800 katona segít a hazai kórházakban az oltási akcióhéten

nlc | 2021. November 22.
Az eddigi állománynak több mint a másfélszeresét rendelték ki a kórházakba.

A Magyar Honvédség további katonákat küld a kórházakba az oltási akcióhét idejére, tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium hétfő este az MTI-t. Közleményük szerint eddig 300 katona teljesített folyamatosan szolgálatot a kórházakban és az egészségügyi intézményekben. A hétfőn indult oltási akcióhéten pedig további mintegy 480 katona segíti a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását. Így összesen 79 helyszínen csaknem 800 katona támogatja az egészségügyi ellátórendszer munkáját a járványkezeléssel összefüggésben.

Elkél a segítség: Oltásra várakozók a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház újonnan megnyitott oltópontja előtt 2021. november 22-én / Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A Honvédség kiemeli, hogy miként a járványhelyzet előző hullámai során tette, most is részt vesz a koronavírus elleni védekezésben. A kórházakba vezényelt katonák részt vesznek a logisztikai feladatokban, segédkeznek az érkező betegek testhőmérséklet-mérésében, a betegirányítási, betegkísérési és útbaigazítási, valamint adminisztrációs és szállítási feladatokban. “A Magyar Honvédség számára kiemelten fontos a magyar állampolgárok biztonsága, ezért a katonák mindent megtesznek azért, hogy segítsék a járvány elleni védekezést” – szögezte le közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

Beoltanak egy idős nőt a Szent Margit Kórház tornatermében berendezett oltóponton 2021. november 22-én. / Fotó: MTI/Kovács Attila

Exit mobile version