Clint Eastwood búcsúzik: 93 évesen még nekifog az utolsó filmjének

T.CS. | 2023. Március 31.
A filmrendezés sokszor még fiatal, életerős emberek szervezetét is megviseli, ám Clint Eastwood 93 éves korában sem riad meg tőle. Egy kétéves szünet után bejelentette, újra forgatni fog. Bár már korábban is visszavonult párszor, most úgy fest, ez tényleg az utolsó lesz.

Hetven körüli színészi alakítással és több tucat rendezéssel a háta mögött Clint Eastwood már régóta Hollywood egyik legszorgalmasabb sztárja, aki olyan értelemben is párját ritkítja, hogy a legjobb filmjeit hatvanéves kora után rendezte. Ugyan az utolsó, 2021-es munkája, a Cry Macho annyira csúnyán félrement, hogy hosszú évtizedek után ez volt az első Eastwood-rendezés, ami elkerülte a magyar mozikat, ez nem jelenti azt, hogy a kor elvette volna a tehetségét. A Cry Machohoz képest csak két évet kell visszamennünk, hogy a 2019-es Richard Jewell balladájában még egy okos, kompetens és érzékeny rendezőt láthassunk kibontakozni.

A 93 éves Clint Eastwood és az érzékenység szavak sokáig nehezen fértek volna meg egy mondatban, de ahogy öregedett, a korábban leginkább kőkemény alakításairól ismert színész-rendező valóban egyre szentimentálisabbá, érzelmesebbé és érzékenyebbé vált, de a giccsessé válást szerencsére mindvégig kerülte.  Eastwood a Juror #2, vagyis A 2-es számú esküdt munkacímen futó forgatókönyvet nézte ki magának búcsúzóul, amit nem saját maga, hanem egy egyelőre nem megnevezett fiatal hollywoodi sztár főszereplésével kíván leforgatni. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy ő maga szereplőként feltűnik-e a produkcióban.

Clint Eastwood 2020-ban az AFI vendégeként (fotó: Kevin Winter/Getty Images for AFI)

Ez a búcsú lesz a végső?

A Warner stúdió a filmterv mögé állt, ami váratlan és jó hír, ugyanis sokáig úgy tűnt, hogy a Cry Macho lehet a mester hattyúdala a stúdiónál. Amikor David Zaslav átvette a Warner vezetését, rendet akart rakni a házban. A rendrakás részeként állítólag ki akarta rakni Eastwoodot is, mert bosszantotta a Cry Macho bukása. A kollégái felhívták a figyelmét, hogy Eastwood az állandó rendezőjük, aki a 2008-as Elveszett életek kivételével az utóbbi évtizedekben nem is forgatott máshová filmet, erre Zaslav kiakadt, hogy „Senkinek sem tartozunk szívességgel”. Ezek szerint a konfliktust sikerült rendezni, mert a Juror #2 is Warner színekben pompázó mozi lesz, egy klasszikus Clint Eastwood thriller, egy morális kihívásokkal szembenéző hőssel a főszerepben. A történet egy gyilkossági per esküdtjét követi nyomon, aki rájön, hogy valójában ő okozhatta az áldozat halálát. Meg kell küzdenie azzal a dilemmával, hogy manipulálja-e az esküdtszéket, hogy mentse az irháját, vagy felfedje az igazságot és feladja magát.

Clint Eastwood legendás szerepében, Piszkos Harryként (fotó: Profimédia)

A sokszoros édesapa, Clint Eastwood korábban már többször is búcsúzott a mozivászontól. A 2012-es és nem általa rendezett Az utolsó csavarnál bejelentette, hogy ez lesz az utolsó színészi munkája, ám ehhez képest A csempészben és a Cry Machoban is szerepelt. A kilencvenes évek elején készült Nincs bocsánatban a hozzá oly közel álló western műfajtól búcsúzott el, a Gran Torinoban pedig az öntörvényű, törvények felett álló, Piszkos Harryhez hasonló karakterektől vett búcsút. Mindezek fényében tehát benne van a pakliban, hogy ha az egészsége engedi, mégsem a Juror #2 lesz az utolsó mozija, ám most a Discussingfilm információi szerint a Warnernél arra készülnek, hogy ez lesz a végső búcsú.

A 40. rendezés

Clint Eastwood rendezőként híres arról, hogy nagyon gyorsan és hatékonyan forgat, a legtöbb jelenetet megoldja egyetlen felvételből, és csak akkor ismételteti meg, ha valami nagyobb baki vagy technikai hiba zavarta meg a forgatást. Ennek fényében egy nyári forgatás mellett elég valószínű, hogy a Juror #2 már a tél folyamán a mozikba kerülhet, így ha jól sikerül, akár még az Oscar-játszmában is labdába rúghat. A film lehet Eastwood 40. rendezése, ami ahhoz képest különösen szép szám, hogy a rendezést viszonylag későn kezdte: első filmje, a Játszd le nekem a Mistyt rendezésekor 41 éves volt. Ez idő alatt kétszer kapta meg a legjobb film és a legjobb rendezés díját: először a Nincs bocsánatért, majd bő egy évtizeddel később a Millió dolláros bébiért.

A színész-rendező híres a konzervatív nézeteiről (bár 2016-ban még támogatta Trumpot, később kritizálta és elfordult tőle), és arról, hogy ennek gyakran hangot is szokott adni. Az amúgy demokrata többségű Hollywoodban ennek ellenére máig nagy tiszteletnek örvend mind ő maga, mind a munkássága, és minden színész azonnal ugrik, ha Eastwood hívja a filmjébe. Régi westernjeinek rendezője, Sergio Leone annak idején még azzal gúnyolódott rajta, hogy azt mondta, csak két arckifejezése van: a kalapos és a kalap nélküli, ám idővel színészként is sokat fejlődött, sok árnyalt és izgalmas alakítás is fűződik a nevéhez. Reméljük, a Juror #2 méltó búcsú lesz a legendától.

Exit mobile version