Egy tajvani törvények szerint nyolc fizetett szabadnap jár annak, aki megházasodik, és egy férfi megpróbálta a legtöbbet kihozni ebből a csodálatos lehetőségből: 37 nap leforgása alatt összesen négyszer nősült meg, és ezzel több mint egy hónapnyi fizetett szabadnapot gyűjtött össze. Párkeresésre természetesen nem fecsérelte a drága idejét, ugyanazt a nőt vette el minden egyes válás után.
És valószínűleg ez lett a veszte, a banknak, ahol dolgozott, ugyanis egy idő után feltűnt, hogy ugyanazt a nőt vette feleségül, akitől aznap pont elvált, és a következő nyolc nap szabadságot már nem adták meg neki. Hősünk ezután sem bánta meg, amit tett, sőt, beperelte munkáltatóját, amiért nem mehetett újból szabadságra. És lám, sikerrel járt, a bank ugyanis pénzbüntetést kapott. Persze azonnal fellebbeztek is a döntés ellen, írja az Oddity Central.
Idén áprilisban megszületett az újabb döntés, és ezúttal sem a bank nyert. Azt illetékes hatóság ugyan elismerte, hogy a férfi ügyeskedése nem volt túl etikus, de nem szegett törvényt a folyamatos nősüléssel, a bank ellenben igenis vétett a jogszabályok ellen.
Lánykérés és esküvő kis túlzásokkal:
- 6 eljegyzési gyűrűt vett a világ leggálánsabb vőlegényjelöltje
- Magukon gyújtották fel a menyasszonyi ruhát az esküvő után – videó
- Szexrobot barátnőjét veszi feleségül az ukrán testépítő