„Miközben egy gyilkos vírusról szóló sorozaton dolgoztunk, megjelent a világban egy gyilkos vírus”

Valljuk be, a sorozatot nézve nem nagyon lehet elkerülni az összehasonlításokat a koronavírussal.

Himesh Patel: Igen, ez eléggé adja magát, pedig függetlenül attól készült. Még 2020 januárjának végén kezdtük el a munkát, és miközben egy gyilkos vírusról szóló sorozaton dolgoztunk, megjelent a világban egy gyilkos vírus. Szörnyű volt átélni valami hasonlót a valóságban, mint amin épp egy fikciós sorozat készítésekor dolgoztunk. A Tizenegyes állomás története elég sötét, ugyanakkor egy idő után teljesen más irányt vesz, mint amire számítanál.

Amikor egy posztapokaliptikus történetet nézek, gyakran szoktam belegondolni abba, hogy mit tennék egy hasonló helyzetben, hogyan próbálnék túlélni. Ti is agyaltatok ilyesmiken forgatás közben?

Mackenzie Davis: Azt hiszem, engem sokkal inkább foglalkoztatott, hogy milyen lehet a megmaradt emberek életstílusa azután, hogy az emberiség nagy része elpusztult. Mondjuk, ez valószínűleg azért lehet, mert az én történetszálam húsz évvel a vírus kitörése után, a jövőben játszódik. Néha azt éreztem, hogy túlságosan is elmerülök az olyan részletekben, minthogy meddig tartanak ki az ilyen-olyan készleteink, ki az, aki megtermeli a zöldségeket és gyümölcsöket, honnan szereztünk ilyen-olyan szerszámokat… Elképesztően nehéz lehet újra működőképes életkörülményeket teremteni a semmiből és felvenni a nomád életmódot, hiszen ezzel az életmóddal az ember sokszor rászorul az idegenek kedvességére, akikkel útközben találkozik. Ez a vándorló életforma nagyon kényelmetlen, de megvan a maga varázsa.

A forgatás körül tomboló koronavírus hatással volt a játékotokra?

Himesh Patel: Hogyne lett volna. Amíg nem forgattunk, be voltam zárva a lakásomba, és amikor forgatni mentem, egy olyan jelenetsort vettünk fel, ahol hosszú időre be voltam zárva egy lakásba. Természetesen ez nyomot hagy az emberen és a színészi alakítására is kihat. Ami a forgatás előtt pusztán fikciónak tűnt, hirtelen nagyon is valóságossá vált, és ez természetesen kihat az ember gondolkodásmódjára.

Mackenzie Davis: Télen szinte mindent belsőkben forgattunk, nyáron pedig szinte mindent külsőkben, és ez is eléggé visszaadta a lockdown érzését. Szegény Himeshnek azért jutott jó néhány kinti forgatási nap is a jéghideg télben, nem irigyeltem érte.

Mackenzie, a karakteredet először gyerekként látjuk, majd jön egy nagy ugrás, és már felnőttként látjuk viszont, amint te játszod. Segítette a gyerekkori szál azt, ahogyan a karakteredet felépíted?

Mackenzie Davis: Még 2019 szeptemberében csatlakoztam a Tizenegyes állomáshoz, és a koronavírus miatt hihetetlenül sok idő telt el addig, hogy valóban elkezdődjön a forgatás, szóval sokkal több időm volt gondolkodni a karakteremről, mint általában. Amikor végre enyhült a pandémia és belevághattunk a munkába, az első munkanapomon sok időt töltöttem együtt a kislánykorú énemet alakító Matilda Lawsonnal, és természetesen nagy hatással volt rám. Korábban is beszéltünk már Skype-on párszor, de az nem a legjobb módja annak, hogy megismerj valakit.

Hogyan zajlott a felkészülés, ha már ilyen sok időtök volt rá?

Mackenzie Davis: A lezárások idején egy barátnőm hozzám költözött, hogy legalább társaságban teljen a bezártság. Akkoriban az első hat epizód forgatókönyve már nálam volt, és mivel sokat unatkoztunk, úgy döntöttünk, hogy a forgatókönyvek alapján eljátszom a jeleneteimet, ő pedig felveszi az iPhone kamerájával. Gyakorlatilag leforgattuk az első hat epizódot ebben a formában, különböző házi eszközöket használva kellékekként. (nevet) Szóval van egy saját készítésű, iszonyatosan low budget verziónk a Tizenegyes állomásból, és nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Nagyon vicces, mert amikor nem az én karakterem beszél, vagy nem is vagyok a jelenetben, akkor csak vettük az üres falat, aztán mondjuk harminc perc falmutatás után mondtam egy mondatot. (nevet)

Himesh Patel: Ezt mindenképp látni szeretném.

Mackenzie Davis: Hidd el, nagyon rossz. (nevet)

Olvastátok a regényt, mielőtt belevágtatok a forgatásba?

Himesh Patel: Én már a meghallgatásra készülve kiolvastam mindössze két-három nap alatt. Nagyon élveztem, de már az első epizód forgatókönyvét olvasva láttam, hogy a sorozat azért eléggé más irányt vesz, mint a könyv.

Mackenzie, a karakteredet a sorozatban láthatjuk színpadon, ahogyan éppen Shakespeare-t ad elő, és úgy tűnik, mintha a múltbéli traumáit használná fel ahhoz, hogy az alakítása átélhető legyen. Színészként te is mindig a saját múltadból dolgozol és onnan hozol fel érzéseket?

Mackenzie Davis: Az a jelenet inkább arról szól, hogy kinyílik Kirstenben egy ajtó, amin keresztül rengeteg emlék árasztja el. Viszont a kérdésre reagálva: színészként minden helyzetben azt teszed, amire éppen szükség van. Ugyanakkor azt vettem észre magamon, hogy számomra hosszú távon biztosan egészségtelen, hogy a saját múltamból, a saját fájdalmaimból dolgozni. Az egyik napon működik ez a módszer, a következőn pedig már nem. Azt hiszem, hasznosabb átgondolni és megérteni, hogy egy karakter mit és miért tesz, mint megpróbálni mindig a saját életedre szorítkozni és a korábbi tapasztalataidból dolgozni.

Mit gondoltok, egy pandémia közben az embereket érdekelhet egy olyan sorozat, ami szintén egy pandémiáról szól?

Himesh Patel: Őszintén szólva, fogalmunk sincs. Abban reménykedünk, hogy végeredményben ez a történet teli van reménnyel, és az emberek szeretik a reményteli dolgokat. Az emberek viselkedése amúgy is kiszámíthatatlan. A koronavírus miatti lezárások kezdete után sok barátom rögtön olyan filmeket kezdett nézni, mint a Fertőzés meg a Vírus. Valaki el akarja terelni a figyelmét egy kellemetlen szituációról, míg mások inkább belevetik magukat a mély vízbe. Lehetetlen megjósolni, hogyan fognak reagálni a nézők. (azóta kiderült, hogy a sorozat Amerikában sikeres lett – a szerző)

Mackenzie Davis: A sorozat azt a kérdést teszi fel, hogy mi történne, ha egy vírus még a mostani koronavírus-pandémiánál is sokkal-sokkal pusztítóbb lenne. Mi történne azután? Szerintem érdekes válaszokat ad arra, hogyan próbálnak az emberek újra közösségeket létrehozni a semmiből. Milyen mindenkit elveszíteni magad körül, hogy aztán új embereket találj magadnak, akikkel új közösséget építhetsz? Rengeteg kedvességet és emberséget lehet találni, bárhová megyünk a világban, és a Tizenegyes állomás reményeim szerint meg tudja mutatni ezt. Ha veszteség ér minket, erre kell fókuszálnunk.

Mit gondoltok, a művészetek hogyan tudnak segíteni az embereknek egy krízishelyzet során?

Himesh Patel: A művészet mindent túlél, és hatalmas szerepe van. Az emberekben ég egy belső vágy a művészetek iránt. Legyen bármilyen súlyos egy szituáció, az emberek valahogy mindig megtalálják a módját, hogy alkossanak vagy élvezhessék a művészet gyümölcseit. Jó példa erre, hogy a lezárások idején sokan fogyasztottunk filmeket és sorozatokat, sok színház is megtalálta a módját, hogy közönség nélkül, de játsszon, és az előadásokat online közvetítse, de lehetett találni ilyen koncerteket is.

A sorozat egy különleges jelenettel indul, amiben egy színész szívrohamot kap a színpadon, miközben pont egy darabot játszik a közönség előtt. Ez egy elég extrém szituáció. Érdekelne, hogy számotokra mi volt eddig a legextrémebb helyzet, amiben színészként részetek volt?

Himesh Patel: Négy éve játszottam először a Westenden. A darabban volt egy hátizsákom, ami véletlenül beakadt az egyik felemelkedő díszletelembe, és aztán végig ott lógott a nézők előtt. Még mindig rémálmaim vannak miatta. (nevet) Tudom, kicsit uncsi válasz volt.

Mackenzie Davis: Egyszer egy teljes tál levest öntöttem Jeff Daniels ölébe. Iszonyat kínosan éreztem magam. (ők ketten a Magyarországon forgott Mentőexpedíció című sci-fiben dolgoztak együtt – a szerző)

Himesh Patel: Direkt csináltad?

Mackenzie Davis: Nem mondtam, hogy visszakérdezhetsz. (nevet)

A Tizenegyes állomás című sorozat epizódjai már láthatók az HBO Max műsorán.