Rubint Réka nem érti, hogy eshettek ki elsőként a Dancing with the Stars-ban

F.C. | 2022. Október 09.
Nagyon csalódott a fitneszlady.

Szombat este elstartolt a Dancing With the Stars 3. évada. Látványos produkciókat hozott a TV2 showműsorának első adása, ám az este végén két páros is a kiesés szélére sodródott: Rubint Réka és Andrei Mangra, valamint Berki Mazsi és Bonyhádi Ferenc került a veszélyzónába. A nézők szavazatai alapján Rubint Rékáék slowfox produkciója – amit Bruno Mars slágerére mutattak be – bizonyult a leggyengébbnek, így nekik kellett búcsúzniuk a versenytől.

Rubint Rékák számára véget ért a Dancing with the Stars – Fotó: Sajtószoba

A műsor után a fitneszlady csalódottan nyilatkozott a DWTS háttérműsorában Gelencsér Timinek. Nem érti, hogy eshettek ki elsőként a Dancing with the Stars-ban.

 

Elmondása szerint nagy munka volt a táncukban, akárcsak a többi páros produkciójában. “Andreit nagyon sajnálom. Nagyon szerettem volna döntőzni. Meg volt bennem minden: alázat, szorgalom, emberfeletti munka. Hát, ennyire volt elég. Én azt szoktam mondani, hogy minden okkal történik és mindennek oka van” – mondta szomorúan Rubint Réka, akit megnyugtatott a táncpartnere, hogy nem kell őt sajnálnia, hogy tavalyi győztesként már az első fordulóban kiesett.

Én táncos vagyok és pontosan tudom, hogy miért csinálom ezt a műsort” – nyugtatgatta a fitneszlady-t Andrei Mangra, aki szerint az első adásban a kiesés sosem a teljesítménytől függ. “Az előző évadokban is mindig meglepő volt. Ezt leckeként veszem. Nem tudom pontosan, hogy mi történt” – jelentette ki a profi táncos. Rubint Réka is hozzáfűzte, hogy ő sem tudja, hogy mi történt. “Legalább eddig élveztük. Szép volt, gyönyörű volt” – hangsúlyozta Andrei. 

Rubint Réka még annyit tett hozzá, hogy “szurkolni és szavazni nem ugyanaz”, utalva a rengeteg követőjére, akik valószínűleg bíztak a fitneszlady továbbjutásában és lehet, hogy emiatt nem is szavaztak.

Nézd meg Rubint Rékáék DWTS-produkcióját!

A Dancing with the Stars következő adásában már csak 9 páros lép a táncparkettre.

Exit mobile version