A legolcsóbb csokinyuszik tesztje

Minden családnak megvan a maga húsvéti szertartása, van, ahol lazán kezelik, van, ahol kényszeresen ragaszkodnak ahhoz, hogy évről évre a legapróbb részlet is stimmeljen és lehetőleg mindig pontosan ugyanaz történjen. Nem akarok vagánykodni, de mi aztán tényleg kimaxoljuk a nyúlünnepet. Hogy miért pont ezt, és nem mondjuk a hagyományosan jelentősebb szülinapokat és karácsonyt? Egyszerű: a csoki miatt.

Egy hónappal, de legfeljebb három héttel a nagy nap előtt kezdődik az aktus. A heti nagybevásárlás ilyenkor sokkal hosszabb, a szülők tökéletesen komponált csokiválogatást vadásznak össze a Tesco-Aldi-Lidl háromszögben (na jó, ez főleg az anyukámon múlik, apám ilyenkor befelé sóhajtozva várja a végét), amit gondosan elrejtenek a garázsban, elsősorban nem a gyerekek elől, hiszen a háromból már csak egy él velük többé-kevésbé egy háztartásban: inkább önmaguk elől.

Általában két, legfeljebb három napig, azaz az első hosszabb Netflix-maratonig bírják; hogy pontosan mi történik, arról keveset mesélnek, de úgy képzelem, egy ponton egymásra néznek és szavak nélkül is tudják, mi következik. Először csak a kisebb kiszerelésű csokikra mennek rá, amelyek hiányát észre sem veszi majd a gyerek, aztán a közepesekre, azzal, hogy majd visszapótolják, egy nappal a következő nagybevásárlás előtt pedig a testesebb tételek következnek, hiszen másnap úgyis bolt, legfeljebb lezavarják az egész mizériát még egyszer, most már úgyis tudják, idén mi melyik polcon van, nekünk meg nem kell megtudnunk, mi történik a színfalak mögött.

Ez háromszor ismétlődik meg húsvétig, ám mivel a családi büdzsé véges, a csokik egyre olcsóbbak lesznek, és ez teljesen rendben van: a szüleink végiggürizték az életüket, ezek után a Lindt- és Milka-mámorban végigbambult Blacklist-maraton a minimum, amit megérdemelnek, függetlenül attól, hogy ebbe a kissé körülményes narratívába csomagolják be. Most inkább azzal szeretnék foglalkozni, hogy

most pedig, a gasztroforradalom és a kézművesmozgalom közepette ideje, hogy le- és elszámoljunk azzal, hogy mit is jelent ez és mik a következményei. Első lépésben nézzük meg, hogy van-e bármi baj az olcsó csokikkal, és ha igen, micsoda. A kérdés azért is aktuális, mert a várhatóan brutális élelmiszerár-emelkedés bizony a csokoládét is érinti majd, méghozzá durvábban, mint a legtöbb terméket. Az aktuális piacon végigtekintve gyorsan kiderül, hogy a legolcsóbb 80 grammos (tehát értelmezhető méretű) „no name” csokinyuszi is legalább 400 forint, azaz jóval drágább, mint egy 100 grammos táblás Milka, amely csak 300 forint. 5-600 forintért már ismerős neveket látunk, a felső-középkategória, mint a jellegzetes arany Lindt-nyuszi 1000 forintnál kezdődik.

Fotó: Neményi Márton

A kereskedők a hvg.hu cikke szerint 900 tonnás forgalomra számítanak, azaz 10 százalékkal több csokit veszünk húsvétig, mint tavaly. Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke úgy tudja, idén csak húsvéti csokira 5 milliárd forintot költünk majd összesen (tavaly a teljes édességpiac hozott 230 milliárdot).

Ez ráadásul még a válság előtti állapot. A háború miatt veszélyben a napraforgóolaj-utánpótlás és máris hiánycikk a csomagolóanyag, miközben a cukor két és félszeresére drágult az elmúlt három évben. Sánta elmondta, ennek ellenére stabil volt az édességek ára az elmúlt két évben, és ez a mostani piac is nyugodt, már csak azért is, mert

Karácsonyra azonban berobbannak majd az árak, és a következő húsvét is brutális lesz. A konklúzió: a nem a felső tízezerbe tartozó édesszájúak vagy a mennyiségből vesznek vissza, vagy a minőségből – és ne legyenek illúzióink, hogy a többség melyiket választja majd.

Az olcsó csokikkal márpedig – nyilván nem lövök le nagy poént – nem árt vigyázni. A sok-sok cikk, amely a csokoládé jótékony hatásait hangsúlyozza, mind az étcsokiról szól: a kakaóbab ezekben tartalmazza a rezet, foszfort, magnéziumot, káliumot, vasat és cinket. A csokinyuszik 99 százalékát (nem hivatalos adat) kitevő tejcsokoládéban rengeteg a hozzáadott cukor, ráadásul nem csak hizlal, hanem a csontritkulást is fokozza, csokifüggőknél a vesekő is játszhat, felboríthatja az immunrendszert és a bélflórát is.

De hát mit tegyünk, ha egyszer nagyon finomak – mondja erre az ország jelentős hányadát képviselő csokifüggő közösség. Itt kell feltennünk a kérdést:

Partidrogok, testhorror és genderőrület: levetkőztettük a csokinyuszikat, és most nem tudunk aludni

Mivel az én ízlelőbimbóimat már rég legyalulta az évente kétszer esedékes rohamszerű olcsócsoki-fogyasztás, és képtelen vagyok megkülönböztetni egy százforintos bolt alsó polcáról levadászott, csokoládé jellegű bevonómasszából, ipari aromákkal készült amorf nyulat egy tisztességes alapanyagokból, becsületesen kiöntött példánytól, ezért az összevásárolt tételeket – amelyeket nemrég részletes, de kizárólag esztétikai alapú elemzésnek vetettünk alá – a kollégáimra bíztam. Megúszósnak tűnhet, de a végeredményt nézve igazam volt: olyan határozott minták rajzolódtak ki az alkalmi tesztelőknek hála, amelyeket egyedül képtelen lettem volna körberajzolni.

Fotó: Neményi Márton

A Favorina pink tejcsokis nyula például rögtön meglepően jól jött ki a helyzetből: a márka korántsem cseng olyan jól, mint egy Milka vagy Kinder (bár ez utóbbit éppen most vágta haza a szalmonella), magának a nyuszinak semmi szégyellnivalója nincs. Judit szerint „lágy, tejes, édes”; ő elhiszi róla, hogy került bele kakaó. Ádám szerint szimplán „nem rossz”, legfeljebb kicsit édesebb és tejesebb, mint várta, de hát egy csokinyuszi esetében ez aligha komoly vád. Anett nem volt ilyen elnéző. „Nagyon vékony volt a csokiréteg, és annyira törött, hogy az nem igaz, de mégis kakaós tejbevonó massza íze volt. Viszont legalább a vékonysága miatt gyorsan olvadt a számban (és gondolom a kezemben is, de ezt nem vártam meg). Régi emlékeim szerint nagyanyám valami ilyesmit olvasztott a sütik tetejére, de az akkoriban Katica néven futott és nem húsvéti csoki nyúlnak volt álcázva.” Dóra a nosztalgiafaktor ellenére („az egyik nagyim volt eléggé olcsójános, és tőle kaptunk hasonlókat tesomékkal még kicsiként”) magában nem enné meg, de egy kis tejjel felolvasztva, esetleg sütibe sütve már simán menthető. Zita szerint hozza a kötelezőt: „egészen csokiszerű, genderfixált gondolkodású, lányos szülőknek ajánlott”.

Fotó: Neményi Márton

Második versenyzőnk a Tibi Classic; a név ismertsége okán jó eredményeket várnánk, de az összkép nem túl biztató. Judit konkrétan kiköpte. „Olyan íze van mintha savanyú tejjel készítették volna, értékelhetetlenül rossz.” Ádám nagy küzdelmek árán lenyelte, de neki is gyanús volt, hogy már lejárt. (Megnéztük: nem járt le, és egy tisztességes csokinál az ilyesmi egyébként sem szabad, hogy számítson, nem igaz?) Anett sem érzett benne sok kakaót, „és az állaga is inkább a tejbevonó masszára emlékeztet”. Dóra is átverve érezte magát: „szeretem a Tibi csokit, szóval meglepődtem, hogy az mennyire bűn rossz”. Zitáé a különvélemény: „Lágy textúrával bíró, kellemesen jellegtelen, hókaszínű. Kétségtelenül hozza gyermekkorunk alapélményét – talán a finom tejsavópor és a szójalecitin teszi. Megjelölése szerint classic. Csak egyetérteni tudunk.”

Fotó: Neményi Márton

A noname kategória archetípusa a Microse Kft. tudatmódosult nyula, amely, mint kiderült, karamelles. Innentől kezdve ízlés dolga volt, ki hogy reagált rá, de összességében nem futott szép kört. Többen prémium ambíciókat fedeztek fel az ízek között. „Ha felfelé akarom tolni Toffifee-nyúl, de nem, nyilván nem, ez inkább gyártási probléma és némi odaégett cukor oka lehet” – mondja Judit. „Ha valaki szereti a karamellt, még ízletes is lehet, de csokinyúltól más várnék.” Ádám szerint „erről nem volt szó”, és Anett is a fake newst kéri számon a gyártón: „Egy csoki legyen csokis, ha karamellás csokis akkor írják rá. Ez a kombó így nem okés.” Zita megint máshonnan közelít: „Meglepő módon mandulás utóízekkel operál, ami beemeli a prémium kategóriába, kis marketingbefektetéssel sokra vihetné.”

Fotó: Neményi Márton

Még inkább átverve érezték magukat az aranyszínű Lindt-utánzattól, amelyen semmiféle márkajelzést nem találtunk. Bár mindenki tudta, hogy semmi köze a legendás gyártóhoz, a nyuszi megjelenése mégis beszivárgott az elvárások közé. Judit elintézte annyival, hogy „mellékíze nincs, de különösebben jellege sem”, igaz, mégis pont itt tört elő az alanyi költő, szerinte ugyanis

Ádám szerint „gyenge próbálkozás”, Anettet pedig teljesen kikészítette a semmilyenség: titokban egy kicsit Lindt-ízt várt, „de ez inkább átvágás volt: jellegtelen, tejes ízű, semmint kakaós”. Zitának annyira áthallásos volt, hogy inkább bele sem kóstolt, megkímélte magát a csalódástól.

Fotó: Neményi Márton

Szegény tesztelők napját végül a Boci mentette meg (azaz tette kicsit elviselhetőbbé), amely a Favorinával holtversenyben végezte magasan a többi felett. Étcsokisabb, kevésbé édes, nem spórolták ki a kakaót, kellően vastag, és még a fehér szín is meglepően jól működik – ezek voltak a vélemények. Zita egy sommelier érzékenységével állt hozzá: „Az emulgeálószer könnyen befogadhatóvá teszi ezt a tételt, míg a 30%-os szárazanyag-tartalom hozza a szükséges roppanós elemet.” Az íz számára nem volt az igazi, de a retrótisztelet miatt nem szólta le. Tesztünk legnagyobb bókját is a Boci kapta, mégpedig Judittól: