Nézed a filmet, és tudod, hogy meg fog történni. A fény elhalványul, a vágás tempója lassul, a zene egyre félelmetesebbé válik és észreveszünk egy gyanús jelet. Az ablak nyitva maradt, netán ott egy résnyire nyitott ajtó vagy valami furcsa hangot hallasz, amit nem tudsz józan ésszel megmagyarázni. A zsigereidben érzed, hogy valami nagyon rossz fog történni. Aztán megtörténik, és hiába tudtad, hogy jön, úgy rád hozza a frászt, hogy egy pillanatra azt érzed, infarktusközeli állapotba kerültél. Így működnek az igazán jó jump scare-ek, vagyis filmes ijesztgetések.
Egy jó ijesztgetés soha nem a semmiből jön. Ha csak előugrik a szörnyeteg, az lehet, hogy meglepő lesz és meg az is lehet, hogy felugrunk a székünkben ijedtünkben, de nem lesz igazán nagy hatással ránk. Ha pedig egy film túl sokszor próbál megijeszteni, az pont az ellenkezőjét éri el: egy idő után az ijesztgetések már egyáltalán nem fognak működni. Alfred Hitchcock szerint az ijesztgetésben nincs semmi félelmetes, viszont az ahhoz vezető út és várakozás valóban félelmetessé válhat. Vagyis, a thriller és horror nagymestere is figyelmeztet: egy jó ijesztgetést elő kell készíteni és időt kell szánni rá. A hatásos filmes ijesztgetés úgy működik, mint egy bűvésztrükk, ahol a bűvész azt szeretné, hogy az egyik irányba nézzünk, miközben a fontos dolgok a másik irányban történnek. Az alábbi tíz klasszikus filmjelenet alkotói mind tökélyre fejlesztették az ijesztgetés tudományát.
A fűnyírós videó
Film: Sinister (2012)
A horroríró (Ethan Hawke) beköltözik egy házba a családjával, ahol korábban egy komplett családot találtak meg felakasztva a kerti fán. A padláson egy super 8-as vetítőgépet és néhány filmtekercset talál, és megdöbbenésére minden tekercsen egy család brutális kivégzését örökítették meg. A super 8-as videók mindegyike egészen borzalmas, de mind közül a legkegyetlenebb a fűnyírós videó. A rendező, Scott Derrickson hű marad a formátumhoz, így a videónak nincs hangja, így csak egy nagyon halk, morajló és sejtelmes, alig hallható zenét kevert alá. Az elején egy családot láthatunk, akiket valaki a házon kívülről, az ablakon keresztül filmezett le, ahogy este együtt nézik a tévét a nappaliban. A látszólag idilli jelenetet a külső, kukkoló nézőpont teszi kissé félelmetessé. Egy vágással később már a kamrában vagyunk, ahonnan előkerül a fűnyíró, és a kamerát tartó ember nézőpontjából látjuk, ahogy nekiindul a sötétben a fű nyírásának, csupán egyetlen zseblámpa fényében. Követjük a fűnyírót, ami csak megy és megy, amikor egy váratlan pillanatban egy fűben fekvő ember kerül elé, akin átgázol. A hirtelen csend ekkor egy óriási zajba csap át, és a filmet néző Ethan Hawke mellett mi is halálra rémülünk. Nem csoda, hogy amikor a tudósok azt vizsgálták, melyik a világ legfélelmetesebb horrorfilmje, pont a Sinistert hozták ki győztesként.
Ben Gardner letépett feje
Film: Cápa (1975)
Steven Spielberg talán egyetlen filmjével kapcsolatban sem volt annyira bizonytalan, mint a Cápa esetében. Már leforgott a film, amikor úgy érezte, hogy nincs benne elég ijesztő pillanat, ezért úgy döntött, még forgat hozzá egyet. A tengerre már nem volt pénzük visszamenni, ezért egy családi ház kerti medencéjében dolgoztak éjszaka. A jelenetben Hooper (Richard Dreyfuss) búvárként merül alá, hogy átvizsgálja a sötétben az eltűnt halász, Ben Gardner hajóját. A sejtelmes zenéből és a lassú tempóból sejthetjük, hogy baj lesz, ráadásul Hooper csak a zseblámpája fényének vonalát látja a nagy sötétségben, így a veszély bármikor és bármely irányból jöhet. Amikor a hajó oldalának egy kiharapott részében a búvár egy kitörött cápafogat talál, már biztosak vagyunk benne, hogy baj van, de igazából Hooperrel együtt arra számítunk, hogy a cápa mindjárt támadni fog. Ehhez képest a kiharapott darab túlsó oldalán egyszer csak feltűnik az eltűnt halász, Ben Gardner leharapott és megcsonkított feje, a frászt hozva Hooperre és a nézőre.
A kanapé mögött
Film: Kairo (2001)
A japán horror az ezredforduló környékén volt a csúcson, és bár a legnagyobb sikert az Átok és A kör franchise filmjei érték el, a legijesztőbb jelenet mégsem ezekhez, hanem a Kairo (angol címén Pulse) című kísértethorrorhoz köthető. Egy férfi meglát egy gyanús, látszólag szigszalaggal lezárt ajtót. Kinyitja és belép a sötét, pinceszerű lakásba. A kezdeti csendet halk zene váltja fel, a feszültséget tapintani lehet, a sötétben pedig alig látunk valamit. Aztán mintha az egyik falban megmozdulna valami. Egy női alak áll ott, aki lassú, bizonytalan léptekkel elindul a férfi felé. Amikor megbotlik egy pillanatra még az arca is látható. Nincs benne semmi extra, de érezzük, hogy ő nem ebből a világból való, a mozgása idegenné teszi. A férfi halálra rémülve ugrik be az egyetlen szóba jöhető búvóhely, a kanapé mögé. A kanapé alatt próbálja megnézni, közeledik-e tovább a nő, csakhogy semmit nem lát. Aztán felnéz, és meglátja a kanapé tetejébe kapaszkodó kezeket és azt az arcot, és valószínűleg ez a látvány az, amit utoljára lát. A jelenet pont a visszafogottságával válik ijesztővé, valamint azzal, hogy nagyon keveset mutat, és hagy időt arra, hogy halálra rémüljünk.
A hobó a gyorsétterem mögött
Film: A sötétség útja – Mulholland Drive (2001)
Ha valakinek csupán az ijesztgetést mutatjuk meg a Mulholland Drive gyorséttermi jelenetéből, még az is lehet, hogy egyenesen röhejesnek gondolja azt, ugyanis David Lynch szándékosan úgy építette fel, hogy kizárólag az azt megelőző, többperces beszélgetős jelenettel együtt lesz működőképes. Lynch ráadásul bevállalta azt is, hogy egy ijesztő jelenetet fényes nappal, Los Angeles vakító napsütésében vesz fel. Két férfi ül be egy gyorsétterembe. Az egyik elmondja, hogy volt egy álma, ami ebben a gyorsétteremben játszódott, és pont azzal a férfival volt itt, akivel most beszélget. Elmondja, hogy álmában iszonyatosan félt, mert tudta, hogy van egy férfi a gyorsétterem mögött. Annyira félelmetes az arca, hogy reméli, az álmain kívül soha, sehol nem kell látnia. Miután elmondja az álmát, már pontosan azt a félelmet érzi, amit álmában is átélt. Úgy döntenek, megnézik, valóban van-e egy titokzatos férfi a gyorsétterem mögött. Lassan lemennek a lépcsőn, és az épület mögött szemetet és kacatokat látnak. Az álmodó férfi láthatóan annyira fél, hogy kis híján halálra rémül. Aztán az egyik fal mögül hirtelen előlép egy feketére mázolt arcú, borzalmas férfi, az álmodó pedig összeesik a félelemtől, és úgy tűnik, belehal abba, amit látott. Lynch a történettel és a fantasztikus színészi játékkal eléri, hogy mi is átérezzük a férfi rettegését, így mire eljön az ijesztés pillanata, már semmi másra nincs szükség, csak egy pofonegyszerű jump scare-re, hogy a hatás lehengerlő legyen.
Restség
Film: Hetedik (1995)
Mills és Somerset (Brad Pitt és Morgan Freeman) nyomozók úgy érzik, hogy nyomon vannak. Az egyik gyilkosság helyszínén a nyomok egy újabb lakáshoz vezetnek. Fogalmuk sincs, hogy egy újabb áldozatot vagy magát a gyilkost találják majd meg, de tudják, hogy biztosan lesz ott valami. A koszos és lerobbant lakásba egy komplett kommandóscsapat kíséretében törnek be, de úgy fest, hogy üres a lakás. A zene azonban sejteti, hogy nem így van, ráadásul az egész lakás teli van aggatva illatosítókkal. Aztán a zseblámpák fényében meglátják, hogy az ágyon fekszik valaki, csakhogy hiába a felszólítások, az illető nem mozdul. Amikor közelebb mennek, látják, hogy letakarták, és felemelve a takarót feltűnik egy már rohadásnak indult férfi teste, aki csontsovány, és látszik, hogy hosszú kínszenvedést kellett itt átélnie. A látvány rémisztő, és megmagyarázza a lakásban található légfrissítők nagy számát is. A kommandósok hátrébb lépnek, a két nyomozó pedig elkezdi a tetthely vizsgálatát: David Fincher elhiteti velünk, hogy az ijesztés valójában az áldozat látványa volt. De még nincs vége: amikor az egyik kommandós közelebb hajol az áldozathoz, az hirtelen köhögni és mozogni kezd, a látvány pedig olyan, mintha egy zombi támadna rájuk. Lehet, hogy a Hetedik nem horrorfilm, de ez a jelenet még a legnagyobb horrorrajongókra is a frászt hozta.
Az első barlanglakó
Film: A barlang (2005)
Neil Marshall kulthorrorjában régi barátnők csapata indul együtt barlangászkodni egy igazán nehéz terepnek tűnő barlangba. A kaland már önmagában is veszélyes, a csapat pedig valóban rendkívül problémás helyzetbe kerül, amikor egy omlásnak köszönhetően elzáródik előttük a kiút. Marshall egyik nagy trükkje, hogy sokáig elhiteti a nézőjével, hogy valójában nem horrort, hanem túlélőfilmet néz, ahol a szereplők számára a legnagyobb kihívást az jelenti majd, hogyan jutnak ki a sötét mélységből. Hőseink csak azután kezdik sejteni, hogy itt más veszély is leselkedhet rájuk, miután az egyik barlangteremben több száz állattetemet és rengeteg csontot találnak. A szereplők pánikolni kezdenek, miután az öngyújtójuk lángjának mozgása nem jelzi, melyik folyosón indulhatnának tovább. A kamera váltogatja a pánikoló arcok közelképeit, amikor hirtelen az egyik lány mögött meglátunk valami borzalmasat, ami nagyon gyorsan el is tűnik onnan a plafonon (!) mászva. Itt vált műfajt a film, és válik túlélő kalandfilmből elsőrangú horrorrá.
Samara kijön a tévéből
Film: A kör (2002)
A japán horrorklasszikus amerikai remake-jében található a filmtörténet egyik legijesztőbb pillanata, amivel most, 19 évvel később csak egyetlen gond van: az elmúlt két évtized során olyan sokan próbálták ilyen-olyan módon lemásolni, hogy ha valaki most látja először az eredetit, már nem fogja annyira ijesztőnek találni a sok-sok másolat miatt. Azonban azok, akik annak idején a moziban látták, biztosan emlékeznek arra a torokszorító rémületre, amit akkor éreztek, amikor a film vége felé Samara elkezd kimászni a Martin Henderson által játszott Noah tévéjéből. A jelenet kapásból azzal félelmetessé válik, hogy a tévékészülők magától kapcsol be, elindul rajta a hírhedt videó a kútból kimászó lányról, és közben már a zenéből is tudjuk, hogy itt mindjárt óriási baj lesz. Gore Verbinski rendező nem sieti el a nagy pillanatot, bőven hagy időt a lassan csoszogó lánynak, a zavaros képpel pedig eléri, hogy Samara egy pillanatra eltűnjön, majd amikor újra látjuk, már közelebb legyen. Az első igazán váratlan dolog akkor történik, amikor a nagyhajú lány közel ér, és elkezd kimászni a készülékből, majd a mozgása gyorsabbá válik és hirtelen mintha odateleportálna Noah elé, hogy ő és mi is halálra rémüljünk. Amikor pedig az arcát is meglátjuk, már tudjuk, hogy csóri Noahnak ennyi volt az élet.
A padláson
Film: REC (2007)
Amikor hőseink, a spanyol tévé riportere és az operatőre a zombik elől felmenekülnek a legfelső emeleti lakásba, már túl vannak számos dolgon. Érzik, hogy nem menekülhetnek, a sötét, zsúfolt, fényképekkel és kegytárgyakkal teli lakásban pedig alig látnak valamit, az operatőr kamerájának lámpája az egyetlen, amire támaszkodhatnak. A jelek arra mutatnak, hogy egy démon által megszállt lányt a Vatikán egy papja próbált itt megtisztítani, de a kísérlet kudarcot vallott, és emiatt egy vírus szabadulhatott el, aminek a lenti zombikat köszönhetjük. Amikor a feszültség a tetőpontjára hág, hirtelen lecsapódik a padlásszoba ajtaja, és bár ez is ijesztő, semmi ahhoz képest, ami ezután jön. Az operatőr a kamerájával felmászik, hogy körülnézzen a padláson. Ahogy körbepásztáz a kamerája fényével, a sötétből hirtelen egy eltorzult arcú kisfiú ront elő, széttörve a kamera lámpáját. Az ijesztés rendkívül hatásos, pedig ekkor még a páros nem találkozott az igazi veszélyforrással, a lakásban lakó Nulladik pácienssel.
A magas férfi az ajtóban
Film: Valami követ (2014)
Jay-t (Maika Monroe) megátkozták. Az átok egy rejtélyes lény formájában követi őt, bárhová is megy a világon, és bár lassan közeledik, sosem áll meg és sosem adja fel, ráadásul mindig más alakban jelenik meg, és Jay-en kívül senki más nem látja őt. Amikor a lány házában egyszer csak rájön, hogy megtalálta őt, felrohan a szobájába, ahol magára zárja az ajtót. Kopogtatnak, és Jay barátai szólnak az ajtón kívülről: érdeklődnek, hogy mi lehet a baj, és Jay gyorsan beengedi őket, de ismét kulcsra zárja az ajtót. Ismét kopogtatnak, és megint Jay egyik barátnője szólal meg az ajtó túloldaláról. Ismét ajtót nyitnak, az operatőr pedig remek megvilágítással éri el, hogy az ajtóban először csak a lány barátnőjét lássuk, majd a mögötte látható sűrű sötétségből egyszer csak előlép egy óriási, rendkívül magas férfi, akinek mintha a szemei helyén csak üres, kiégett gödrök lennének. A férfit Jay-en kívül senki más nem látja, ő ordítva menekülni kezd, míg a többiek csak nézik, és nem igazán értik, mi történik éppen. Nagyszerűen felvezetett, csodálatos és emlékezetes ijesztgetés.
Russellt bekapja a cápa
Film: Háborgó mélység (1999)
Minden szabály alól vannak kivételek. Renny Harlin 22 évvel ezelőtti cápás trash horrorja például azt bizonyítja be, hogy bár majdnem a lehetetlennel egyenlő, időnként előkészítés nélkül, pusztán a meglepetés erejére támaszkodva is lehetséges félelmetes jelenetet készíteni. A mutáns cápák által uralt tenger alatti kutatólaborban elszabadul a pokol, és amikor a hőseink éppen egymással veszekednének, akkor jön a kutatóorvos, Russell Franklin, aki előad egy tökös nagymonológot arról, milyen fontos, hogy összefogjanak és együttes erővel jussanak ki innen, amikor hirtelen a mellette lévő medencéből előugrik az óriási cápa, és a többiek szeme láttára úgy berántja őt, hogy már csak a vízből felbugyogó vért látják utána. A jelenet ereje nagyrészt abban rejlik, hogy Russell Franklint Samuel L. Jackson alakítja, a tökösség földi helytartója, és senki sem számít rá, hogy ő ily módon halhat meg, másrészt a motiváló beszédek elmondása közben kellemesen pofátlan dolog meggyilkolni egy kedvelt karaktert. Lehet, hogy ez nem egy zsigereinkig ható ijesztgetés, de aki látta a filmet, az biztosan emlékszik erre a pillanatra a mai napig.
Horrorfilmekről az nlc-n:
- Egy horrorfilm mutatja meg, mit jelent a demencia
- Élőben szállta meg a szellem a híradós műsorvezetőt
- Horror: az önkéntes borzongás, és ami mögötte van