Csonka András már 31 éve az életünk része, és NEM változott semmit

Olga | 2021. Április 25.
Csonka András – becenevén: Pici – annyira sokoldalú tehetség, hogy olyan érzésünk van, mintha mindig és mindenhol jelen lenne az életünkben. Emlékszel rá a ‘90-es évekből?

Csonka András, azaz Pici, évtizedek óta töretlenül itt van velünk, láthatjuk a színpadon, tévében és a zenében is megtalálta a saját hangját. Csonka Pici már legendás karakter az itthoni televíziózásban és színházban, ezért megnéztük, milyen volt évtizedekkel ezelőtt, a ‘90-es években.

A végtelenbe és tovább

Csonka András 1990-ben végzett a Színház és Filművészeti Főiskolán, ahonnan elsőként a Vidám Színpadhoz szerződött, ám ez a munka csupán pár hónapig tartott, ugyanis berobbant az életébe a Família Kft. sorozat. A sorozathoz azzal a feltétellel csatlakozhatott, ha nem tagja egy állandó társulatnak sem, így otthagyta a Vidám Színpadot és a képernyőre vonult, hogy meghódítsa a szívünket.

A zene és éneklés közel állt mindig a szívéhez, operettek és musicalek sorában láthattuk a színpadon, annak ellenére, hogy egyébként prózai szakon végzett a főiskolán. A popzenében is sikerült megtalálnia a helyét, 1997-ben jelent meg az első lemeze Egy pici szerelem címmel, amivel óriási sikert aratott, alig hat hét alatt platinalemez lett, majd 2001-ben újabb nagy dobásként jött ki Pici a Ding-Dong lemezzel, ami szintén aranylemez lett, és bebetonozta számára a sikert, nekünk meg a dallamtapadást.

A színpadon és zenén túl a képernyőn is folyamatosan jelen van évtizedek óta: az RTL Klubon házigazdája volt a Reggeli című műsornak, a Szombati esti láznak először versenyzője, majd műsorvezetője, később pedig a zsűritagja is volt. A karrierje gyönyörűen alakul és bőven tartogat még magában meglepetéseket, ugyanis a Life TV reggeli műsorában Csonka Pici Ábel Anitával együtt ébreszti a nézőket:

„Több mint egy évtizeden át vezettem reggeli műsort, de nem hiszem, hogy a hajnali ébredésbe bele lehet rázódni egyáltalán. Szerintem, aki azt mondja, hogy szeret korán kelni, az hazudik – mondta el még decemberben az nlc.-nek Pici. – Most nincs este színházi előadásom, így semmi sem akadályozza, hogy korán le tudjak feküdni aludni, de azért ez nem mindig sikerül. Bízom benne, hogy majd belerázódom újra a reggeli munkába, az első pár nap azért biztosan nehezebb lesz. Izgulok is az élő adások miatt, így pedig nem olyan könnyű időben elaludni.”

Csonka András 1997-ben és most (Kép: Smagpictures.com / Story-Best – Smagpictures.com / TV2)

A párkapcsolat tabu!

Miközben egy közvetlen, kedves emberről szó, Csonka András nem szeret a párkapcsolatairól beszélni. Amikor Osváth Zsolt meghívta az 1Kanapén című műsorába, hogy kifaggassa az életéről, akkor Pici közölte, hogy

Mindenről lehet velem beszélgetni, de az életem párkapcsolati része tabu!

A műsor során a művész elismerte, hogy sokkal komolyabban védi a magánéletét, mint mások esetleg az ő státuszában, de ennek megvan a maga oka: „Persze, ha nem beszélsz erről, egy csomó hihetetlen fantáziaszüleménynek lehetsz tanúja. Elindulnak a pletykák stb. Mindig azt kértem mindenkitől, hogy ne foglalkozzon az életem ezen részével.” Annyit azért elárult a szerelmi életéről, hogy másképp döntene, ha újrakezdhetné: „Ha újraindítanám az életemet, másképp élnék sok szempontból: bátrabban élném a magánéletemet, nem söpörném szőnyeg alá. Úgy élném, ahogy kell, nem a munkám kárára, annak árnyékában.” 

Talán most, 2021-ben érkezik épp a nagy szerelem Csonka András életébe? A Best magazin asztrológusa szerint erre minden esélye megvan a művésznek, ráadásul úgy, hogy még gyerek is kerülhet a képbe, amire Csonka Pici nagy örömét fejezte ki, mert imádja a gyerekeket és tud is a nyelvükön beszélni, a baráti körében pedig az az általános nézet, hogy András remek apa lenne.

Nézegess régi képeket Csonka Andrásról:

Csonka András és anyukája

Csonka András az édesanyjával (Kép: Smagpictures.com / Gabriella Steindl)

csonka pici gyerek

Csonka András pici korában (Smagpictures.com / Gabriella Steindl)

csonka esztergályos família

Csonka András és Esztergályos Cecília a Família Kft. című sorozat forgatásán a '90-es évek elején (Kép: Smagpictures.com / Story-Best)

csonka família vili

Csonka András és Juhász Illés (Kövér Vili szerepében) a Família Kft. című sorozat forgatásán a '90-es évek elején (Kép: Smagpictures.com / Story-Best)

csonka reviczky

Csonka András és Reviczky Gábor (Alföldi Kázmér szerepében) a Família Kft. című sorozat forgatásán a '90-es évek elején (Kép: Smagpictures.com / Story-Best)

csonka xantus

Csonka András és Xantus Barbara (Szép Krisztina szerepében) a Família Kft. című sorozat forgatásán a '90-es évek elején (Kép: Smagpictures.com / Story-Best)

csonka schobert

Csonka András és Schobert Norbert a '90-es években együtt feszítenek (Kép: Smagpictures.com / Story-Best)

csonka szulák

Csonka András és Szulák Andrea legendás barátsága több mint 20 éve tart (Kép: Smagpictures.com / Story-Best)

csonka 2002

Csonka András 2002-ben: a művész egyértelműen színpadra termett (Kép: Smagpictures.com / Gabriella Steindl)

 

Akkor és most!

Exit mobile version