Abortuszt akart, de kiderült, hogy már 26 hetes terhes

A nem kívánt terhesség régi témának számít a filmekben, és ezeknek a filmeknek szinte előre látjuk a fordulatait: a gyerek jellemzően olyanoknak csúszik be, akik amúgy nincsenek is együtt, az abortuszt valamilyen oknál fogva kizárják, a terhesség pedig végül összehozza a szokatlan párt, és a gyerek megszületése után már kis, cuki családként kezdik meg a közös életüket. The End. A norvég Ninjababy azonban nem ilyen film. Már a főhőse sem hétköznapi. A huszonéves Rakel olyannyira nem törődik magával és az egészségével, hogy nem igazán foglalkozik azzal, hogy fél éve elmarad a menstruációja, egyfolytában bulizik, egy barátnőjével osztozik egy albérleten és nem veti meg a sok sört és az egyéjszakás kalandokat sem. Úgy él, mint egy tizennyolc éves, aki a szigorú otthoni szabályok után elköltözött egy másik városba, hogy főiskolára menjen, és az első egy-két évben kitombolja magát annak örömére, hogy végre szabad lehet.

A jeleket nem is ő, hanem a lakótársa szúrja ki: Rakelnek megnőtt a melle, egyfolytában enne és gyümölcslevet inna és olyan kifejletté vált a szaglása, mint egy német juhász rendőrkutyának. Egy terhességi teszt elvégzése után Rakelnek rá kell döbbennie, hogy gyereket vár. Ekkor azonban még nincs pánik: a lány szól annak a pasinak, akivel 2-3 hónapja feküdt le, hogy ő a potenciális apa, és kísérje őt el az abortuszra, és Mos zokszó nélkül vele tart. Csakhogy a helyszínen meglepetés éri őket: kiderül, hogy Rakel nem 8-10 hetes terhes, hanem már a 26. hetében jár, amikor az abortusz már ki van zárva, és annak ellenére, hogy a lány az elmúlt hónapokat végigalkoholizálta és végigdohányozta, a baba az anyaméhben teljesen egészségesnek tűnik. És most már az is biztos, hogy az apja nem Mos.

Üdítően trágár

Itt jön el az a pillanat, amikor a Ninjababy szakít az elvárásainkkal. Egyrészt itt a bulizó, felelőtlen életet élő szülő nem a pasi, mint ahogy a hasonló filmekben lenni szokott, másrészt a film Rakel hobbija révén egy izgalmas vizuális szálat is hoz a történetbe. A lány imád képregényfigurákat rajzolni, és a fantáziájában megjelenik a babája, Ninjababy is (akit azért nevezett el így, mert belopózott a méhébe, és képes volt fél éven át ott rejtőzni anélkül, hogy ezt Rakel észrevette volna) egy szemkendőt viselő beszélő csecsemő formájában, aki mindig reagál a lány felelőtlen tetteire és Rakel terveire vele kapcsolatban. A film ráadásul meglehetősen szabad szájú, de ezt nagyon jópofán csinálja: a trágárság sosem öncélú, és mindig nagyon szellemes. Amikor Rakel terhesen újra szexközelbe kerül, Ninjababy kifejti neki, nehogy lefeküdjön a pasival, mert nem szeretné, hogy odabent egy pénisz lökdösse őt és lespricceljék spermával. Ezzel pedig Yngvild Sve Flikke rendező rengeteg szülő legbelsőbb és általában gyorsan elhessegetett gondolatait mutatja be a terhesség idejéből, mert ez a marhaság így vagy úgy, de sokunknak jut eszébe.

Rakel az örökbefogadás intézményét is meglehetősen naivan képzeli, és azt gondolja, a szülés után csak lepasszolja a babát, és majd ő dönti el, hogy a sorban álló szülőjelöltek közül ki kaphatja majd. Amikor rájön, hogy ez nem így megy, házalni kezd a közeli ismerőseinél, hátha kell valakinek a gyerek. Sőt, még romantikus szálra is futja, méghozzá egyszerre kettőre: Rakelnek kibontakozóban van a kapcsolata a frissen megismert Mos-szal, miközben belép az életébe a gyerek igazi apja, egykori szexpartnere, Are, akit ő mindig is csak Dick Jesusnak (szabad fordításban Faszjézusnak) nevezett, mégpedig azért, mert egyrészt hatalmas a dákója, másrészt kicsit hasonlít Jézusra.

Rossz az a nő, aki nem akar gyereket?

A Ninjababy csodálatosan szórakoztató, a szereplők (főként a Rakelt játszó, egészen remek és sokszínű Kristine Kujath Thorp) egytől egyik iszonyatosan szerethetők, ráadásul okosan feminista. Bár Rakel és a babája között kialakul egy kapocs a terhesség és a szülés során, a lány nem akarja megtartani a babát. Rengeteg terve van a jövőre nézve, és ezek között nem szerepel az anyaság, ugyanakkor a film egyáltalán nem ítéli el ezért, sőt megmutatja, hogy még egy ilyen helyzetben is dönthet valaki felelősen, a gyerek érdekeit nézve. Bár a gyereket nem akarja megtartani, annyira mégis fontos lesz Rakelnek, hogy a lehető legjobb otthont és a legtöbb szeretetet próbálja megadni számára, lehetőleg úgy, hogy ne tűnjön el teljesen az életéből. A Ninjababy nagy előrelépés abban, hogy abszolút valid döntésként mutatja be azt, ha valaki nem akar gyereket vállalni, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy ez nem feltétlenül jelenti a felelősség elhárítását. Az érzelmes, de csöppet sem érzelgős zárójelenet pedig gondoskodik arról, hogy jó érzéssel a szívünkben álljunk fel a fotelből a film után. A Ninjababy olyan, mint a Felkoppintva, a Juno és az Egy tinilány naplója modern, feminista szerelemgyereke. Szuper vicces, hatalmas szíve van, elgondolkodtató, kellemesen provokatív és nagyon eredeti.

A Ninjababyt a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál választékában láttuk. A film hazai forgalmazásáról egyelőre még nincsenek híreink.

Olvasnál még szuper filmekről az nlc-n?

• Kinek van joga megkérdőjelezni, ha attól vagy boldog, hogy egy robotba vagy szerelmes?
• Végre megszületett az első szupercuki, romantikus karanténfilm