Húsvéti vidéki romantika – így locsolkodtak régen a magyarok

nlc | 2022. Április 17.
Amikor még vízzel locsoltak, nem olcsó kölnikkel. Sok-sok vízzel. Csodálatos fotók egy csodálatos (?) hagyományról.

Arról vitatkozhatunk, van-e létjogosultsága annak, hogy életerős legények kergetik a népi viseletbe öltözött, elszaladni éppen ezért mérsékelten képes lányokat, ha pedig utolérik őket, körbeveszik és egy vödör (hideg) vizet locsolnak a nyakukba. Van, aki szerint akadnak hagyományok, amelyeket nem ártana elengedni, főleg, ha az nem éppen #metoo-kompatibilis (lássuk be, a hagyományos húsvéti locsolkodás márpedig nem az), és van, aki úgy van vele, hogy örökségünket igenis ápolni kell, és ha mind beleegyeztek, akkor egyébként sincs vele semmi baj. Mi ezt a vitát most nem döntjük el.

Arról viszont nem vitatkozhatunk, hogy csodálatos fotók készültek-e a fent említett hagyományról: csodás fotók készültek és kész. Éppen ezért feltúrtuk a rendelkezésrünkre álló fotóarchívumokat a Getty Imagestől az MTI-n át a Fortepanig, és visszamentünk az időben, ameddig csak tudtunk, azaz majd’ száz évvel ezelőttig. Amikor a csokinyuszikat még hírből sem ismerték, csak tojás volt, azt viszont olyan elmélyülten, nagy műgonddal festette egyszerre akár három generáció is, mintha Michelangelo a Sixtus-kápolnát. És persze ott a locsolkodás, csapatostul, egyénileg, szódásszifonnal, vödörrel, ha kell, harmonikával.

A legtöbbet mégsem a ruhák és a mozdulatok mesélik el, hanem a tekintetek, amelyekben ott az egész 20. századi magyar történelem: még a legvidámabb pillanatokban is érezni a fotókon, hogy éppen egy háború árnyékában, vagy két háború között járunk.

Lányok tanulják a tojásfestést, 1966. (Fotó: Keystone-FranceGamma-Rapho via Getty Images)

Lányok tanulják a tojásfestést Tolnán, 1950 körül (Fotó: Keystone/Getty Images)

Húsvéti locsolásra induló legények Szentistvánban (MTI Fotó/Magyar Fotó: Langer Klára)

A Kalocsa-vidéki húsvéti népszokásokhoz hűen a legények Húsvét hétfőjén vödörből zúdítják a vizet a miskei lányokra (MTI Fotó: Fehérváry Ferenc)

A húsvéti ünnepek közeledtével festik a lányok-asszonyok a tojásokat (Fotó: MTI/Magyar Fotó)

A húsvéti ünnepek közeledtével festi a tojásokat egy asszony unokájával és dédunokájával (Fotó: MTI/Magyar Fotó)

Népviseletbe öltözött lányok egymásba karolva állnak a faluszéli Vikhancon húsvétkor (MTI Fotó/Magyar Fotó: Jónás Pál)

Locsolkodó legények, 1976. (Fotó: Albert Kozak/Hulton Archive/Getty Images)

Tojást festő parasztasszony, 1935. (Fotó: KEYSTONE-FRANCE/Gamma-Rapho via Getty Images)

Főtt tojást és bort kínál egy lány a legényeknek Húsvét vasárnapján Szentistvánban
(MTI Fotó/Magyar Fotó: Langer Klára)

Kalocsai népviseletbe öltözött fiatal lányok beszélgetnek és nézegetik a festett húsvéti tojásokat egy település utcáján (MTI Fotó: Járai Rudolf)

Húsvéti ételszentelésre várakozók Porcsalmán, 1976. (Fotó: Fortepan)

Lányok húsvéti ajándékokkal, 1933. (Fotó: Jankovszky György/Fortepan)

Tojáskeresés egy pesti udvaron, 1935. (Fotó: Ebner/Fortepan)

Tojáskeresés az udvaron, 1946. (Fotó: Fortepan/Kieselbach Tamás)

Gyerekek indulnak tojáskeresésre egy parkban, 1937-ben (Fotó: Fortepan/Vojnich Pál)

Exit mobile version