Kipróbálta a világ legrövidebb első osztályú repülőútját, és alig fizetett érte

Á.K. | 2021. Április 25.
A repülőgépek első osztálya a legtöbbünknek csak álom kategória, ugyanis a jegyünk mindig a turistaosztályra szólt. Ennek az oka pedig az, hogy a kettő között óriási az árkülönbség. Ben Morris kijátszotta a rendszert, és sikerült olcsón belekóstolnia a luxusba.

Ben Morris YouTube-erként keresi a kenyerét, és támadt egy ötlete: kipróbálja az első osztályú utazás luxusát, de mindezt elérhető áron teszi meg. Az Emirates a világ egyik legjobb légitársasága, ami a rövid távú útjainál is kínál első osztályú jegyet, és erre csapott le Ben, aki mindössze 60 angol fontért (kb. 25 ezer forintért) vásárolt jegyet a Dubaiból Bahreinbe tartó járatra, és az élményeiről videót is forgatott – írta meg a ladbible.com.

A Dubai–Bahrein-járat menetideje körülbelül 75 perc, de a luxusból nemcsak ennyi jár nekünk, mert az már a repülőtéren elkezdődik. Ben három órával az indulás előtt kiért a reptérre, ahol első osztályon utazóként nem kellett a többiek mellett sorban állnia, soron kívül beengedték. Ezután az idejét a business lounge-ban múlatta, ahol egy kiadós reggelit kapott (avokádó, lazac, tojás, smoothie…) és igénybe vett egy rövid spa kezelést (egy 15 perces masszázst), ami szintén benne volt az árban. Bár Ben ezután gyalog indult a gépéhez, arra is rájött, hogy első osztályon utazóként lehetősége lett volna egy kis kocsit kérnie, ami elvitte volna a gépig. A gépen saját kis fülkét kapott olyan állítható üléssel, amit bármikor ággyá tudott alakítani, és pokróc is járt mellé. A fülkében volt egy nagy tévé, egy fullra pakolt minibár, kislámpa, tükör…  Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a valóságban ennyiért nem juthatnánk hozzá – maximum hatalmas szerencsével – a Ben által élvezett utazáshoz, ő ugyanis egy mérföldgyűjtőse eredményeként tudott magának ilyen olcsón foglalni. Egyszerű halandóknak ez az út több száz angol fontba kerülne. Ben pedig még az általa kifizetett hatvan fontot is igyekezett csökkenteni azáltal, hogy a repülőn összegyűjtött szuveníreket (Emirates toll satöbbi) megpróbálja értékesíteni az Ebay-en. 

Luxusutazásokról az nlc-n:

Exit mobile version