nlc.hu
Szabadidő

Bajban a hazai fesztiválok

„Ha majd mind elmegyünk kapálni, akkor nem lesz buli, zene és tánc” – mondja a Sziget vezetője

Nyilvános Facebook-posztban fejtette ki gondolatait a Sziget vezetője.

Kádár Tamás arról ír, hogy a koronavírus-járvány miatti válság „mostanra komplett iparágakat, és így a benne dolgozókat tett tönkre Magyarországon. Nem a vírus maga, hanem az érintett szektorok, és a benne dolgozók megsegítésének az elmaradása. De a jelek szerint a válság tönkre tett még valamit: a szolidaritást, az empátiát, az egymással törődést, a belátást. Nem háború van, hanem egy világjárvány, tehát nem harcolni kell valakik ellen (tudjukkik), hanem életeket menteni, segíteni, támogatni.”

A Sziget vezetője megjegyzi, hogy nem kell nagyon túlgondolni a dolgot: ha valaki kevesebbet keres, mint 2019-ben, még mindig jobb, mint ha semennyit sem. „Megtanultuk a saját bőrünkön, hogy szavak és kampányok nem mentenek meg munkahelyeket, egzisztenciákat, családokat. A fesztiválszervezők 700 milliós keretéből összesen 220 milliót kap meg 27 fesztivál, hátha az kompenzálja a zeneipar 2019-es 45 milliárdos jegybevételét. A vendéglátósok nem kapják meg azt a pénzt sem, ami jár nekik, a tanárok nem tesztelnek, hogy ne kelljen táppénzre menni, mert az vagy jön, vagy nem. De a kommentelő csak nyomja: »menjenek el kapálni«” – utal arra, hogy sokan úgy vélik, itt az ideje ennek a sok embernek „rendes” munka után nézni.

Fotó: Sziget Facebook

Fotó: Sziget / Facebook

A Sziget főnöke itt politizál egy keveset, megjegyzi, hogy a „kormány joggal gondolhatja, hogy minek segítsen, hisz szavazatot nem veszít. Amíg lesznek olyanok, akik a direkt »támogatásokat« élvezik (Laposa, Hunguest, Ákos, Raktárkoncert, stb.), addig el lehet mondani, hogy „»ez a szakma már milliárdokat kapott, mit sírnak?«.
Ma 40 fővel kevesebben dolgozunk a cégünknél, mint egy éve. Nem sikerült megmenteni a munkahelyek 2/3-át. Ez nem csak az érintetteket és engem kellene, hogy elkeserítsen és frusztráljon… Tavaly áprilisban kértük először az MTÜ támogatását. Azóta írtunk leveleket, telefonáltunk, hatástanulmányt csináltattunk, érveltünk, szakmai szervezeteket menedzseltünk, sajtóközleményt adtunk ki… minden hangszeren játszottunk. De semmi.” Kádár arról is ír, hogy mintha „elvárnák” tőlük az újraindulást, mivel a VOLT miatt Sopron, a Balaton Sound miatt Zamárdi térsége, és Budapest is rengeteg vendéget várna, akik sokat tesznek hozzá az államkasszához. Kádár szerint a vendéglátósoknak elegük lett, de sok zenésznek, színésznek, művésznek, rendezvényszervezőnek, technikusnak, fesztiválszervezőnek is elege van. „Nem lehet komplett szakmákat hagyni összeomlani, mert a romok alól már értelmetlen lesz szemezgetni.”

A szakember még kitér arra is, hogy ha ők szakmát változtatnak, akkor nem lesz buli, zene és tánc, nem lesz kultúra, „nem lesz milyen jegyet beragasztani az autóalkatrészgyári brigádnaplóba”. Leszögezi: „A kormányzatnak végre valódi segítséget kell nyújtania a kultúrának, a vendéglátásnak és minden olyan szereplőnek, akik ténylegesen leálltak, bezártak, komplett elestek a bevételeiktől, annak a közös célnak alárendelve magukat, hogy életeket mentsenek. Nem a kormánnyal háborúztak, hanem összefogtak egy vírus ellen. Eddig. Akinek kiesik a teljes bevétele, nem fog járulékcsökkentésen fennmaradni. Akinek a semmiből kellene fizetnie a rezsit, annak nem vigasz, hogy majd egyszer-talán-valamikor-elsőként kinyithat. Egy normális és valós állami segítség kell, jelen pillanatban teljesen érdektelen, hogy ez népszerű-e a komment-trollok körében vagy sem.”

A poszt: 

Sajnos mostanában egyre elkövetem azt a hibát, hogy kommenteket olvasok egy-egy cikk vagy poszt alatt, és döbbenten...

Közzétette: Tamas Kadar – 2021. január 28., csütörtök

Ha nem jön segítség, rengetegen mennek tönkre: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top