A szállodaszövetség alelnöke úgy látja, a Magyarországon tapasztalható átoltottság egy értékesítési előny az ország számára, ráadásul közeledünk egy olyan oltottsági szinthez, ahol már vélhetően kialakul a nyájimmunitás, ez pedig vonzó lehet a külföldi turisták számára is, fellendülhet a turizmus – idézi az atv.hu Baldauf Csabát, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnökét.
Baldauf Csaba az ATV Start című műsorában azt mondta: bár a média mindig leginkább a nyár vonatkozásában koncentrál a szállodákra, 3 hónap sikeres működéssel nem lehet 12 hónapig fenntartani egy vállalkozást, főleg úgy, hogy közel 5 hónapnyi árbevétel az idén már el is úszott. Ha sikeres is lesz a nyár, az nem biztos, hogy mindenkinek elég a túléléshez, de egy kis segítséget biztosan nyújt – fogalmazott.
Baldauf Csaba saját szállodájában azt tapasztalja, hogy most a nyári hónapok előfoglaltsága 10-15 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakától, de biztos benne, hogy ha a kormány újabb enyhítő lépést tesz, akkor pár héten belül jelentős keresleti felfutás lesz, ami mentheti a júniust, júliusra és augusztusra pedig akár telt ház is lehet – írja a lap.
Szerinte a szállodák már akár május elején is ki tudnának nyitni, ugyanis rajtra készek: jó pár hónapjuk volt, hogy elvégezzék a felújításokat, karbantartásokat, a dolgozók tréningje is zajlik. A vírus elleni védelem irányába történő felkészülés, a protokollok begyakorlása már folyamatosan zajlik, ez pedig biztonságot jelent nemcsak a vendégek, de a dolgozók számára is.
Hogy halad az oltás?
- Előbb Szputnyik aztán Pfizer? Biztonságos-e a vakcinamixelés?
- Jövő héten nyitnak a teraszok, a felsőtagozatosoknak marad a digitális oktatás