Az ókori Róma első MeToo-botránya lehetett volna, de senkit nem érdekelt

I.e. 54-ben bíróság elég került Róma egyik gazdag és befolyásos politikusa, bizonyos Gnaeus (vagy Cnaeus) Plancius. A vádak meglehetősen súlyosak voltak: vesztegetés és korrupció. Ha mindez bebizonyosodik, Plancius bizonyosan megbukik. Ráadásul időközben még egy másik sötét és nyomasztó titok is felszínre került a múltjából, amiért szintén felelnie kellett: néhány barátjával együtt  megerőszakolt egy fiatal atinai színésznőt, vagy ahogy Rómában nevezték, mimae-t. A tárgyalóterem zsúfolásig telt – természetesen csak férfiakkal, hisz nők nem nagyon tehették be a lábukat ide -, a védőbeszédet pedig az ókori Róma legtündöklőbb szónoka, egyúttal az egész antik irodalom és filozófia egyik legmegkerülhetetlenebb figurája, Marcus Tullius Cicero tartotta, aki ezúttal is valósággal brillírozott, ám a csoportos nemi erőszak ügyére alig vesztegetett néhány mondatot.

A korrupció ugyanis valóban fajsúlyos dolognak számított, míg egy tizenegynéhány éves, alacsony sorból származó gyereklány megrontása nem volt több, mint afféle ifjúkori csínytevés vagy szóra sem érdemes gáláns kaland, amibe könnyelmű fiatalemberek szoktak belekeveredni (sőt: amibe egy rendes, hagyománytisztelő fiatalembernek még illett is belekeverednie) . És biztosak lehetünk abban, hogy a tárgyaláson felvonult, köztiszteletben álló urak közül jó néhánynak volt már korábban hasonló afférja, szóval hamar túl is lendült a dolgon mindenki, és inkább a fontosabb ügyekkel foglalkoztak. Elvégre nem halt meg senki, csak néhány kölyök szórakozott kicsit egy jól sikerült színielőadás után. Érdekesség, hogy beszéde alatt Cicero egyszer sem említette meg a színésznő nevét (valószínűleg nem is nagyon érdekelt senkit), így az nem is maradt fent az utókornak. Mindössze annyit tudunk róla, amennyi Cicero szónoklatából kiderül; és az bizony nem túl sok.

Azért néhány dolgot így is ki lehet róla deríteni. Először is – mint említettük – mimae volt, vagyis előadóművész, bár ez nem jelentette azt automatikusan, hogy drámai színésznőként is közönség elé állhatott, hisz az akkoriban (is) igen sokra tartott örvendő görög színművekben rendszerint férfiak szerepeltek, a női szerepeket meg többnyire fiatalabb fiúk alakították. Az ún. színésznők meg inkább csak énekes-táncos műsorokkal léptek fel, lehetőleg minél kevesebb ruhában, részegen óbégató férfiak előtt; noha a mimae-k között is akadtak ünnepelt sztárok, mint például az egyszerű rabszolganőből a Római Köztársaság legnagyobb színésznőjévé emelkedő Eucharis, vagy a rangos szeretőit gyakran cserélgető Cytheris, megbecsültségük nagyjából a prostituáltakéval vetekedett. Érdemes felidézni, mit is tartott fontosnak lejegyezni az egyébként nagy színházkedvelő hírében álló római költő, Martialis, miután megtekintette egy nőkből álló színtársulat előadását:

„Még magát Hippolütoszt is önkielégítésre késztették volna!”

Simán el tudjuk képzelni, hogy ezt még előadás közben is be-bekiabálta a nagy poéta.

Még ennél sokkal lehangolóbb, hogy a megerőszakolt atinai színésznő valószínűleg úgy 12-13 éves lehetett, de 16-nál biztos nem több; ebben a korban a római nők (vagyis lányok) már elég idősnek számítottak ahhoz, hogy férjhez menjenek, vagy éppen a férfinézőket szórakoztassák. Még Cicero is kis színésznőcskeként (mimulaként) emlegeti az áldozatot, amivel persze akár arra is utalhat, hogy nem érdemes komolyan venni.   

A színésznő természetesen nem tanúskodhatott a bíróságon a saját ügyében. A tárgyalótermet Plancius barátai, hívei és talpnyalói töltötték meg, köztük talán olyanok is, akik részt vettek a csoportos nemi erőszakban. A politikus végül szabadon távozhatott, majd Atinából a fővárosba költözött, és még gazdagabb és hatalmasabb lett, mint valaha. Bár házas, családos férfi volt, a hírek szerint a nők zaklatásával (pontosabban: megerőszakolásával) a továbbiakban sem hagyott fel. Cicero boszorkányos tehetséggel felépített védőbeszéde (itt lehet elolvasni angolul) meg azóta is valóságos retorikai csúcsteljesítményként van számon tartva, továbbá kötelező olvasmány minden (leendő) politikusnak és jogásznak.

Az ismeretlen atinai színésznőről ugyanakkor ritkán esik szó, noha valószínűleg ő volt az első – vagy az egyik legelső – nő, akinek volt elég bátorsága ahhoz, hogy bepanaszolja a támadóit, miközben nyilván tisztában volt azzal, hogy ilyen nagy hatalmú férfiak ellen szinte semmi esélye nincs.  Ez az eset körülbelül 2000 évvel ezelőtt történt, a szexuális zaklatás témáját (különösen a szórakoztatóiparban rendszerszintűvé váló szexuális zaklatások témáját) közbeszédbe emelő MeToo-mozgalom pedig négy éve indult. Kár is lett volna elkapkodni!

Kapcsolódó cikkeink:

• #metoo: Weinstein óta sorra kerülnek elő a csontvázak a szekrényből
• Elmaradtak a kényes kérdések: dokumentumfilm készült Woody Allen gyerekmolesztálási botrányáról
• Elfogadhatóak Gothár Péter, Kerényi Miklós Gábor és Marton László bocsánatkérései?