nem egyeztek bele a szigetesek öt évre szóló szerződésterveibe, és a Be My Lake fesztiválnak sem Zamárdi lesz a helyszíne. A zamárdi fesztiválokat a helyi lakosság ugyanis nem fogadta tárt karokkal. A 2019-es önkormányzati választás kampányában az egyik legfontosabb helyi üggyé vált a tömegrendezvények kérdése. Csákovics már az újraválasztása előtt a fesztiválok visszaszorítása mellett foglalt állást, és az is kijelentette, hogy növelni kell a rendezvények bérleti díját.

Az egyéves szerződés egyfajta „bónusz” a tavaly elmaradt rendezvényekért, ami időt ad a rendezőknek, hogy új helyszínt találjanak a fesztiváloknak – mondta a polgármester, aki a fesztivál bérleti díjáról annyit elárult, jóval több lesz, mint a 2019-ben lejárt hosszú távú szerződésben szereplő díj, de a járvány miatt engedtek a tavaly beharangozott tízszeres emelésből.

Járvány és a fesztiválok

Exit mobile version