„Azt mondták, ne játsszam el Stifler mamáját, mert utána egész életemben anyákat fogok játszani”

Lassan harmincéves karrierrel, számos filmmel és sorozattal a hátad mögött nem zavar, hogy az emberek többsége még mindig egy apró szerepeddel azonosít, és nekik örökké te leszel Stifler mamája az Amerikai pitéből?

Nagyon sokat köszönhetek az Amerikai pitének. A film előtt még az is óriási kihívást jelentett, hogy egyáltalán meghívjanak a meghallgatásokra. Előtte a legnagyobb munkám az volt, hogy szerepelhettem a Seinfeld című sitcom egyik epizódjában, de ennél több sikerélményt nem tartogatott nekem ez a szakma. Az Amerikai pite mindent megváltoztatott: egyszer csak kinyíltak előttem azok a kapuk, amiket korábban még zárva találtam. Hirtelen lett dolga az ügynökömnek, egymás után intézte a meghallgatásokat és az új szerződéseket. Olyan munkákat kaphattam meg, amikre korábban esélyem sem lett volna. Hálás vagyok Stifler mamájának szerepéért, és egyáltalán nem bánom, hogy erről ismernek az emberek. 31 éves voltam (valójában 37 – a szerző), amikor felkínálták a szerepet, és azt a tanácsot kaptam, hogy ne vállaljam el. „Ha eljátszod Stifler mamáját, utána egész életedben anyákat fogsz játszani” – mondta az egyik legjobb barátom. Szerencsére nem hallgattam rá, mert nem lett igaza. Nem skatulyázódtam be az anyaszerepekbe. Stifler mamája amúgy sem volt egy tipikus édesanya, ezért hála ennek nemcsak anyaszerepekkel találtak meg utána. Örökké hálás leszek a Weitz testvéreknek azért, hogy rám osztották ezt a papíron aprócska szerepet.

Gondolom hatalmas mázliként élted meg, hogy a koronavírus-járvány kellős közepén elutazhattál Hawaiira sorozatot forgatni. Milyen volt számodra a pandémiás időszak?

Nagyon furcsán alakult az életem a Covid alatt, ugyanis sokkal több munkára kértek fel, mint korábban bármikor. Úgy éreztem magam, mintha hirtelen divatba jöttem volna. Valahogy mindenkinek én jutottam az eszébe. Én voltam a „Covid Girl”. Szünet nélkül jöttek a munkák egymás után. Ezt a sort pedig A Fehér Lótusz nyitotta meg, és nem is kezdődhetett volna szerencsésebben. Mauiban forgattunk egy üres, csak a stáb által használt luxushotelben. Ott voltak a medencék, ott volt a strand, ott voltak a kényelmes szobák… Mindig, amikor kisétáltam, hogy ússzak egyet az óceánban, feltámadt a lelkifurdalásom. Kissé igazságtalannak éreztem, hogy nekünk megadatik az a luxus, hogy egy ilyen csodálatos helyen legyünk, míg másoknak odahaza kell bezárkózva élniük. Persze minden jónak megvan az árnyoldala: lehet, hogy Hawaii gyönyörű, de voltak olyan forgatási napjaink, amikor olyan gyilkos volt a forróság, hogy még levegőt vennem is nehéz volt. Ilyenkor mindig körbenéztem, és emlékeztettem magam, hogy szuper luxuskörnyezetben dolgozhatok, és egy csomó klassz kolléga vesz körül. Nem lehet okom panaszra. Még soha nem volt olyan munkám, ahol a nap végén elmehettem úszni egyet az óceán hullámai között. Általában be vagyunk zárva egy izzasztó, légkondicionálómentes stúdió levegőtlen alagsorába egy olyan helyen, aminek még a környékén sem találni semmi érdekeset. Most meg véget ért a forgatás Hawaii-on, és már mentem is tovább egy következő filmbe, amit a Dominikai Köztársaságban forgattunk. Teli van a telefonom páratlanul gyönyörű természeti csodák felvételeivel, és ezeket mind a pandémia idején utazgatva készítettem.

Az otthoni karanténlét neked teljesen kimaradt?

Á, ennyire azért nem vagyok szerencsés. A Fehér Lótuszt tavaly októberben kezdtük forgatni, előtte azonban én is otthon töltöttem az egész évet, és tíz hónapon át rendelt pizzán éltem. Nagyon sok pizza volt, azt ettem reggelire, ebédre és vacsorára is. Nem mondanám, hogy túl jó formában voltam, amikor megkerestek a munkával.

A Fehér Lótusznak elég különleges a humora. A sorozat folyton egyensúlyoz a dráma és a vígjáték határán. Színészként nehéz dolgod van olyankor, amikor nehéz eldönteni, hogy most éppen vicces vagy drámai az a szituáció, amiben benne vagy?

Szerencsére egy ilyen helyzetben egy színész nincs magára hagyva. Számos támpontunk van, legyen az a rendező, a környezet vagy egy másik színész játéka, akivel együtt forgatod a jelenetet. A színészet sok esetben reagálás: reagálsz a másik színész játékára, és ők félig-meddig elvégzik a te munkádat is. Ha együtt dolgozol valakivel, az illető kivált belőled valamilyen érzést, te pedig reagálsz erre az érzésre. A Fehér Lótusz esetében kiemelten nagy szerepe volt a játékomban a környezetnek is. Mauiban olyan elképesztően meleg volt, hogy ötpercenként úgy éreztem magam, mint aki rögtön el fog ájulni. Azt gondolhatnád, hogy ez szörnyű, de valójában nagyban segítette a munkámat. Folyton nagy levegőket vettem a forgatáson, nagyokat sóhajtoztam, a többiek pedig ezt valamiért hihetetlenül viccesnek találták, még ha én nem is szántam annak. Mindenki azt gondolta, hogy így szeretném viccessé tenni a karaktert, miközben csak az életemért küzdöttem a forróságban. Én csöppet sem gondoltam viccesnek a dolgot, miközben a szenvedésem a felvételeken valamiért mégis komikusan hatott. (nevet)

Mi fogott meg elsőre Tanya karakterében?

A sorozat alkotóját, Mike White-ot elég régóta ismerem, jóban vagyunk, mégis hezitáltam, amikor először megkeresett a szereppel. Tetszett Tanya karaktere, azt éreztem, hogy el akarom játszani, de azt is gondoltam, hogy nem most akarom eljátszani. Akkor már sok-sok hónapja voltam bezárva odahaza, nem éreztem úgy, hogy jó döntés lenne a Covid idején belebonyolódnom egy hosszú forgatásba. Akkor már hónapok óta az említett pizza-jégkrém diétámon voltam, és nem éreztem azt, hogy készen állnék a munkára. Mike győzködött, én pedig megpróbáltam kihátrálni a munkából. Sorra kerestem a kifogásokat. Próbáltam valami hihető kifogással előállni, mert a világért sem szerettem volna megsérteni Mike-ot. A sok-sok telefonbeszélgetés után egyik hajnalban álmatlanul, a plafont bámulva feküdtem az ágyban a New Orleans-i házamban, amikor egyszer csak hallottam, hogy üzenet érkezett a telefonomra. Mike White volt az, és csak annyi állt az üzenetében, hogy „Félsz?” Valamiért csodálatosnak találtam, hogy Mike ezer kilométernyi távolságból megérezte az aggodalmamat, és ezzel az elevenembe talált. Sosem voltam félős, most sem lehetek az. Igent mondtam, de azt nem állítom, hogy eleinte nem aggódtam halálra magam, de végül egyáltalán nem bántam meg, hogy megcsináltam. Sokáig éreztem azt, hogy nem állok készen, de néha csak arra van szüksége az embernek, hogy hirtelen bedobják a mély vízbe.

A sorozat egy luxusparadicsomban játszódik, iszonyatosan gazdag emberek között. Mit gondolsz, a nézők tudnak majd érzelmileg kapcsolódni hozzá?

Szerintem igen. Mike White egy géniusz. Meglátja a finomságokat az emberekben, tudja, mi az, amire érdemes odafigyelni. Arra figyel, hogy az emberek hogyan bánnak egymással, milyen jeleket küldenek egymásnak, és ezek bárki számára átélhető témák és gondolatok. Hihetetlen, milyen apró, látszólag ártalmatlan félmondatokkal képesek egymás húsába marni, és Mike nagyon jól átlátja és ügyesen képes bemutatni az ilyen játszmázásokat. Ehhez nem kell a szupergazdagok köreiben mozogni, ha nyitott füllel jársz, folyton hallhatsz ilyen egymást alázó mondatokat más emberek szájából. Igazából nem is kell másokra mutogatnom: egészen biztos vagyok abban, hogy én is voltam már bunkó korábban. Ha valahol azt érzem, hogy nem a megfelelő kiszolgálást kapom, én is tudok bunkó lenni. Néha egészen apró dolgok kellenek ahhoz, hogy a legrosszabbat hozzá ki az emberből. Persze egy gazdag, privilegizált életet élő ember jó eséllyel még háklisabb arra, hogy a lehető legtöbbet és legjobbat kapja a pénzéért, de nem mondhatjuk azt, hogy ez kizárólag rájuk lenne jellemző. Mindannyian tudunk bunkók lenni anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. Hajlamosak vagyunk túlzottan különlegesnek gondolni magunkat. Elutazunk a világ túloldalára, és ha már egy csomót költöttünk rá, azt gondoljuk, hogy jogunk van a lehető legtöbb élményt kisajtolni belőle. Ahelyett, hogy elfogadnánk azt, amit egy hely nyújtani tud, mindig a maximumra törekszünk, mert azt gondoljuk, mi vagyunk a világ közepe, és ez jár nekünk.

Tanya a sorozatban folyton masszíroztatja magát. Van vicces, masszázzsal kapcsolatos élményed?

Tagja voltam egy Groundlings nevű komédiatársulatnak Los Angelesben, a pályám elején rengeteget dolgoztam velük, és sokat improvizáltunk. Többnyire rövid szkeccseken dolgoztunk. Nagyon jó csapatba kerültem, a csoportomból többen is híressé váltak, például Will Ferrell, Lisa Kudrow, Katie Griffin és Chris Kattan. Chrisszel együtt írtunk egy vicces szkeccset, amihez az adta az ötletet, hogy egyszer elmentem egy masszázsra, ahol egy nagydarab orosz nő olyan erővel ment át rajtam, hogy azt éreztem közben, mintha az összes csontomat ripityára törné. Egyáltalán nem volt kellemes, inkább erőszakosnak mondanám, de valahol mélyen mégis viccesnek találtam. Az egyetlen dolog, amit nem csinált meg velem, hogy nem vágott hozzá a falhoz. Nem azt éreztem, hogy megmasszíroznak, hanem azt, hogy megvernek. Még az is eszembe jutott, hogy talán valami kandi kamerás felvételbe keveredtem. Végül sosem tudtam meg, hogy a nő csak szórakozott velem, vagy nála tényleg ez számított masszázsnak, mindenesetre feledhetetlen élményben volt részem. Ezt a helyzetet dolgoztuk fel aztán színpadon, ahol én voltam az erőszakos masszőr, Chris meg az ártatlan és gyanútlan áldozat. Nagy sikert arattunk, dőltek a nézők a röhögéstől.

A Fehér Lótusz című sorozat első epizódját július 12-től láthatod az HBO GO kínálatában.

További izgalmas interjúk az nlc-n:

• Walters Lili: “Most már inkább ne játsszak kamaszokat!”
• Salma Hayek: “Az a szabály, hogy sosem töltök két hétnél többet a családomtól távol”
• Prokopp Dóra: “Sokszor megkaptam, hogy könnyű nekem”