Valljuk be, a sorozatot nézve nem nagyon lehet elkerülni az összehasonlításokat a koronavírussal.
Himesh Patel: Igen, ez eléggé adja magát, pedig függetlenül attól készült. Még 2020 januárjának végén kezdtük el a munkát, és miközben egy gyilkos vírusról szóló sorozaton dolgoztunk, megjelent a világban egy gyilkos vírus. Szörnyű volt átélni valami hasonlót a valóságban, mint amin épp egy fikciós sorozat készítésekor dolgoztunk. A Tizenegyes állomás története elég sötét, ugyanakkor egy idő után teljesen más irányt vesz, mint amire számítanál.
Himesh Patel a Tizenegyes állomás című sorozatban (Fotó: Profimedia)
Amikor egy posztapokaliptikus történetet nézek, gyakran szoktam belegondolni abba, hogy mit tennék egy hasonló helyzetben, hogyan próbálnék túlélni. Ti is agyaltatok ilyesmiken forgatás közben?
Mackenzie Davis: Azt hiszem, engem sokkal inkább foglalkoztatott, hogy milyen lehet a megmaradt emberek életstílusa azután, hogy az emberiség nagy része elpusztult. Mondjuk, ez valószínűleg azért lehet, mert az én történetszálam húsz évvel a vírus kitörése után, a jövőben játszódik. Néha azt éreztem, hogy túlságosan is elmerülök az olyan részletekben, minthogy meddig tartanak ki az ilyen-olyan készleteink, ki az, aki megtermeli a zöldségeket és gyümölcsöket, honnan szereztünk ilyen-olyan szerszámokat… Elképesztően nehéz lehet újra működőképes életkörülményeket teremteni a semmiből és felvenni a nomád életmódot, hiszen ezzel az életmóddal az ember sokszor rászorul az idegenek kedvességére, akikkel útközben találkozik. Ez a vándorló életforma nagyon kényelmetlen, de megvan a maga varázsa.
A forgatás körül tomboló koronavírus hatással volt a játékotokra?
Himesh Patel: Hogyne lett volna. Amíg nem forgattunk, be voltam zárva a lakásomba, és amikor forgatni mentem, egy olyan jelenetsort vettünk fel, ahol hosszú időre be voltam zárva egy lakásba. Természetesen ez nyomot hagy az emberen és a színészi alakítására is kihat. Ami a forgatás előtt pusztán fikciónak tűnt, hirtelen nagyon is valóságossá vált, és ez természetesen kihat az ember gondolkodásmódjára.
Mackenzie Davis: Télen szinte mindent belsőkben forgattunk, nyáron pedig szinte mindent külsőkben, és ez is eléggé visszaadta a lockdown érzését. Szegény Himeshnek azért jutott jó néhány kinti forgatási nap is a jéghideg télben, nem irigyeltem érte.
Mackenzie Davis a Tizenegyes állomásban (Fotó: Profimedia)
Mackenzie, a karakteredet először gyerekként látjuk, majd jön egy nagy ugrás, és már felnőttként látjuk viszont, amint te játszod. Segítette a gyerekkori szál azt, ahogyan a karakteredet felépíted?
Mackenzie Davis: Még 2019 szeptemberében csatlakoztam a Tizenegyes állomáshoz, és a koronavírus miatt hihetetlenül sok idő telt el addig, hogy valóban elkezdődjön a forgatás, szóval sokkal több időm volt gondolkodni a karakteremről, mint általában. Amikor végre enyhült a pandémia és belevághattunk a munkába, az első munkanapomon sok időt töltöttem együtt a kislánykorú énemet alakító Matilda Lawsonnal, és természetesen nagy hatással volt rám. Korábban is beszéltünk már Skype-on párszor, de az nem a legjobb módja annak, hogy megismerj valakit.
Mackenzie Davis és Luca Villacis (Fotó: Profimedia)
Hogyan zajlott a felkészülés, ha már ilyen sok időtök volt rá?
Mackenzie Davis: A lezárások idején egy barátnőm hozzám költözött, hogy legalább társaságban teljen a bezártság. Akkoriban az első hat epizód forgatókönyve már nálam volt, és mivel sokat unatkoztunk, úgy döntöttünk, hogy a forgatókönyvek alapján eljátszom a jeleneteimet, ő pedig felveszi az iPhone kamerájával. Gyakorlatilag leforgattuk az első hat epizódot ebben a formában, különböző házi eszközöket használva kellékekként. (nevet) Szóval van egy saját készítésű, iszonyatosan low budget verziónk a Tizenegyes állomásból, és nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Nagyon vicces, mert amikor nem az én karakterem beszél, vagy nem is vagyok a jelenetben, akkor csak vettük az üres falat, aztán mondjuk harminc perc falmutatás után mondtam egy mondatot. (nevet)
Himesh Patel: Ezt mindenképp látni szeretném.
Mackenzie Davis: Hidd el, nagyon rossz. (nevet)
Olvastátok a regényt, mielőtt belevágtatok a forgatásba?
Himesh Patel: Én már a meghallgatásra készülve kiolvastam mindössze két-három nap alatt. Nagyon élveztem, de már az első epizód forgatókönyvét olvasva láttam, hogy a sorozat azért eléggé más irányt vesz, mint a könyv.
Mackenzie, a karakteredet a sorozatban láthatjuk színpadon, ahogyan éppen Shakespeare-t ad elő, és úgy tűnik, mintha a múltbéli traumáit használná fel ahhoz, hogy az alakítása átélhető legyen. Színészként te is mindig a saját múltadból dolgozol és onnan hozol fel érzéseket?
Mackenzie Davis: Az a jelenet inkább arról szól, hogy kinyílik Kirstenben egy ajtó, amin keresztül rengeteg emlék árasztja el. Viszont a kérdésre reagálva: színészként minden helyzetben azt teszed, amire éppen szükség van. Ugyanakkor azt vettem észre magamon, hogy számomra hosszú távon biztosan egészségtelen, hogy a saját múltamból, a saját fájdalmaimból dolgozni. Az egyik napon működik ez a módszer, a következőn pedig már nem. Azt hiszem, hasznosabb átgondolni és megérteni, hogy egy karakter mit és miért tesz, mint megpróbálni mindig a saját életedre szorítkozni és a korábbi tapasztalataidból dolgozni.
Himesh Patel (Fotó: Profimedia)
Mit gondoltok, egy pandémia közben az embereket érdekelhet egy olyan sorozat, ami szintén egy pandémiáról szól?
Himesh Patel: Őszintén szólva, fogalmunk sincs. Abban reménykedünk, hogy végeredményben ez a történet teli van reménnyel, és az emberek szeretik a reményteli dolgokat. Az emberek viselkedése amúgy is kiszámíthatatlan. A koronavírus miatti lezárások kezdete után sok barátom rögtön olyan filmeket kezdett nézni, mint a Fertőzés meg a Vírus. Valaki el akarja terelni a figyelmét egy kellemetlen szituációról, míg mások inkább belevetik magukat a mély vízbe. Lehetetlen megjósolni, hogyan fognak reagálni a nézők. (azóta kiderült, hogy a sorozat Amerikában sikeres lett – a szerző)
Mackenzie Davis: A sorozat azt a kérdést teszi fel, hogy mi történne, ha egy vírus még a mostani koronavírus-pandémiánál is sokkal-sokkal pusztítóbb lenne. Mi történne azután? Szerintem érdekes válaszokat ad arra, hogyan próbálnak az emberek újra közösségeket létrehozni a semmiből. Milyen mindenkit elveszíteni magad körül, hogy aztán új embereket találj magadnak, akikkel új közösséget építhetsz? Rengeteg kedvességet és emberséget lehet találni, bárhová megyünk a világban, és a Tizenegyes állomás reményeim szerint meg tudja mutatni ezt. Ha veszteség ér minket, erre kell fókuszálnunk.
Mit gondoltok, a művészetek hogyan tudnak segíteni az embereknek egy krízishelyzet során?
Himesh Patel: A művészet mindent túlél, és hatalmas szerepe van. Az emberekben ég egy belső vágy a művészetek iránt. Legyen bármilyen súlyos egy szituáció, az emberek valahogy mindig megtalálják a módját, hogy alkossanak vagy élvezhessék a művészet gyümölcseit. Jó példa erre, hogy a lezárások idején sokan fogyasztottunk filmeket és sorozatokat, sok színház is megtalálta a módját, hogy közönség nélkül, de játsszon, és az előadásokat online közvetítse, de lehetett találni ilyen koncerteket is.
Mackenzie Davis és Daniel Zovatto a Tizenegyes állomásban (Fotó: Profimedia)
A sorozat egy különleges jelenettel indul, amiben egy színész szívrohamot kap a színpadon, miközben pont egy darabot játszik a közönség előtt. Ez egy elég extrém szituáció. Érdekelne, hogy számotokra mi volt eddig a legextrémebb helyzet, amiben színészként részetek volt?
Himesh Patel: Négy éve játszottam először a Westenden. A darabban volt egy hátizsákom, ami véletlenül beakadt az egyik felemelkedő díszletelembe, és aztán végig ott lógott a nézők előtt. Még mindig rémálmaim vannak miatta. (nevet) Tudom, kicsit uncsi válasz volt.
Mackenzie Davis: Egyszer egy teljes tál levest öntöttem Jeff Daniels ölébe. Iszonyat kínosan éreztem magam. (ők ketten a Magyarországon forgott Mentőexpedíció című sci-fiben dolgoztak együtt – a szerző)
Himesh Patel: Direkt csináltad?
Mackenzie Davis: Nem mondtam, hogy visszakérdezhetsz. (nevet)
A Tizenegyes állomás című sorozat epizódjai már láthatók az HBO Max műsorán.
