Ez a kutya megtanulta „elénekelni” a Star Wars zenéjét

Horowitz Katalin | 2021. Február 26.
Vele van az erő.

Az internet tele van „beszélő” állatokról készült videókkal, ezek java azonban inkább ijesztő, mint cuki, egy részük pedig arról árulkodik, hogy a gazdijuk talán egy picit túl sok mindent szeretne belelátni kedvencébe, ugyanis bőséggel akadnak olyan felvételek is, amelyen legfeljebb a tulajdonos fantáziájában áll össze szavakká az ugatás, nyávogás vagy nyüszítés. Mutatunk is mindjárt egy példát, hogy milyen az, amikor a gazdik picit többet gondolnak a kedvencükről. Tévedés ne essék, ez a jószág is nagyon aranyos, de kell hozzá képzelőerő, hogy az „I love you”-t meghalljuk, sokkal inkább csak a gazdái hangsúlyát utánozza, sokadik noszogatásra.

Nem így az alábbi felvétel szereplője, Mya, a husky. A videó eredetileg a TikTokra került fel, azonban érthető módon már kiszabadult onnan és a Twitteren is gyűjti a lájkokat, nem is keveset: még 24 órája sem került fel a tweet és máris több mint százezren fejezték ki a tetszésüket, több mint 16 ezren pedig meg is osztották követőikkel a felvételt. 

Mya nagyon szépen énekli a Csillagok háborúja főcímzenéjét, bár láthatóan egy kissé lámpalázas, mert a videó közepe felé egy picit elbizonytalanodik. De igazi happy end a vége, amikor „rájön”, hogy még egy pár hang hiányzik a tökéletességhez és befejezi a számtalan Oscar-díjjal kitüntetett John Williams azóta legendássá vált művét. 

Ha rajtunk múlna, hatalmas kolbászcsokrot nyújtanánk át a kutyusnak, mert azt gyanítjuk, annak jobban örülne, mint egy Grammy-díjnak vagy lemezszerződésnek. 

Még több cuki kutya az nlc-n:

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Exit mobile version