„Van, hogy már a sziából tudjuk, hogy ebből nem lesz gazdi”

A Bundás Barát Állatvédő Egyesületet bemutató cikkünket egy, az angolszász sajtóban disclaimernek nevezett vallomással kell kezdenem: nehéz nem részrehajlónak lenni velük szemben, mivel nekik köszönhető, hogy néhány hete a családunk tagja lett Chili és Vinnie, ez a két, bő három hónapos kiscica, akiket két tesójukkal együtt egy gyáli ház padlásáról mentettek meg a biztos haláltól. A részrehajlás persze furcsa kifejezés itt, hiszen az állatmentők munkáját nehéz nem pozitívan megítélni, különösen, ha benézünk a kulisszák mögé és látjuk, mennyi munka és önfeláldozás áll a háttérben. Ezért is látogattunk el egy verőfényes szeptemberi napon Budapest és Gyál határára, hogy bemutassuk a “bundásosok” áldozatos munkáját.

Az egyesületet Smiatek Anikó alapította 7 évvel ezelőtt, akkor még két alapító taggal, egyedül intézve a kóbor kutyák és elárvult cicák mentését. Mára plusz három fővel bővült a mindennapi mentésben segédkezők száma, Pálmai Eszterrel, Adrovitz Judittal és Billege Lindával közösen dolgoznak, sokszor saját anyagi és akár fizikai lehetőségeiken felül.

„A mi egyesületünk annyiban különbözik a többi állatmentő szervezettől, hogy mi nemcsak állatokat mentünk, hanem a rászoruló családoknak is segítünk ellátni a kedvenceiket” – magyarázta Billege Linda. „Vagyis, ha azt látjuk, hogy egy kevésbé tehetős családnál, ahol egyébként szeretetben élnek a kutyák, cicák, segítünk az állatorvosi és élelmezési költségekben.”

A kis csapat a lakóhelyük közvetlen környékén tevékenykedik, ahogy Linda mondja, azért “csak” ezen a területen, mert így is alig bírják, ráadásul Gyál bőven ellátja őket tennivalóval. Anikó és Eszter a “kutyások”, míg Judit és Linda a kóbor, illetve magukra hagyott cicák sorsát igyekszik szebbé tenni.

„Én már előtte is foglalkoztam állatmentéssel, de teljesen egyedül, itthon” – mesélte Linda, miközben a Monroe nevű fekete-fehér foltos kiscica épp profin modellt állt fotós kollégámnak. „Tavaly, a koronavírus-járvány során hallottam, hogy Anikónak sok a nehézsége a cicák elhelyezésével, mert az egyesületnek nincs saját menhelye, így az ideiglenes befogadóink és mi tényleg a saját otthonainkat osztjuk meg a kis állatokkal. Egyesületi „színekben” először novemberben járt nálam egy cica, Majka, amikor láttam Anikó egyik Facebook-posztját és szóltam neki, hogy nálam ideiglenesen el tudja helyezni.”

A böngésződ nem támogatja a video tag-et!https://nlc.p3k.hu/uploads/2021/09/linda.mp4

GIF

A tagok egyébként már az egyesület megalapítása előtt is foglalkoztak állatmentéssel, akkor még saját pénzből ellátva a talált kutyákat-cicákat.

„Gyálon dolgoztam, egy pékségben, ott gyakran megjelentek a kóbor kutyák” – tette hozzá. „Ilyenkor mindig Anikót hívtam, akit már régebbről ismertem. Korábban azért komoly szélmalomharcot jelentett ez a munka, így viszont, hogy összefogtunk, sokkal hatékonyabbak tudunk lenni.”

Mindig megkönnyezi az ember az ideiglenes állatkákat

Az egyesület eddig örökbeadott közel 350 védencéből Linda, személy szerint, az “bundásos” munkája során 25 állatkának szerzett gazdit, jelenleg az egyesületnél pedig több mint 35 nyávogó és 12 csaholó jószág várja, hogy szerető otthonba kerüljön.

Az ideiglenes gazdiság, azaz a magukra hagyott kisállatok mentése több szempontból is komoly lelkierőt kíván. Lindáék rengeteg szörnyűséget láttak már: fagyállóval megölt, vagy egyszerűen földhöz csapott kiscicákat, vagy épp a cikk elején említett kismacskákat, amelyek egy gyáli padláson, anyjuk után sírva várták a sorsukat. Hatan voltak, közülük kettőt az ottani lakó kutyája ölt meg, a másik négyet pedig az egyesület be akarta fogadni, azonban a lakó közölte, hogy nem léphetnek be az ingatlan területére, különben is „majd a kutya elintézi” a cicákat. Az állatkák azonban végül megmenekültek – igaz, ehhez arra is szükség volt, hogy túléljék a padlásról való lezuhanást, ezt követően azonban már ki tudták őket menekíteni onnan. Ezek után nem csoda, ha nagyon hozzánőnek befogadóik szívéhez, persze a kutyák úgyszintén. Linda el is érzékenyül, miközben meséli a borzalmas, illetve a szívmelengető sztorikat, amikor a nehéz sorsú kis jószágok végül szerető családokhoz kerülnek.

„Mindig megkönnyezi az ember, amikor elvisznek egy-egy kiscicát vagy kutyát, viszont annál jobb érzés nincs, amikor utána megkapod a fotókat és látod, hogy jó helyre kerültek” – mondta Linda, felemlegetve a Suzy nevű pitbull kutyus történetét, aki nyolc hónapig várta az egyesületnél, hogy valaki magához vegye. „Suzy már nem fiatal, 8 éves kutyus, akinek meghalt a gazdája, végül az illető fia keresett meg minket és kért tőlünk segítséget, mert nem tudta volna felelősséggel elhelyezni az állatot. Tegnapelőtt kaptunk róla fotót és bár gondozásunkban is nagyon jól érezte magát, a fotón viszont még ehhez képest is teljesen máshogy “mosolyog”, látszik rajta, hogy mennyire boldog.”

Nincs hétvége, nincs ünnepnap, meló viszont van

Anikó, Linda, Judit és Eszter rengeteg időt és energiát fordít az állatmentésre, ugyanis mindannyian “rendes”, hétköznapi munkájuk mellett foglalkoznak a kutyák-cicák ápolásával, gondozásával, a gazdik keresésével, és természetesen a rendszeres állatorvosi vizsgálatokkal, ezen felül pedig a felmerülő egészségügyi vészhelyzetek megoldásával. Elképesztő munkát tesznek bele, ami komoly logisztikai feladványt is jelent, hiszen az elengedhetetlen pénzkeresés közben csak korlátozottan tudnak foglalkozni az egyesületi ügyekkel.

„Mindannyian a munkánk mellett csináljuk, ami elég komoly szervezést igényel, mert tagjaink általában minden nap délután 5-ig dolgoznak” – avatott be minket Linda az egyesület munkájába. „Anikó, a mindennapi mentések mellett intézi a hatósági ügyintézést, az adminisztrációt, pénzügyeket és az ő vezetésével osztjuk szét egymás között a teendőket. Gyakran segítjük egymást, mert én annyiból meg vagyok kötve, hogy nincs kocsim, ezért több dolgot közösen csinálunk. Judit a mentések mellett vállalta az ivartalanítási program macskákkal kapcsolatos szervezését és lebonyolítását. Ezt viszont általában szombaton tudja megoldani, hétköznap folyamatosan szervezi ezeket a műtéteket, valamint a bejelentések mellett tartja a kapcsolatot az ideiglenes befogadókkal.

Eszter dolgozik a legkötöttebben, ő a telefonját sem tudja felvenni nap közben, így ő vállalta magára a gazdikereső hirdetések megírását, feltöltögetését a különböző fórumokra, ő kezeli az egyesület weboldalát, ha pedig a helyzet úgy kívánja, ideiglenes „mamiként” is tevékenykedik, emellett, Anikóval közösen rájuk hárul az összes egyesületi kutyus sétáltatása, valamint az önkéntesek koordinálása. Én délután, este dolgozom, így előtte tudok foglalkozni az egyesületi ügyekkel. Illetve, ha bejelentést, értesítést kapunk, hogy valahol elhagyott, sérült, kóbor állatot láttak, akkor az megy el értük, aki épp ráér. Akkor pedig még nem beszéltünk a bürokratikus dolgokról, hiszen az egyesületnél számlákat kell kezelni, pályázatokat írni, ami Anikóra hárul, míg Judit pedig a különféle bevásárlásokat és ezek célba érését intézi, például tápszert, gyógyszereket és hasonlókat.”

Szülinapra nincs kisállat

A mentett állatkák életének meghatározó pillanata, amikor végre gazdihoz kerülnek, ez viszont hatalmas felelősséget ró az egyesület tagjaira, hiszen nekik kell megszűrni a jelentkezőket, akik között bizony szép számmal akadnak olyanok, akikre nem bíznák rá jó szívvel a kutyákat-cicákat.

– mondta Linda. „Ez az érzékünk már kifejlődött több száz telefonhívás alatt. Ez is a munkánk egyik legfárasztóbb része, századszorra is elmondani ugyanazokat a tudnivalókat, és lerázni azokat, akik valamiért nem szimpatikusak.”

Az is intő jel, ha a jelentkező nem a hirdetésekben látott név alapján hivatkozik az állatokra, illetve, ha tárgyiasítva beszélnek az élő, lélegző kisállatokról. Linda ilyenkor egyből leteszi a telefont, de azokat sem kedveli, akik, a Bundás Barát Állatvédő Egyesület szigorú követelményeit kérdőjelezik meg.

„Nagyon felhúz, ha valaki azt mondja, hogy ő nem akarja ivartalanítani az állatot, ilyenkor megmondom, hogy nyugodtan tegye le a telefont, mert neki nem fogunk macskát-kutyát odaadni” – tette hozzá. „Hasonló a helyzet, ha valakinek problémája van azzal, hogy kizárólag benti tartásra adunk macskát, ugyanis, amikor heteken, hónapokon át gondját viseljük egy cicának, felneveljük, gyógyítjuk, akkor nem akarunk pár hét múlva kapni egy telefont, hogy kiesett az ablakon, vagy széttépte a szomszéd kutyája. Kijárós cicát így csak olyan helyekre adunk, ahol biztosítani tudják, hogy teljes biztonságban legyen és ne szökhessen el. Az is intő jel, ha valaki fogyóeszközként kezeli az állatokat, volt olyan, aki azzal hívott fel, hogy hát, széttépte a kutya az előző cicát, de pont ilyen volt, vihetik-e. Sokszor már a szóhasználatból érződik, hogy megbízható emberről van-e szó, vagy sem.”

Akit megriaszt ez a szigor, megnyugtathatjuk: aki kellő érdeklődéssel és érzékenységgel áll a témához, annak nem lesz gondja. Előfordult, hogy valaki nem értette, miért kell az örökbefogadott cicákat ivartalanítani, oltani vagy chipelni, azonban, ha normális stílusban kérdezi és meghallgatja az érvelést, illetve jelzi, hogy megértette, miért van szükség ezekre, boldog cicatulajdonosként térhet haza. Persze nem egyből, hiszen itt komoly bizalmi kapcsolatról van szó, meg aztán sokszor olyan fiatalok a mentett állatok, hogy nem is szabad még őket elhozni, amíg meg nem bizonyosodtak róla, hogy teljesen egészségesek.

„Sok idős ember szokott reklamálni, hogy nekik nem igazán szeretünk odaadni kölyköket” – mutat rá Linda egy első látszatra különös indokra. „Pedig ennek megvan az oka, ezek a kis állatok még nőnek, fejlődnek és foglalkozást igényelnek. Ha egy 70-80 éves ember magához vesz egy kölyökkutyát vagy kiscicát, nem fog tudni utánaszaladni, ha valamit csinál, ráadásul, ha nem neveli rendesen, egy nagyobb testű kutya 1-2 év alatt felnő és simán fel tudja dönteni, ami balesetveszélyes is lehet. Nekik inkább azt szoktuk ajánlani, hogy felnőtt, idősebb kutyát-cicát válasszanak, az a felelősségteljes döntés. Arról nem beszélve, hogy jó esetben egy kutya-cica 12-15 évig elél, ha pedig közben a gazdival történik valami, annak a felelősségét nekünk kell viselni, hogy ilyenkor mi történik az állatokkal. Itt, a másik szobában nálam is van most egy idősebb macska, Salamon, aki egy nagyon kedves, de elég félénk cica, őt is egy idősebb gazdi veszi majd magához, nagyon helyesen.”

Ezeket gondold végig, mielőtt örökbe fogadnál egy kutyát vagy cicát

Az ember szíve könnyen meglágyul, ha az örökbefogadásra váró állatkák, kutyusok, cicák fotóit nézegeti, azonban, mielőtt valaki telefont ragadna, érdemes átgondolni, hogy mivel jár az állattartás. A nyilvánvalón, azaz azon túl, hogy az állatkák folyamatos figyelmet, gondoskodást, etetést-itatást, játékot igényelnek, arra sem árt gondolni, hogy mindennek milyen anyagi költségei vannak. Ráadásul, ahogy a Bundás Barát Állatvédő Egyesület munkatársai rámutatnak, attól, mert valaki egy kutyakölyköt vagy kiscicát vesz magához, ez még nem jelenti azt, hogy ne merülhetnének fel akár azonnal komolyabb, több tízezer forintra rúgó orvosi költségek, amelyeket nem lehet halogatni, hiszen egy ilyen kis állat esetében akár 1-2 nap, sőt, akár néhány óra tétlenség is komoly következményekkel járhat.

„Nagyon felháborít, ha valakiről kiderül, hogy valójában csak ingyen kutyát-cicát keresnek” – mondta Linda. „Nekik azt szoktam mondani, hogy ott a plüssállat, azért kifizetnek 2-3 ezer forintot és utána nincs vele gondjuk. Ezek viszont itt élőlények, akiket gondozni kell. Itt vannak a saját macskáim, a 15 éves Süti és Zazie, illetve Charlie és Iván a két kutyám, rájuk egy kisebb lakás árát elköltöttem már. Ivánt az Illatos úti telepről hoztam el, ő Cushing-szindrómás, ami azt jelenti, hogy csak az ő gyógyszerei havi 30 ezer forintba kerülnek. Úgyhogy bármennyire is szeretném megtartani a Monroe nevű kiscicát – aki az interjú alatt komoly tornászmutatványokkal lopta be magát fotós kollégám szívébe – nem tehetem, mert ha neki valami baja lenne, azt már egyszerűen nem tudnám kifizetni.”

Ezeken felül pedig el kell fogadni, hogy az állattartásnak olyan feltételei vannak, mint a chipelés, a védőoltások – ez napjainkban amúgy is aktuális téma a koronavírus-vakcinák miatt – illetve, mint legfontosabb, az ivartalanítás. Ettől sokan ódzkodnak, mondván, hogy miért kell megcsonkítani az állatokat, holott, az otthon tartott kutyák-cicák élete nyugodtabb lesz egy mindössze pár órát felemésztő, minimálisan invazív orvosi beavatkozást követően, ráadásul, akkor attól sem kell tartani, hogy véletlenül kölykök jönnek a világra, akikkel aztán a gondatlan tulajdonos megint csak nem tudna mit kezdeni, így ők jobb esetben menhelyre, rosszabb esetben halálra lennének kárhoztatva.

Az örökbefogadási szerződésben mindezeket vállalni kell, akinek ez nem tetszik, az inkább gondolja át, hogy valóban meg szeretné-e osztani az életét egy másik élőlénnyel, aki mindenben az emberre lesz utalva, a táplálékszerzéstől az orvosi ellátáson át egészen odáig, hogy minden nap kapjon ivóvizet, elvégre nem a vadonban élünk. Az egyesület azt is megköveteli, hogy az örökbefogadó gazdik rendszeresen tájékoztassák őket az állatkák sorsáról, ez azonban a kamerás telefonok világában korántsem jelenti azt, hogy Lindáék hetente megjelennének az örökbefogadók lakásán.

„Erre se időnk, sem energiánk nem lenne, viszont nagyon is szeretnénk tudni, hogy mi történik az örökbeadott állatokkal” – mutat rá. „Szerencsére, azok a gazdik, akikkel végül meg tudunk állapodni, általában maguktól is küldik a helyzetjelentéseket, vagy a közösségi oldalakon látjuk a szívmelengető posztokat a kutyákról, cicákról, elvégre, ha hetekig, hónapokig, vagy akár évekig a gondját viseljük egy kutyusnak vagy egy cicának, nem felejtjük el őket, ha megtalálták a szerető otthonukat.”

„Az egyesület természetesen nem működhetne anélkül a sok szorgos és állhatatos önkéntes és tag nélkül, akik szintén szabadidejükben támogatnak minket azokban a feladatokban, amik már túlmutatnak rajtunk” – tette hozzá Pálmai Eszter. „Nehéz lenne név szerint felsorolni egyesével mindenkit, ezúton is köszönjük, hogy mindig mellettünk vannak.”

A Bundás Barát Állatvédő Egyesület tagjai, mint a fentiekből látható, szinte emberfeletti munkát végeznek, saját, szerény lehetőségeikkel nem törődve. Éppen ezért, minden támogatásnak nagyon örülnek, legyen szó pár zsák alomról, egy-két tasak eledelről, vagy épp egy-egy állat orvosi költségeinek a fedezéséről, így a hasonló adományok mellett pénzbeli adományokat és az adó 1  százalékokat is örömmel veszik. Akinek pedig ellágyult a szíve a cikkben látható fotóktól, nézzen körül az egyesület weboldalán, ahol jó eséllyel megtalálhatja a számára kedves kisállatot, akár kölyökről, akár jobb sorsra érdemes, idősebb kutyusról vagy cicáról van szó.

Még több csodálatos állat az nlc-n:

• Alakváltoztatással reagálnak a klímaváltozásra az állatok
• Mi köze a bálnáknak a szélturbinákhoz és a harkályoknak a fekete dobozokhoz?
• Ezek az állatok megtalálták az örök élet titkát