Istenhez (és itt most tulajdonképpen mindegy is, hogy valamelyik konkrét istenséghez vagy úgy általában csak az istenség koncepciójához) mindenki máshogy viszonyul: valaki egész életében megszállottan keresi, valaki rendszeres – és minden bizonnyal gyümölcsöző – kapcsolatban áll vele, más gyakran és előszeretettel káromolja, na meg persze akad olyan is, aki egyáltalán nem hisz a létezésében. Ugyanakkor abban azért többé-kevésbé konszenzus van, hogy isten (vagy Isten) nem egészen evilági jelenség, tehát valószínűleg senkinek fog eszébe jutni, hogy moziba hívja, visszautasíthatatlan üzleti ajánlatokkal bombázza vagy éppen bíróság elé citálja az Urat.
Vagyis dehogynem; tudniillik utóbbi (mármint, hogy konkrétan beperelték a Mindenhatót) már több ízben is előfordult, és nem is kizárólag a hosszú és értelmetlen jogi csatározások őshazájában, az Egyesült Államokban (de azért persze főleg ott).
2016-ban például egy indiai jogász, Csandan Kumár Szingh próbált jogi elégtételt venni személyesen Ráma istenen, Visnu hetedik avatárján, a Rámájana hősén, mivel úgy vélte, hogy a rendszerint kék bőrrel és hosszú karokkal ábrázolt istenség méltatlanul bánt a feleségével, Szíta istennővel. Sajnos azonban bíróságot nem győzte meg az érvelése, és elutasított a keresetet, azzal az indokkal, hogy „ennek az esetnek nincs gyakorlati jelentőség”. Ráadásul a jogászt néhány kollégája azzal vádolta meg a nyilvánosság előtt, hogy „csak a feltűnést keresi”, egyikük pedig be is perelte őt rágalmazásért.
De Csandan Kumár Szingh nem adta fel: „Mint az közismert, Ráma, miután megmentette őt a Rávana démonkirály karmai közül, azt parancsolta Szítának, hogy bizonyítsa be: a fogságban is megőrizte szüzességét.” – nyilatkozta a doktor anno a BBC-nek. „Ráma Szítával való bánásmódja azt mutatja, hogy a nőket még az ókorban sem tisztelték. Tisztában vagyok azzal, hogy ez az eset sokak számára nevetségesnek tűnhet, de muszáj beszélnünk a vallásunk történetének kellemetlen epizódjairól is. Szóval újra nekifutok az ügynek, mert tényleg úgy gondolom, hogy az indiaiaknak el kell ismerniük, hogy Ráma rosszul bánt Szitával.”
Bő egy évtizeddel korábban, 2005-ben egy román úr is beperelte Istent; pontosabban a Mindenható földi képviselőjét, a román ortodox egyházat, amiért az „nem tartotta távol őt az ördögtől”, noha szerinte a keresztsége „kötelező érvényű szerződésnek számít”. A sajtóban csak Pavel M. néven emlegetett férfi ekkoriban éppen 20 éve ült gyilkosságért, szóval valószínűleg nem volt éppen a legjobb mentális állapotban. A keresetét természetesen elutasították, mivel az alperes, Isten, nem volt sem magánszemély, sem vállalat, és ezért nem tartozott a polgári bíróság joghatósága alá. Hogy az ügynek végül lett-e folytatása, vagy ennyiben maradt, azt sajnos nem tudjuk.
Ugyancsak kevés információ áll rendelkezésünkre arról az 1970-es amerikai esetről, amikor egy Betty Penrose nevű nő, miután egy villámcsapás elpusztította az otthonát, 100 ezer dollár kártérítést próbált bevasalni Istenen, minden bizonnyal az ügyvédje, Russel T. Tansie tanácsára, akinek valami olyasmi járt a fejében, hogy az Úr úgysem jelenik majd meg a tárgyaláson (és ebben egyébként igaza is volt, hisz tényleg nem jelent meg!), és így ügyfele automatikusan nyer (ebben viszont sajnos nem volt igaza). Érdekesség, hogy ugyan a ház egészen máshol állt, a keresetet végül a kaliforniai Sonoma megyében nyújtották be, mert Tansie szerint Isten ott birtokolta az ingatlant (ugyanis nem sokkal korábban egy zenész és new age-guru, bizonyos Lou Gottlieb hivatalosan is Istenre akarta íratni a Morningstar nevű hippikommuna központjaként szolgáló sonomai házát, de ez sem jött össze).
Az a per viszont már sokkal jobban dokumentált amelyet Ernie Chambers, Nebraska állam szenátora indított 2008-ban a Teremtő Atya ellen, mer szerinte „ő felelős a terrorveszélyért, a természeti katasztrófákért, továbbá félelmet gerjeszt és már eddig is emberek millióinak halálát okozta.” A szenátor egy kerületi bíróságon fogta perbe a Mindenhatót, de – mint hangoztatta – „Isten mindenütt jelen van, így aztán bármelyik bíróságon be lehetne perelni”.
Chamberst aztán elutasították, mivel „Istent nem lehetett megfelelően értesíteni, ugyanis nem rendelkezett állandó lakcímmel”. Amire a szenátor azzal vágott vissza, hogy „nyilvánvaló, hogy a bíróság maga is elismeri Isten létezését. Ennek pedig egyenes következménye Isten mindentudásának elismerése is… És mivel Isten mindent tud, alighanem értesült erről a perről.” Chambers egyébként valójában nem haragudott az Úrra (nem is nagyon hitt a létezésében), hanem ez inkább afféle performansznak vagy ún. publicity stuntnak volt szánva: a politikus az amerikai jogrend abszurditására próbálta felhívni a figyelmet, miszerint akárki akárkit akármiért perelhet.