Amikor kijött az első előzetes a Vegyél el című romantikus filmhez, az interneten sokan megdöbbentően gagyinak gondolták a sztorit, amiben a csillogó életet élő popsztár szívfájdalmában koncert közben váratlanul rámutat egy tök átlagos pasira a közönség soraiban, és ott helyben, a fellépés közepette, egymást egyáltalán nem ismerve összeházasodnak, hogy aztán később egymást valóban megismerve megszülessen köztük a nagy szerelem. Igen, ez tényleg egy olyan történet, ami kizárólag egy hollywoodi forgatókönyvíró fejéből pattanhat ki, de nem ilyen sztorikkal vannak teli amúgy is az amerikai vagy épp angol romantikus filmek? Nem valami hasonlóról szólt néhány évtizeddel ezelőtt a gigászi sikert arató Notting Hill – Sztárom a párom is?
Jennifer Lopez és Owen Wilson a Vegyél el című filmben (fotó: UIP-Duna Film)
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nincs azzal semmi baj, ha egy romantikus film meseszerű, és egy egészen hihetetlen történetet mond el, ha közben van benne annyi báj, ötlet, jó duma, emlékezetes jelenet, karakteres fő- és mellékszereplők és valódinak tűnő érzések, hogy ettől megszülethessen a mozivarázs. A Jennifer Lopez és Owen Wilson főszereplésével készült Vegyél el nem kisebb feladatot vállalt magára, mint visszahozni a reflektorfénybe a klasszikus hollywoodi romkomokat, csakhogy ennek a várakozásnak képtelen megfelelni.
Film a dalokért
Jennifer Lopez egy Kat Valdez nevű pop szupersztárt alakít, akinek a karrierje és élete feltűnően emlékeztet Jennifer Lopezére, de ezen még gyorsan túllendültem. Az már kicsit jobban zavart, hogy imádott Jenniferünk jó eséllyel azért vállalta csak el a Vegyél el főszerepét, mert ideális terepet biztosított számára, hogy a film által megismertethesse az új dalait a közönséggel. A film teli van koncertfelvételekkel, stúdiózással: a rendező és JLo gyakorlatilag minden alkalmat megragad ahhoz, hogy az énekesnő előadhasson egy új dalt, és lehetőleg ne csak pár másodpercet hallhassunk belőle, hanem a nagy részét. Végig úgy éreztem, hogy Lopez csak afféle promóciós felületként tekint a filmre, és nem az a fontos neki, hogy jó filmet csináljon, hanem inkább az, hogy a dalait népszerűsítse. Nyilván a nagy Jennifer Lopez rajongókat ez nem fogja zavarni, de a sok előadás rendszeresen megakasztja a cselekményt, és részben ezért is nyúlik ez a vékonyka cselekménnyel rendelkező film kétórássá.
Jennifer Lopez és a romantika
A Vegyél el ugyan teli van klisékkel (reptérre rohanás, a cselekmény 2/3-ánál bedobott erőltetett konfliktus…), de nem ez a legfőbb hibája, hanem az, hogy nem meggyőződéssel, csak fáradtan használja őket. A film sokat jópofizik, viszont viccessé sajnos csak nagyon ritkán válik (a poénok nagy részéért az egyik mellékszereplő, a komikus Sarah Silverman a felelős), a giccs és a érzelgősség pedig lassan, de biztosan uralkodik el rajta. Természetesen fény derül rá, hogy a sok csillogás és rivaldafény mögött a popsztár is csak ember, aki egyszerű életre vágyik, meg persze arra, hogy szeressék, és a visszahúzódó matektanár is megszokja a szerelem kedvéért a csillogást, és már az élete első sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozik, mint a profik.
Jennifer Lopez Kat Valdez szerepében (fotó: UIP-Duna Film)
Egyetlen dolog teszi elviselhetővé az élményt: a főszereplők. Bár én képtelen voltam elhinni, hogy ők ketten akár egy nap erejéig is párt alkothatnának, külön-külön azért jól működnek. Jennifer Lopezt arra született, hogy az élete végéig romantikus filmekben játsszon: bár már elmúlt ötven, még mindig hitelesen hozza a szerelemben elvakultan hívő, az érzelmeit már-már kislányos ártatlansággal kezelő nőt, aki képes annyi bájt vinni a szerepeibe, hogy erről működjenek. Owen Wilson pedig továbbra is jó abban, hogy nagyrészt faarccal álljon, és néha benyögjön valami mérsékelten vicceset. A Vegyél el egy szokásos recept alapján összerakott, Valentin-napi mozizásra beállított tucattermék: mivel azonban mostanában elég ritkán lehet ilyet mozivásznon látni, nem fog fájni.
A Vegyél el már látható a magyar mozik műsorán.