Pumped Gabo arcát úgy megkarmolta egy nő, hogy a bőrgyógyásznál kötött ki

V.B.T. | 2022. Július 18.
Elég furcsa dolog történt az influenszerrel.

Pumped Gabo évekkel ezelőtt a Balaton Soundon lejtett táncával tett szert egy kis hírnévre, amit jól ki is használt, hiszen ma már majdnem 200 ezren követik a közösségi médiában, volt saját realityje, szerepelt külföldi műsorokban és most már DJ-ként is fellép különböző bulikban. Egy ilyen eseményen történt meg a minap, hogy egy rajongó hölgy úgy megkarmolta az arcát, hogy pár nappal később orvoshoz kellett mennie miatta.

Fotó: Neményi Márton / Central Médiacsoport / Central

„Szóval egy nő a nagy körmeivel kikaparta az arcomat múlt héten, ami nem gyógyult be és a meleg sem tesz neki jót – kezdte Instagram-sztorijában Gabó. – Reggelre még nagyobb lett a seb. Ezért elmentem gyorsan bőrgyógyászhoz, aki azt mondta, hogy ne menjek emberek közé, (…) mert csak rosszabb lesz” – osztotta meg követőivel a nem mindennapi történetet az influenszer.

A konklúzió tehát az, hogy ha kell, több fellépést is lemond, hiszen nem akar a jelenleginél is rosszabb állapotba kerülni. „Ha szükséges, a jövő heti bulikat is lemondom. Kicsit fel is basz, hogy egy nő, ha részeg, azt hiszi, neki mindent lehet. És ha nem, akkor szétkarmol, szétkapar, azt hiszi, ezzel majd beindít, lol” – írta, akivel nemrég egy interjút is készítettünk.

Exit mobile version