Öltözködjünk

Magukon gyújtották fel a menyasszonyi ruhát az esküvő után – videó

Nem mindennapi attrakcióval tette emlékezetessé az esküvőjét egy amerikai pár.

A 32 éves April Choi és a 28 éves Bethany Byrnes október 13-án házasodtak össze. A két varietéművész, akik tűzzsonglőri számokkal is fellépnek, a foglalkozásukhoz passzoló attrakcióval szórakoztatták a násznépet. A ceremónia után ugyanis felgyújtották a menyasszonyi ruháikat, mégpedig úgy, hogy az még rajtuk volt.

(Screenshot: Youtube)

A nem mindennapi mutatványt számos biztonsági intézkedés előzte meg. Mindketten pamutleggingst viseltek, és a hajukat is feltűzték. Lassan égő szövetet varrtak a ruhák uszályához, úgy, hogy azt könnyen le lehessen dobni. A vendégek között nyolc tűzzsonglőr, egy képzett pirotechnikus és egy orvos is volt, emellett tűzoltó készülékeket is készenlétben tartottak.

A két nő persze így is ideges volt a ruhaégetés előtt, náluk jobban pedig már csak a szüleik aggódtak. Szerencsére minden a tervek szerint alakult, a videók és a fotók pedig elképesztőek lettek.

April és Bethany biztosak abban, hogy sosem fogják elfelejteni a történteket, de azok sem, akik ott voltak az esküvőn.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top