A lingcod, az észak-amerikai nyugati partvidéken őshonos hal, általában barnásvörös vagy akár szürkés bőrű és fehér húsú, de körülbelül 5 példányból 1 neonkék kívül-belül, és senki sem tudja, miért.
Az ízletes húsa miatt a szabadidős horgászok és a tenger gyümölcsei kedvelői körében egyaránt népszerű lingcod egy tengeri hal, amely akár 152 centiméteresre is megnő. Ez egy falánk ragadozó, amely gyakorlatilag bármivel táplálkozik, ami mozog és belefér a nagy szájába, ezért csak néhány fókafaj és emberhalász miatt kell aggódnia. A példányok körülbelül 20 százalékának neonkék húsa van, az okokról számos elmélet kering.
Aaron Galloway tengeri ökológus 2016-ban találkozott első kék lingcod halával. Miután megvizsgálta a halat, észrevette, hogy kívül-belül kék színű, de amikor megpróbált többet megtudni róla, rájött, hogy nem sok információ áll rendelkezésre. Míg neonkék lingcod-ot korábban is észleltek, senki sem végzett komoly kutatást a témában.
Az adatokat elemezve a kutatónak sikerült kimutatnia, hogy a kék hús valószínűsége a nőstényeknél volt a legnagyobb, különösen a sekély vizekben fogott és kisebb méretűeknél. A kék lingcod előfordulási gyakorisága régiótól függően 4-25 százalék között mozgott. E megállapítások egyike sem adott azonban igazán választ a nagy kérdésekre, hiszen a neonkék halak 20 százaléka hím. Az a tény, hogy a legtöbb kék halat sekély vízben fogták ki, arra utal, hogy a szín jobb UV-védelmet nyújt, míg egyesek úgy vélik, hogy a biliverdin, ami megszínezi az állatot, meghatározott táplálékforrásokból származik. Ezen a ponton már csak több tudományos kutatásra van szükségünk annak meghatározásához, hogy egyes halak miért válnak kékké.
„Hipotézisünk és néhány zsírsav, amelyet nyomon követtünk, azt jelzik, hogy a kék hal éhezhet, vagy milyen táplálkozási stressznek van kitéve” – mondta Galloway, hozzátéve, hogy laboratóriumi vizsgálatokra van szükség, hogy megállapítsák, a lingcod színét a stressz színezi-e meg, vagy más tényezőktől függően változtathatja-e a színét.
Az állatok sokszor színváltoztatással alkalmazkodnak a megváltozott környezethez; a kutatók felfedezték, hogy a csernobili elzárt zónában a zöld leveli békák elsötétültek, hogy enyhítsék a sugárzás hatásait.
